64.rész:Játék a halállal

Sziasztok,
most nem hoztam olyan későn... igaz? Am, még így is ide találtok, vagy hülye ötlet volt megváltoztatni a címet/url címet? Tudom, van egy pár hülye dolgom, de ezt jól akartam. Bocsi. :/
Jé, ebben a pár napban még nem ért semmi szerencsétlenség... najó, a gereblyétől eltekintve... apa szerint farkasszemet néztem a nyelével. xd De szép puklit kaptam.
A történetről annyit, hogy ebben nem biztos, hogy minden kiderül, de megpróbálom egyértelművé tenni. :)
Am, köszönöm, hogy leírjátok, hogy hogy tetszik meg minden, imádlak bennetek <3
Na, elég a szövegelésből, jó olvasást! :))



Csak egy pillanatra emeltem fel fejem, amikor észre vettem, hogy havazni kezdett. Orromra esett egy hópihe, ami megmosolyogtatott, ha csak egy pillanatra is. Éreztem, ahogy a szoknya alatt teljesen átfagyott a lábam. De mit tehetnék? Oda nem mehetek vissza, semmi keresnivalóm. Hát egy megoldás maradt. Meg kell haljak. Felálltam a padról, a cuccaim megfogtam a kezembe és elindultam az erdő felé. Szinte mindent hó lepett már, amikor beértem a legközepébe.
Lehúztam kabátom cipzárját, majd levettem és ledobtam a hóba.
-Sajnálom, de nem tudok nélküled élni.-suttogtam rekedtes hangon, lélegzésem teljesen szakadozott volt.
Körmöm beleakasztottam a szoknyába, majd egy egyenletes rántással letéptem tetejét. Kiugrottam belőle, majd egy pillanatra ereimre helyeztem kezem. Vérkeringésem egyre lassult, éreztem, hogy itt az időm.
Lassan lehúztam a bugyim, majd kikapcsoltam a melltartóm. Immár teljesen meztelenül álltam az éjszaka közepén, a tél közepén. Kint a hidegben, egyedül...
Megérdemlem én?-futott végig hirtelen az agyamon.-Meg. Nélküle nincs élet.
Lefeküdtem a hideg hóba és éreztem, ahogy a halál eljött értem. Egyre fájdalmasabb volt levegőt venni és beszélni. Végső elkeseredésemben sírni kezdtem. Forró könnycseppek száguldottak végig jéghideg bőrömön, melyet marni kezdett. Enyhíteni akartam valahogy fájdalmam, elviselhetőbbé akartam tenni elrohadt lelkem utazását a mennybe.
Énekelni kezdtem. Igaz, senki nem mondta meg volna, hogy éneklek mert olyan szinten fájt a beszéd, de én ennek ellenére a fájdalmon felülkerekedve énekelni kezdtem.

Did I dissapoint you, or let you down?

Should I be feeling guilty, or let the judges frown?

'Cause I saw the end, before we'd begun,

Yes I saw you were blinded, and I knew I had won.

So I took what's mine, by eternal right.

Took your soul out, into the Night.

Ekkor elcsuklott a hangom. Nem tudtam már beszélni, így elmosolyodtam. Nekem sikerült. Utoljára belemosolyogtam a világba, majd lehunytam a szemem. Most már ha akartam volna se tudtam volna felnyitni. Elöszőr féltem, hogy hova jutok, de abban biztos vagyok, hogy egy jobb helyre.

Utazom egy jobb helyre, ahol van megbocsátás... ahol senki nem sebződik...

~Niall~

Nem értem, hogy tehettem. Hogy lehettem ilyen gonosz, mocskos... áh... remélem azért jól van.-gondoltam, miközben befelé mentem a házba.

-Szia, haza jöttem.-mondtam, majd becsuktam az ajtót. Reméltem, hogy itthon van, hogy biztonságban van, hogy láthatom és megbeszélhetjük, de nem így lett. Az első, amit felfedezni véltem, az egy levél volt az asztalon a nevemmel díszítve.

-Rosszat sejtek.-suttogtam, majd kinyitottam és elolvastam. Eldobtam a levelet, majd elkezdtem futni ki az ajtón. Vajon hova mehetett? Add Istenem, hogy ne bántsa magát, nem történjen vele semmi baj!

