70.rész:Egy kis dinnasztia

Hi Lovable,
mi van most? Hát persze, hogy SZÜNET!! Rátáttárá rátáttárá szünet éljen *------------------*
Drágák ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig vártam a résszel, de nem volt semmi időm :( (a szokásos)
Sajnos nem lett valami hosszú, sem fényes, de azért remélem tetszik. :)
Ne felejtsetek el komizni, esetleg ott a chat-oda is lehet írni-és pipálni. Ezekért én csókolok :3
Na nem szövegelek, a lényeget úgy is tudjátok, jó olvasást! :)
U.I.: minden kedves olvasónak szeretnék boldog karácsonyt kívánni így utólag, remélem a Jézuska kitett magáért :) valamint a másik nagy ünnepünk, Louis 22 éves már O.o el sem hiszem, lassan be kell látnunk, hogy ők már nem tinibanda, hanem egy érett, felnőtt férfibanda :')♥ Minden tiszteletem az övéké :)

/2 hét múlva/
Az idő gyorsan telt, megállíthatatlanul. Mire én kettőt pislogtam, Avril már talpon járt. Bár mindig is tudtam, hogy erős lány, ez azért súlyos volt. De ő mégis felépült. Siker nyugtázza ezt a történetet is.
Szokás szerint az orvostól jöttem, mint mindig ebben az időben, amikor furcsa felfedezést tettem. A szoba, melyben ő nyugodott, üres volt.
Mérgesen fújtattam, majd körbenéztem. Az ablak tárva-nyitva, a hideg csak úgy árad befelé.
-Hát ez meg-mondtam, amikor észre vettem egy papírt az asztalon. Jól gondoltam, hogy ő írta, de már a betűk kanyarítása rávezetett. Vajon mit akar?

Drága Sammy,

sajnos nem bírom már itt tovább ideggel. Az a helyzet, hogy akár egy percet is kéne már csak maradnom, belehalnék. Belehalnék abba a tudatba, hogy Ő ott van valahol a világban, én pedig itt rohadok egy ilyen romos épületben. El kell mennem és remélem meg érted. Fáj a tudat, hogy nem búcsúztunk és elszomorít. Ha erre gondolok, mindig sírnom kell, egyszerűen szar. Nem akarom, hogy akár Te, akár bárki sajnáljon, ez az én sorsom. Már úgy is "szabaduló" félben vagyok, senkinek nem fáj, ha egy kicsivel előbb le lépek. És kérlek ne légy ideges! Még szeretném épségben megcirógatni az ifjabb Malikot.
U.I.: Remélem nem haragszol, de ez nélkül nem bírtam. Beszéltük hogy oldja a feszültséget és bennem annyi halmozódott fel, hogy muszáj volt valamivel kiengednem.
Elvettem az egyik nővér zsebéből egy doboz cigarettát, üzend meg neki, hogy nagyon sajnálom, soha nem loptam.
Már értem miért szívják Zayn-ék.. Tényleg jót tesz, ha olyan állapotban vagy, mint én. Nagyon önpusztító, de muszáj. Nem mondom, hogy ezentúl folyton csak szívni-szívni és szopni fogom, de azért jó ha néha van.
És kérlek ne keress, egy idő múlva vissza fogok majd térni!

