mi van most? Hát persze, hogy SZÜNET!! Rátáttárá rátáttárá szünet éljen *------------------*
Drágák ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig vártam a résszel, de nem volt semmi időm :( (a szokásos)
Sajnos nem lett valami hosszú, sem fényes, de azért remélem tetszik. :)
Ne felejtsetek el komizni, esetleg ott a chat-oda is lehet írni-és pipálni. Ezekért én csókolok :3
Na nem szövegelek, a lényeget úgy is tudjátok, jó olvasást! :)
U.I.: minden kedves olvasónak szeretnék boldog karácsonyt kívánni így utólag, remélem a Jézuska kitett magáért :) valamint a másik nagy ünnepünk, Louis 22 éves már O.o el sem hiszem, lassan be kell látnunk, hogy ők már nem tinibanda, hanem egy érett, felnőtt férfibanda :')♥ Minden tiszteletem az övéké :)
/2 hét múlva/
Az idő gyorsan telt, megállíthatatlanul. Mire én kettőt pislogtam, Avril már talpon járt. Bár mindig is tudtam, hogy erős lány, ez azért súlyos volt. De ő mégis felépült. Siker nyugtázza ezt a történetet is.
Szokás szerint az orvostól jöttem, mint mindig ebben az időben, amikor furcsa felfedezést tettem. A szoba, melyben ő nyugodott, üres volt.
Mérgesen fújtattam, majd körbenéztem. Az ablak tárva-nyitva, a hideg csak úgy árad befelé.
-Hát ez meg-mondtam, amikor észre vettem egy papírt az asztalon. Jól gondoltam, hogy ő írta, de már a betűk kanyarítása rávezetett. Vajon mit akar?
Drága Sammy,
sajnos nem bírom már itt tovább ideggel. Az a helyzet, hogy akár egy percet is kéne már csak maradnom, belehalnék. Belehalnék abba a tudatba, hogy Ő ott van valahol a világban, én pedig itt rohadok egy ilyen romos épületben. El kell mennem és remélem meg érted. Fáj a tudat, hogy nem búcsúztunk és elszomorít. Ha erre gondolok, mindig sírnom kell, egyszerűen szar. Nem akarom, hogy akár Te, akár bárki sajnáljon, ez az én sorsom. Már úgy is "szabaduló" félben vagyok, senkinek nem fáj, ha egy kicsivel előbb le lépek. És kérlek ne légy ideges! Még szeretném épségben megcirógatni az ifjabb Malikot.
U.I.: Remélem nem haragszol, de ez nélkül nem bírtam. Beszéltük hogy oldja a feszültséget és bennem annyi halmozódott fel, hogy muszáj volt valamivel kiengednem.
Elvettem az egyik nővér zsebéből egy doboz cigarettát, üzend meg neki, hogy nagyon sajnálom, soha nem loptam.
Már értem miért szívják Zayn-ék.. Tényleg jót tesz, ha olyan állapotban vagy, mint én. Nagyon önpusztító, de muszáj. Nem mondom, hogy ezentúl folyton csak szívni-szívni és szopni fogom, de azért jó ha néha van.
És kérlek ne keress, egy idő múlva vissza fogok majd térni!
ölel és vigyáz Rád, Avril xx
Szemeimbe könnyek gyűltek, a lapot ketté hajtottam, majd szépen vissza helyeztem az asztalra. Letöröltem a könnyeim, majd lassan odasétáltam az ágyhoz és mély levegőt vettem. Szóval ő is elment.
Még hogy én szerencsés az életben... haha, egy mocskos hazugság. A szemem láttára törtek össze a legjobb barátaim. Mégis milyen lehet ezt megélni? Kibaszottul szar.
Azzal a tudattal élni, hogy veled nem fog soha semmi ilyesmi történni, de akivel megtörténik azon nem tudsz segíteni. Nevetséges. Nevetséges, milyen könnyen élik egyesek az életüket. Mások pedig örülnek, ha túlélnek egy napot. Amit ad az élet, azt el is veszi.
Egy fájdalmasat nevettem magamban, majd kifújtam a levegőm. Újra. Mintha már gyakorolnám be-ki-be-ki sihuhu teóriáját. Egyre többször lélegzem ilyen mélyeket.
Nevetni kezdtem, majd körbe néztem a szobában. Egyedül voltam, immárom teljesen. Mivel Avril cuccai már nincsenek itt, a sajátjaimat kell haza vigyem.
Össze gyűjtöttem őket, majd vissza raktam a szatyromba, melybe elhoztam. Sétálni kezdtem a lift felé, ahol egy öreg nénibe botlottam.
-Csak nem?-emelte fel remegő kezét, majd a hasamra mutatott.
-De igen-igen-mosolyogtam- 6 hónapos, lassacskán már 7 is lesz a kis drága.
-Egyem meg. Hát az apja?-kérdezte, majd hasamra helyezte kezét. Éreztem, ahogy a picur mozogni és rugdosni kezd.
Ez betalált. Hát mégis hol? Nem mondhatom azt, hogy nem tudom. Valahol a világ körül, sajnos én sem tudom, hogy hol. Ő is elpártolt tőlem.
-Öhm... dolgozni van-mosolyogtam rá, bár abban a helyzetben sírni tudtam volna.
-Értem, na mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Emma vagyok-nyújtotta a kezét.
-Ugyan, részemről az öröm-fogadtam el a kézrázást-én Sammy vagyok, a picur pedig... Ő pedig...
-Még nem tudják-mosolygott rám. És igaza van. Erről még szó sem esett és szégyellem nagyon magam. Valamint nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves és éles eszű a néni.
-Igen-sóhajtottam-bocsásson meg, de nekem igazából mennem kéne.
-Semmi gond és még egyszer nagyon örültem nektek-mosolygott, majd elbicegett.
El sem hiszem, hogy vannak még ilyen kedves emberek. Igen, az öregek.
Lenyomtam a gombot, majd vártam 1-2 percig, mire a lift megjött. Sajnos nem lépcsőzhetek, túl sok lenne nekem.
Megérkeztem le, ahol sikeresen kijelentkeztem. Vagyis Avril-t intéztem el.
Az ajkamba haraptam, mielőtt lenyomtam volna a kilincset. Elgondolkoztam azon, mennyi minden történt már itt ebben a kórházban, hogy mennyit jártunk ide. És még mennyit fogunk..
Megrázkódtam teljes testemben, majd végre kinyitottam az ajtót. Vége a megpróbáltatásnak.
Ahogy sétáltam, sikerült fognom egy taxit. Beültem, majd előre fizettem. A következő nem várt dolog történt: felhívtak telefonon.
~Avril~
Csak sétáltam. Nekem már igazán semmi nem számított, olyan szinten rossz vagyok, hogy még a halál is elkerül. Nem taxiztam, nem autóztam. Sétáltam, az időmbe belefér.
Nagy nehezen megérkeztem a házunkhoz, a drága emlékek újra kínozni kezdtek. Lehunytam szemem, majd felnyitottam. Ezt megtéve legalább 5-ször vártam, hogy történik valami változás.
De hiába vártam. Az élet kegyetlen, mind tudtuk.
Megráztam a fejem, majd elindultam befelé. Lenyomtam a kilincset, majd betelepültem a házba. Ledobáltam a kabátom és a cuccaim, majd a tükörhöz siettem. Sajnos... amit látnom kellett, újra sírásra késztetett. Tudtam, hogy csúnya vagyok, de most.
Egy szó futott át hirtelen az agyamon. Gyomrom görcsbe rándult hallatán, lelkem örök vesztes csatát vívott. Egy... szörnyeteg vagyok.