A távolban megláttam egy padot, amit hó borított. De abban a hóban volt valami érdekes... Odasétáltam, majd lesöpörtem a havat és nagy meglepetésemre egy fekete csipke darab volt a hóban. Ezt bárhol felismerném! Ez arról a csipkés csodáról van, amit én ajándékoztam neki... ouh, valami nagyon nem jó.

Ekkor a hóban további darabokat véltem felfedezni. Még szerencse, hogy vettem neki. Legalább elvezet hozzá.

A sok csipke darab egy hatalmas erdőbe vezetett be. Először féltem bemenni, de aztán felbátorodtam. 

Nagyban bent járhattam már, amikor egy csupasz testet láttam feküdni a hóban, mellette ruháival.

-Ne!-kiáltottam el magam, majd szuszogva mellé futottam. Rémisztő, hideg testét enyémhez szorítottam és haját arcából eltakarva láttam, hogy nem lélegzik. Fülemet mellhasára helyeztem, ekkor meghallottam, hogy ugyan ver a szíve, de nagyon lassan és fájdalmasan.

Ráadtam kabátját, ezután felkaptam könnyű, törékeny testét és haza cipeltem...

/otthon/

Berontottam Vele a házba, majd letettem az ágyba. Ennél nagyobb fájdalmat nem akarok-sőt nem is tudok-neki már okozni, így minden ismeretem az orvostudományról összeszedve előkerestem a legvastagabb takaróink, majd körbetekertem velük. Ezek után levettem pólóm, majd egy takaróval betakarva otthagytam. Kimentem egy pohár vízért, amit a szekrényére tettem le. Bebújtam mellé a takaró alá és szorosan hozzá bújtam. Ha még esetleg sugárzok némi melegséget, azt erre a célra vetném be. Egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, majd dudolászni kezdtem.

Az éjszaka folyamán nem mertem elaludni, már csak abba belegondolva, hogy bármikor leállhat a szíve...

To be continued...

63.rész:Sajnálom, hogy nem tudok hazudni, mint mások /Második rész

Sziasztok hölgyeim, uraim,
én ezt nem tudom igazán jól elintézni... bocsánatot kéne kérjek...? vagy esetleg ti is így szoktátok meg??
Ajj annyira sajnálom, hogy nem tudtam időben hozni... És ilyenkor persze magyarázkodom, hogy minden egybe volt meg minden így volt...
Gondolom nektek is... nehéz az iskola.
Főleg most. Am, ez a kis egynapos szünet jól esett... jól esett és segített sokmindent átgondolni.
Tudom, hogy ennek a blognak már maholnap elérkezik az utolsó része, de ameddig ez nem fog bekövetkezni, nem fogom feladni. Miattatok nem hagyom abba. :)<3
És ez a 4500-as oldalmegjelenítés, állandó beszámolók, hogy mennyire tetszik a történet... hihetetlen. :))
Nekem vannak a legjobb olvasóim! <3
A részről már csak annyit, hogy gondolom ti is éreztétek a (már a címben) uralkodó feszültséget?
Igen, nem lesz egy egyszerű rész/eset az már tény.
Nem fogtok haragudni, ha esetleg megint lesz valami? :/
Sajnálom, csak annyira kivagyok ( már a kutyám miatt is sajnos... szegény elpusztult :(( ) hogy bármennyire nem akarom, hogy a részre kihasson az engem körülvevő sötét burok ereje, valószínű, hogy egy igen negatív résszel drukkolok elő. 
Na, elég a szövegelésből...
Még gszer nagyon sajnálok MINDENT és jó olvasást!

/Sammy/
Eddig minden oly rendben van... minden a maga módján... Autózok apával az oltárhoz, ahol remélem mindenki ott van már. Avril sírni fog, előre érzem. Kis drágám... egyszer neki is meglesz ez a napja, érzem. És a vőlegényem? Vele minden a legnagyobb rendben. Jobbat álmodni sem mertem volna...
-Kislányom, minden rendben?-fordult hátra apa.
-P...persze, minden a legnagyobb rendben!-vetettem rá egy bizonytalan mosolyt, majd néztem tovább előre. Tovább gondolkoztam...

/eközben Zayn a templomnál/
-Hol vannak már??-ordítottam, majd leültem egy székre. Voltam már esküvőn, de még soha nem képzeltem el, hogy milyen lehet a vőlegénynek... hát most megtudtam.
-Nyugodj meg haver, mindjárt itt lesznek.-ütögetett válba Liam. Ekkor dudálást hallottunk.
-Kész...kész van minden? Kezdhetünk?-jött lihegve elém Av.
-Azt hiszem igen..-mosolyodtam el akaratom ellenére. De hisz mértne akartam volna? Hisz életem legszebb napja a mai!