ölel és vigyáz Rád, Avril xx

Szemeimbe könnyek gyűltek, a lapot ketté hajtottam, majd szépen vissza helyeztem az asztalra. Letöröltem a könnyeim, majd lassan odasétáltam az ágyhoz és mély levegőt vettem. Szóval ő is elment.
Még hogy én szerencsés az életben... haha, egy mocskos hazugság. A szemem láttára törtek össze a legjobb barátaim. Mégis milyen lehet ezt megélni? Kibaszottul szar.
Azzal a tudattal élni, hogy veled nem fog soha semmi ilyesmi történni, de akivel megtörténik azon nem tudsz segíteni. Nevetséges. Nevetséges, milyen könnyen élik egyesek az életüket. Mások pedig örülnek, ha túlélnek egy napot. Amit ad az élet, azt el is veszi.
Egy fájdalmasat nevettem magamban, majd kifújtam a levegőm. Újra. Mintha már gyakorolnám be-ki-be-ki sihuhu teóriáját. Egyre többször lélegzem ilyen mélyeket.
Nevetni kezdtem, majd körbe néztem a szobában. Egyedül voltam, immárom teljesen. Mivel Avril cuccai már nincsenek itt, a sajátjaimat kell haza vigyem.
Össze gyűjtöttem őket, majd vissza raktam a szatyromba, melybe elhoztam. Sétálni kezdtem a lift felé, ahol egy öreg nénibe botlottam.
-Csak nem?-emelte fel remegő kezét, majd a hasamra mutatott.
-De igen-igen-mosolyogtam- 6 hónapos, lassacskán már 7 is lesz a kis drága.
-Egyem meg. Hát az apja?-kérdezte, majd hasamra helyezte kezét. Éreztem, ahogy a picur mozogni és rugdosni kezd.
Ez betalált. Hát mégis hol? Nem mondhatom azt, hogy nem tudom. Valahol a világ körül, sajnos én sem tudom, hogy hol. Ő is elpártolt tőlem.
-Öhm... dolgozni van-mosolyogtam rá, bár abban a helyzetben sírni tudtam volna.
-Értem, na mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Emma vagyok-nyújtotta a kezét.
-Ugyan, részemről az öröm-fogadtam el a kézrázást-én Sammy vagyok, a picur pedig... Ő pedig...
-Még nem tudják-mosolygott rám. És igaza van. Erről még szó sem esett és szégyellem nagyon magam. Valamint nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves és éles eszű a néni.
-Igen-sóhajtottam-bocsásson meg, de nekem igazából mennem kéne.
-Semmi gond és még egyszer nagyon örültem nektek-mosolygott, majd elbicegett.
El sem hiszem, hogy vannak még ilyen kedves emberek. Igen, az öregek.
Lenyomtam a gombot, majd vártam 1-2 percig, mire a lift megjött. Sajnos nem lépcsőzhetek, túl sok lenne nekem.
Megérkeztem le, ahol sikeresen kijelentkeztem. Vagyis Avril-t intéztem el.
Az ajkamba haraptam, mielőtt lenyomtam volna a kilincset. Elgondolkoztam azon, mennyi minden történt már itt ebben a kórházban, hogy mennyit jártunk ide. És még mennyit fogunk..
Megrázkódtam teljes testemben, majd végre kinyitottam az ajtót. Vége a megpróbáltatásnak.
Ahogy sétáltam, sikerült fognom egy taxit. Beültem, majd előre fizettem. A következő nem várt dolog történt: felhívtak telefonon.

~Avril~

Csak sétáltam. Nekem már igazán semmi nem számított, olyan szinten rossz vagyok, hogy még a halál is elkerül. Nem taxiztam, nem autóztam. Sétáltam, az időmbe belefér.

Nagy nehezen megérkeztem a házunkhoz, a drága emlékek újra kínozni kezdtek. Lehunytam szemem, majd felnyitottam. Ezt megtéve legalább 5-ször vártam, hogy történik valami változás.

De hiába vártam. Az élet kegyetlen, mind tudtuk.

Megráztam a fejem, majd elindultam befelé. Lenyomtam a kilincset, majd betelepültem a házba. Ledobáltam a kabátom és a cuccaim, majd a tükörhöz siettem. Sajnos... amit látnom kellett, újra sírásra késztetett. Tudtam, hogy csúnya vagyok, de most.

Egy szó futott át hirtelen az agyamon. Gyomrom görcsbe rándult hallatán, lelkem örök vesztes csatát vívott. Egy... szörnyeteg vagyok.

69.rész:Mindaz, amit valaha

Hi Fluffy,
ahj de nagyon sajnálom :( Sajnálom, hogy nem hoztam a részt. Tudom, megint arra hivatkozom, mint amire általában, de most tényleg. Talán egy icipicit játszott közre a lustaság, de nem nagy részt. De elég rólam...
A részről viszont annyit, hogy megtartottam amit ígértem :) "kissé" perverz dolgok születtek ebben a részben, remélem nem baj. :/ Asszonyom, remélem tetszik valamint minden kedves olvasómnak eleget tettem :'D
Jó olvasást!