/véglegesen mindenki, de nagyobb részt Sammy. Közvetítés az esküvőről/
Rettentően fura, sőt egyenesen ilyesztő érzésem van... Kalapál a szívem össze vissza, félő, hogy egyszer átszakítja bordáim... már olyan szinten egy egyenforma érzés kerített hatalmába, mely csak nőttön nő, hogy félő, valami lesz velem... hasam mostanáig nem jó... már kialakult bennem egy érzés, amikor Zayn hozzám ér, de ez közel sem olyan... Oh, ha tudná mit jelent nekem az, hogy van nekem!
Kiszálltam az autóból, majd apa mellé álltam.
-Készen vagyunk?-kérdezte apa, majd belém karolt.
-Igen. Apa vigyázz, hogy ne essek el... tudod, hogy utálom a magassarkút és ömm... ez sem kivétel!
-Valahogy sejtem...-mondta, majd kihúzta magát.
-Bárcsak jöhetett volna a tornacipőm... ez úgy is töri a lábam.-sóhajtottam, majd lenéztem.
-Most szórakozol?-kérdezte apa kissé megelégelve.
-Ő, ha azt mondom igen, lesz utóhatása?
-Hát ne mondd, hogy igen!-mondta apa, majd elmosolyodott.
-Oké... szerinted mehetünk már?-kérdeztem.
-Máris. Amint megjön a tanúd, mehetünk.
-És Zayn-é ki?-basszus kulcs. Annyira belemerültem ebbe az esküvő tervező dologba, hogy Zayn-nel már nem is volt időm foglalkozni... Olyan pofátlan voltam, hogy még csak azt se kérdeztem tőle, hogy ki lesz a tanúja... Buta. Tudom valószínű Niall, de nem ez zavar akkor sem a legjobban. Soha nem akarok vele össze veszni, de most elképzelhető, hogy magamra haragítottam ezzel az önfejűsködéssel. Bármit mondott, minden nem volt. Ajj Zayn, tudd, hogy nagyon szeretlek!
-Sammy!
-Befejeztem...-mondtam, ekkor egy szőkeség kezdett el felénk jönni.
-Avril!-mondtam, majd megöleltem-csini vagy.
-Te is nagyon. Kész minden?-kérdezte, majd mögém állt.
-Azt hiszem...igen.-sóhajtottam, majd én is belekaroltam apába és megindultunk.

/Zayn/
Néztem Sammyt, ahogy egyre közelít hozzám. Olyan gyönyörű a ruhájában.
-Még nem lenne késő lemondani-suttogta a mögöttem álló Niall, mire én elmosolyodtam. Avril szintén Sammy mögött állt és szurkolt. Megkezdődött a szertartás.
-Zayn Malik, elfogadod az itt megjelent Samantha Taylor-t hites feleségedül?
-Igen.-mondtam, majd Sammy szemeibe pillantottam. Lenyugodott. Végre.
-Samantha Taylor, elfogadod itt megjelent Zayn Malik-ot hites férjedül?
-Igen.
-Csókolják meg egymást!
Magamhoz húztam Sammy-t. Egyik kezem tarkóján, másik kezem derekán pihentettem. Lágyan csókoltam megpróbálva belepréselni minden boldogságom ebbe a pici csókba.
-Szeretlek-suttogtam, ekkor hirtelen a többiek hatalmas éljenezésben törtek ki.
-Gratulálunk.-jött oda az Avall pár, utána pedig a többiek is.
-Köszönünk mindent!-mosolygott Sammy.

/Avril/
Valahogy sejtettem, hogy bőgni fogok mint egy szamár. De ha egyszer itt állok a legjobb barátnőm esküvőjén oldalamon az álmommal, Niall-el. Most, ilyenkor kell sírni, amikor okod van rá. Az örömkönnyek a legszebbek.
-Mehetünk?-kérdezte Niall, majd átkarolt.
-Ühüm.-bólogattam, majd beszálltam az autóba. Sammy-ék mögött mentünk a kijelölt szórakozóhelyre. Mindenki leparkolt, majd bementünk. A szórakozóhely teljesen üres volt-mint később kiderült Sammy jóvoltából.
A vacsin Sammyék mellé ültünk.
-Niall....az nem lesz egy icipicit sok?-kérdeztem, amikor a tányérjára néztem.
-Ajjj már... éhes vagyok!-ezen kijelentésén mindenki egy jóízűt nevetett.