Emlékszem, ott ültem a kanapén és néztem a tévét. Jóízűen szűrcsöltem a kávém, amit az imént csináltam magamnak. Tudom, csínyán kell vele bánni, hisz a babának nem biztos, hogy jót tesz. Fölöntöttem tejjel, így inkább bögrés tej volt. Egy kellemeset mosolyogtam saját szerencsétlenségemen, hisz végig folyattam mellhasamon. Letettem a dohányzó asztalra a bögrét, felálltam és egy kendőért siettem. Letöröltem magam, majd vissza csüccsentem. Megfogtam a távirányítót, majd tetszés szerint kapcsolgatni kezdtem. Csak változott és változott a kép, mígnem megakadt a szemem valamin. Valamin, amin nem kellett volna, talán. "Zayn Malik megcsalja a barátnőjét? A minap láttuk, amint egy szőke plasztikbombát kísér haza és felröppent az a hír is, hogy talán több is van közöttük. Vajon mit szól ehhez a várandós menyasszonya?"
Hogy mit szól hozzá?-gondoltam-,azt, hogy legyen valami ép érve, vagy tudja nekem rendesen kimosni a bundáját mert ha ez igaz, az biztos, hogy nézhet nagyokat. Nyugalom, Sammy, árt a babának.-ültem le, majd a fejem kezdtem maszírozni. Ha most meg tenném, tudom hogy nem csak a babát, de magam is elveszíteném. Nyugalom Sammy, semmi para, tuti, hogy előállna valami briliáns beszéddel, ami egyben igaz, meghat és újra minden a régi.
Csak ültem ott és merengtem magamban, amikor kulcszörgésre lettem figyelmes. Nem figyeltem föl, nem nevettem, nem üdvözöltem, csak ültem és merengtem. Merengtem azon, milyen jó is volt régen.
"Szia Babe-mondta, majd beljebb lépett. Rá se hederítettem. Bár tudom, így nem lehet elintézni semmit, azért egy kis depi még nekem is kijár.
"Valami baj van?-kérdezte, majd letérdelt elém. Olyan édes, amikor azzal a két szép barna szemével a tiedbe néz és megtörténik az, amire valaki egy életen át vár. Bár soha nem akarnám bántani, fájdalmat okozni neki, azért fel kellett világosítsam. Hát.. így szeret ő engem?
"Zayn.. te megcsaltál engem-suttogtam. Számon alig akartak a szavak felkúszni, nemes egyszerűséggel marták torkom.
Akár a riadt gida-kapta rám a tekintetét eddig az ajtó fürkészéséből, ártatlan arcának majdnem engedtem. Ha most engedsz, talán soha nem tudod meg az igazságot, talán tényleg bolondnak hisz! 
"Miből gondolod?-hangja nyugodt, érdes. Tenyere ahogy combomon pihen melegséget sugároz. Megfogja kezem, mely az övéhez képest kicsi, hatszor elférne benne. De én tudom, így van helyén.
"Láttalak.. láttalak azzal a másik lánnyal.-suttogtam magamból kiszállva. Tudtam, hogy igazából csak a hírekben hallottam, de fájt. Fájt és ezen semmi nem változtat.
"Milyen lánnyal?-nevetett-esküszöm, nekem csak te vagy és nincs más! Képtelen lennék mást szeretni, másnak is adni a szívemből.-amilyen komolysággal és tisztasággal adta át, esküszöm, majdnem bedőltem neki. Akkor mégis mit láttam én ott abban a nyomorult dobozban? Hát nem magunkat, az biztos.
"De én tényleg..-akárhogy is erőlködtem, engedtem. A lány, akit megcsókolt az isteni szikra. Várjunk, ez nem az volt. Ez Zayn. Hagytam, hogy ajkaink újra egymás ellen veszítse. Mintha erre vártam már volna egy évszázada, olyan varázslatos, olyan érzéki volt minden egyes csók.
"Most már hiszel nekem, Kedves?-döntött el az ágyon. Először fintorogni, később mosolyogni kezdtem. Csak néztem azt a két szép szempárt, míg ő ajkamat. Egy hirtelen jött kósza ötlet miatt játékosan megharaptam orrát. Ekkor megrázta a fejét, majd beleharapott alsó ajkába.
"Én nem így akarok játszani..-mondta, majd maga alá gyűrt. Elnevettem magam, de hamar meggondoltam magam, amikor megláttam, hogy szemei sokkal sötétebbek a megszokottnál. Szinte feketén parázslott.