/Sammy/
-Mennyi lehet az idő?-kérdeztem fáradtan, majd Zayn-hez fordultam.
-Azt mondja... lássuk csak... csók idő!-mondta, majd szenvedélyesen csókolt meg.-Babe, kívánlak...-nyöszörgött.
-Zayn, most ne. Majd esküvő után. Még egy-két óra.
-Jó.-durcázott, mint egy rossz három éves.
-Nem sok már, bírj még ki egy kicsit.

/Avil, 2 óra múlva/
Igazán örülök, hogy Sammy végre boldog. És hogy egy olyan srácot fogott ki, aki tényleg törődik vele. Annyira örülök, hogy megtalálta a saját útját.
Megkerestem Sammy-t, mert éjfél már bőven elmúlt és ideje haza menni.
-Sammy, mi megyünk.
-Rendben, szia Nejem!-mondta, majd megölelt.
-Szia Asszony!-váltam el a karjaiból, majd mentem megkeresni Niall-t. Ám ekkor valami rettentő fogadott. Igaz, csak a töredékét hallottam a beszélgetésnek, de az is elég volt. Ott, abban a pillanatra amit eddig felépítettem minden megsemmisülni látszott.
-És mondd csak Niall, mi újság veletek?-kérdezte egy számomra ismeretlen ember.
-Velünk? Pfff... olyan nincs, hogy velünk.
-Ezt nem értem. Hogy érted?-kérdezte az az ember.
-Úgy, hogy vagyok én és van Avril. Két külön lélek vagyunk és őszintén nem is érdekel.
-De hát egy pár vagytok!
-Igen, de... az... az volt életem legnagyobb hibája.
-Akkor szóval nálatok nem lesz esküvő...-sóhajtott a bácsi.
-Esküvő? Miről beszélsz, ha még csak nem is szeretem?
Szavai lelkemig hatoltak. Előre éreztem, nélküle semmi leszek. Kitépte a szívem. Könnyes szemmel elé álltam.
-Niall, ezeket te mind őszintén mondtad és komolyan így gondolod?
-A...Avril?? Te meg?-látszott rajta, hogy meglepődött.
-Mondd, te nem szerettél engem?-sírtam. Nagyon féltem a választól, de meg akarom tudni, hogy végig csak egy játék voltam számára?
Láttam a szemében valamit... valamit, amit nem tudtam semmihez sem fogni.
-Nem.-éreztem, hogy nehezére esik kimondani. De legalább egyenes választ adott és nem húztuk tovább.
-Hát akkor... további szép napot!-mondtam, majd megtörültem szemem remélvén, hogy végtelennek tűnő záporesőszerű zokogásom egszersmint feladja, de hiába. Csak bőgtem és bőgtem.
-Avril várj!-mondta, de nem hallgattam rá. Többé már nem. De azt tudnia kell, hogy én mindig is szeretni fogom egészen amíg lehet.

-Sajnálom Sammy, hogy tönkre kellett tegyem az esküvőd.-mondtam, majd újra sírni kezdtem.-Viszlát!
Kiléptem a szórakozóhelyről, majd megindultam valamerre. Lehet, ma az utcán alszom? Futni kezdtem valamerre, csak a remény vezérelt. A reménye annak, hogy valaha boldog is lehetek. A reménye annak, hogy egyszer nekem is sikerül.
Felültem egy buszra, és mikor leszálltam újra futni kezdtem. Hazáig futottam, majd össze szedtem minden ruhámat és cuccomat.
Bepakoltam egy táskába, majd felvettem egy kabátot és mikor már majdnem el hagytam a házat, volt egy olyan érzésem, hogy többé nem látom a szeretett fiút.
El kell hát búcsúzzak tőle. Fogtam egy tollat és egy papírt, majd gondolataim papírra vetettem:

Kedves Niall,

nem tudom mit tettem, hogy mit mondtam, amiért ilyen sorsra ítéltél engem. Remélem azért gondolsz majd néha rám is. Kívánok neked további létedben szerencsét és egy olyan lányt, aki többet adhat, mint én! Ígérem nem vetlek meg, hisz az ember azt nem bántja, kit a világon mindennél jobban szeret. Lehet egy kérésem? Ne felejts el engem, és ha eszedbe jutnak majd néha az együtt töltött napok emlékezz úgy rám, ahogy mindig is szerettél!
Hisz én elmondhatatlanul szeretlek. Ezer meg ezer szóval leírni nem lehet érzéseim.
Viszlát.

xoxo, Avril.