"Zayn, b..baj van?-kérdeztem, mire ő vadul tépni kezdte ajkaim. Megijedtem hirtelen jött magabiztosságától, mindig is tudott a nőkkel bánni. Hirtelen befejezte csókolásom, simításom, a szemembe nézett.
"Mutatok valamit-mondta, majd kezem megfogta és mellhasára helyezte-érzed ezt? Ez mind te okozod, ez mind miattad van. Szeretlek, Sammy.
A szívverése, tudtam jól. De ez mit is jelent pontosan? Miattam ver ily' hevesen a szíve? Valamint értelmezhetem én ezt úgy, hogy miattam ver a szíve?
Mélyen elgondolkodtam azon, mit is kéne felelnem erre. Végül arra jutottam, nekem is adnom kéne neki valamit.
"Bolond vagy-nevettem, majd megpusziltam.
"Mondd Sammy, szeretsz engem?-kérdezte, majd újra a szemkontaktust tartotta épen.
Válaszomként megcsókoltam. Lassan, forrón, tele vággyal. Megpróbáltam minél érezhetőbbé tenni, mit is érzek iránta. Bár tudtam, hogy ebbe az ici-pici csókba nem tudom belepréselni minden érzésem, azért bepróbálkoztam.
De a dolgok újra oly hevessé váltak. Zayn újra csak csókol és simított ahol ért, de nem tagadom, nem ellenkeztem.
"Akarlak.. MOST!!-kiáltott kissé idegesen, majd elkezdte lerángatni rólam a ruhát. Megijesztett.
"Z.. Zayn, kérlek lassíts -mondtam, majd megfogtam a kezét. Szeme újra feketén parázslott, izzadt és nyögött. Újra csókolt, kezeim lehámozta sajátjáról és újra hadjáratot indított ellenem. [zene] 
Lassan benyúltam inge alá, mely alatt éreztem forró bőrét. Utol kellett érnem, hisz már csak fekete fehérneműmben játszott velem. Lassan és érzékin akartam csinálni dolgom, hogy élvezze. Lenéztem, amikor ki akartam gombolni nadrágját. Nyögve vettem tudomását, hogy erekciója keményem dudorodik.
Nagyot nyelve kigomboltam, majd lehúztam róla a kopott farmert. Megjárhatta már benne a világot-gondoltam hirtelen, gondolat terelésemben.
Kikapcsolta a melltartóm, majd melleim szadizásába kezdett. Élveztem, nem tagadom. Lassacskán megéreztem kezeit deréktájt, majd azt, ahogyan megszabadít az utolsó ruhadarabtól.
Tudtam. Én következem. Beakasztottam kissé hideg kezem a fekete, Calvin Klein boxerébe, majd forrón lehúztam róla.
Bár mindig is törődött, megkérdezte, hogy "biztos akarom-e?" ezektől eltekintve nem lassított. Ugyan olyan erővel hatolt be, amilyen erővel elkezdte.
Felsikoltottam, kezem felvezettem hátán, majd végig karmoltam. Úgy érzem, nem is baj.
Csak lökött és lökött, az egész szoba a mi sóhajainktól volt teljes.
Mikor már éreztem, hogy közel van, fejét nyakamba fúrta én pedig elmosolyodtam. A csúcsponton egy a szobát betöltő sikolytól sikerült megszabadulnom, Ő pedig édesen a nyakamba morgott.
Lemászott rólam, majd mellém feküdt. Betakart minket a takaróval, kezünk összekulcsolta. Nem értettem mit is jelent ez, de nekem már ez is tetszett. Szeretem Őt. Nagyon.
Csak néztem és néztem be nem telve gyönyörűségével. Izzadtság cseppek gyűrűztek bőrén, haja nedves, kócos. Egy Isten.
Meg akartam csókolni, ám nem volt erőm.
Hirtelen elsötétült minden. Zayn utoljára mosolygott, majd eltűnt. Eltűnt azzal a sárga, repedezett falu házzal amit annyira szerettem.
Rá kellett jöjjek. Csak álmodtam.
Lihegve felemeltem fejem az ágyról melyet Avril keze mellett pihentettem. Nagyot nyeltem, majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Megnéztem a naptárat, amely az ósdi fehér koszos kopott falon lógott. -December 01- olvastam le, majd lehajtottam a fejem. Már egy hete, hogy elmentek. Mennyire más így nélkülük az élet..
Elővettem a telefonom, majd megnéztem mennyi az idő. Pontosan 14 óra volt és Avril még mindig alszik?-kérdeztem magamtól, majd lenéztem rá. Furcsa... na mindegy.-gondoltam, majd elindultam ki az ebédünkért. Nem volt valami finom.. főzelék.
Azt hittem, ennél jobban már semmi nem hangol le. Rá kellett jöjjek, néha én is tévedek. 