Ezután félbe hajtottam a lapot, majd az elejére ráírtam a nevét. Kiraktam az asztalra, hogyha bejön, láthassa.
Megfogtam cuccaim, majd az ajtón kifelé vettem az irányt.
Csak bolyongtam és bolyongtam céltalanul, míg végül nagyon belefáradtam. Megláttam egy padot, ahova le tudtam ülni egy kicsit pihenni.
Felhúztam lábam, átkaroltam a kezemmel, arcomat térdembe temetve újra sírni kezdtem.

62.rész: Sammy és az ő nagy napja :) Első rész

Hi beauty,
tudom, hogy korábbra ígértem, de tudjátok, hogy eleve milyen szétszort vagyok plusz verset tanulni... Persze. Ja, meg az idegeim eszik... szakítottam a pasimmal, úgyhogy most kész idegroncs vagyok.
De miattatok nem adom fel. :) Megígértem, betartom.
Reméltem azért jó lesz és tetszeni fog, bármennyire vagyok/voltam szarul. :/
Remélem tetszeni fog Asszonykám! Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni belőle...hát... remélem sikerült.
És nagyon sajnálom, hogy két részben sikerült össze rakni, de nagyon hosszú lenne. :/ Bocsánat!
Na, nem csacsogok itt tovább, jó olvasást! :D

Utállak, mert vonzol, de nem vagy elég erős ahhoz, hogy elgyere és teljes egészében magadhoz ragadj.



Éreztem, ahogy karomon végig siklik egy puha kéz. Erre keltem fel. Morogva kinyitottam a szemem, majd újra lehunytam.
-Sammy, még öt perc.-nyögtem, majd újra el akartam volna bóbiskolni.
-Asszonykám, szerintem én voltam az, aki tegnap fúl részegre itta magát.-kuncogott reggeli mély hanglyán, majd újra végig simított a kezemen.
-Niall!-mondtam, majd letepertem az ágyon.
Megcsókoltam.
-Hiányoztál a tegnap estéről.-morgott, majd egy kósza tincset a fülem mőgé türt.
-Hát most itt vagyok.-suttogtam.
-Tudom.-sóhajtott, majd felült. Valami nincs rendben.
-Niall, minden rendben?-követtem a példályát.
-Hát, nem.-mi van veled, Édes?
-Miért?-kérdeztem, majd oda térdepeltem hozzá.
-Hát, ezért.-mondta, majd megfogta az oldalam és maga alá gyűrt. Erősebbnek bizonyult, így tehetetlennek érzem magam. Ekkor csiklandózni kezdett.
-Tudom, hogy ezt szereted.-nevetett. pfú, nagyon...
-Niall, engedj el, mert bepisilek!!-mondtam, majd éreztem, ahogyan könnyezni kezdek.
-Ömm... nem.-mondta, majd áttért a fájdalmasabb helyekre.
-Niall, tényleg őszintén imádom mikor ilyen vagy, csak nem ezekben a helyzetekben!-ordítottam. Szemem elhomályosult, éreztem, ahogyan elönt egy újfajta érzés. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam.
-Varázsszó?-kérdezte, majd megfogta a kezeim és fejem mellé tette őket.
-Szeretlek.-mondtam, majd beleharaptam alsó ajkamba.
-Na ezt már szeretem. Én is.-mondta, majd csókolni kezdett. Arcomról, lassan áttért a nyakamra. Megszívta egy kicsit.
-Ne, ez csikis.-mondtam majd megfogtam két vállát. Egy kicsit megmarkoltam.
Nevetni kezdett.
-Szeretem, amikor vonaglassz alattam.-mondta, majd eddigi testem pásztázásából-ugyanis egy szál bugyiban és pólóban voltam-áttért a szemem vizsgálásába. Várod, hogy mit válaszolok? Szeretlek.
-Ugye tudod, hogy ez két értelmű?-kérdeztem, majd végigsimítottam az arcán.
-Hogyne tudnám-felelte hirtelen-hisz én is két értelemben használtam.
Ez egy kicsit meglepett, de ugyan úgy a fellegekben jártam. Szeretem ezt a fiút, mindennél jobban.
-Niall?
-Igen?
-Szeretlek.

Ekkor kuncogást halottunk a konyhából.
-Én is szeretlek Avril.-hallottam egy hülye hangot a könyhábol. Basszus...
-Igen? És meddig?-halottuk az elöző párját. Niall-el kínosan egymásra néztünk, majd felálltunk.
-Sammy és Zayn. Ahogy gondoltam.-mondtam, majd nevetni kezdtem.
-Ki más...-nevetett Sammy is.
-Ti is itt.... khm. aludtatok?-kérdezte Niall.
-Igen, muszály volt.-mondta Zayn, majd fejrázva rám nézett. Én csak egy "mi van?" pillantást vetettem rá, majd mentem Sammyhez.
-És most mi légyen?-kérdeztem, majd megöleltem.
-Gyere Asszonyom, öltözzünk fel.-mondta Sammy, majd bementünk a szobámba. Kiválasztottuk a ruháinkat.
Én ezt vettem:

Sammy pedig ezt:

-És most?-kérdeztem, majd idegesen tördelni kezdtem az ujjam.
-Megyünk a ruhámhoz.-suttogott mosolyogva. Nem bírtam ki, sikítani kezdtem.
-Igen? Igen? Huh...-teljesen magam alatt vagyok, pedig nem az én esküvőm. (látod Asszonykám? még én is várom! :3-a szerk.)
-Igen, de psszt.-mondta, majd elkezdett kilögdösni aza ajtón.
-Sziasztok fiúk!-mondtuk, majd elmentünk.

/ a boltunk/
Megérkeztünk a multkori boltba és az eladónő hatalmas örömmel fogadott.
-Itt vagytok lányok.-mosolygott.
-Bizony.-mondtuk Sammy-vel. Sammy odasomfordált a ruhályához, majd könnyezni kezdett.
-Na, ne sírj mert...mert én is sírni fogok!-mondtam, majd megöleltem.
-Gondoltad valaha is?-kérdezte könnyes szemmel.
-Mit? Azt, hogy Zayn Malik fog feleségül venni? Megfordult már a fejemben.
-És hogy ílyen lesz a nagy napom? Fáj a fejem, már gyermeket várok egy csodálatos apátol akit a világ minden kincséért sem lennék képes ott hagyni.-sírt Sammy.
-Nem. De Zayn csodálatos ember és nagyon nagyon jó kezekben vagy nála.-nyugtattam.
Bólintott.
-És Niall se olyan rossz. Amúgy, ő nem tervezte...tudod...hogy...izé.
-Nem tudok róla.
-Értem. Na, készüljünk.-csapta össze a tenyerét.
-Hozom a ruhát!-mondta az eladónő.

/egy óra múlva/
-És készen leszek az eskvőmre?-türelmetlenkedett Sammy. Fura ez a terhesség...
-Készen lesz, ne aggódjon.-mondta az eladónő, majd felhúzta Sammy ruháján a cipzárt.-És ön nem tervezett ilyesmit?
-Egyenlőre nem. Nekem csak egy jó kis estélyi kéne...-mondtam, majd körbe néztem.
-Még ne  is kérdeztem... leszel a tanúm?-kérdezte Sammy, majd oda állt a tükörhöz.
-Igen!-mondtam, majd az eladónő meghozta a ruhám.
Az én ruhám:

És Sammy ruhája, a várva-várt csoda :) :

-Gyönyörű vagy.-könnyeztem.
-Te is.-sírt ő is.
Az eladó megcsilt a hajunk plusz a sminkünk és már indultunk is a helyszínre.

/Sammy/
Igen, ma van életem legszebb napja. Most éppen a templomhoz sietünk az autómmal. Nagyon izgulok, görcsöl a gyomrom... Remélem nem szúrom el!!

Azért amilyen gáz lett, remélem csak megérdemel egy "like"-ot. :) Vagy max. egy vélemány nyílvánító megjegyzést. Nyugodtan írjatok, még a negatívat és elfogadom, mert legalább tudom, hogy mit csináljak másképp. :) Szóval, bátran. :D
További szép napot!
Puszi, Petra. :)