68.rész: Megrémiszt, hogy már nem fekszel mellettem

Hey boys,
húúú de közelítünk valami... valami nem is tudom... csúnya számhoz. xd Talán a '69? Ahj, Harold :'DDD A végről nem is beszélve. :// Már nem tervezek ennek a blognak túl sokat, ha sikerül eljutnom addig, akkor 80 rész, vagy egy kevéssel afölött :))
Nagyon köszönöm a sok támogatást, a kommenteket és a látogatásokat, nagyon aranyosak vagytok. Mondtam már, hogy nekem vannak a legeslegjobb olvasóim?? :33 Imádlak benneteket! :)))
Na mostan már eleget szövegeltem, jó olvasást! :))



-Mr.Horan, az a helyzet, hogy Avril vérátömlesztésre szorul, valamint helyenként csontjai törtek, olyan vágások vannak rajta, amit kötözni kell.. De pontosan, mi a fészkes fene történt vele??-kérdezte tudakozva. Ha most megmondom azt, ami tényleg történt, akár újra eljön és újra megkínozza? Vagy talán engem? Tényleg nem tudom mi tévő legyek.
Gyáva leszek és hazudok..
-Hát.. khöm.. átesett az ablakon és kizuhant az udvarra.-annyira utáltam magam, amiért hazudnom kellett.. ráadásul nem először. Hogy lehetek ilyen ember? És ezek után merje valaki azt mondani, hogy nem vagyok rossz, hogy nem átkozz meg minden éjszaka!
-Ó Istenem.. szegény lány.. mivel büntette meg őt, hogy folyton itt köt ki nálunk? Mert nem először van itt, tény ami tény.-mondta az orvos, majd sarkon fordult és vissza ment a szobába.
Éreztem, sőt tudtam, hogy nekem most hol a helyem. Pakolnom kéne a turnéra, de... valami itt tart. Hogy pontosan mi is az? A szerelem. Szeretem én ezt a lányt és addig nem fogok megállni, amíg bocsánatot nem fogok kérni minden ellene elkövetett hibámért!
Eldöntöttem. Márpedig valaki akkor is vigyázni fog rá.
Ott ültem a váróteremben a padon, kisírt szemekkel, egy roncsként. Ökölbe szorítottam eddig combomon, pihenő helyzetbe lévő kezemet, majd zsebembe nyúltam telefonomért.
Döntöttem. A cél készen állt, már csak meg kellett valósítanom.
Tudtam kit tárcsázok. Hogy ki tud vigyázni rá, ki ismeri a legjobban, ki ér rá még ilyenkor is, ő kell nekem.
Gyorsan bepötyögtem a számokat, majd fülemhez raktam a készüléket és feszülten várakoztam.

Szerencsére nem kellett olyan nagyon sokat várni, felvette. Szerencsére.
-Niall? Szia! Mi a baj?-kérdezte mindig boldogan csengő hangján, majd tudtam, hogy elmosolyodik. Ez volt a szokása, ismertem.
-Avril..-csak ennyit sikerült kinyögnöm. A nevét..
-Mi.. mi a baj vele? Niall, kérlek!-megijedt. Mikor rákerült választásom, tudtam, hogy ő lesz a megfelelő ember, aki vigyázni tud rá. Hisz Sammy a legjobb barátja.
-Katy meg..megkínozta és kórházban v..van.-hangom rekedtes és akadozott volt. Halk és mély, néhol a torkomon akadt.
Nem szólt semmit válasz ként. Azt hiszem, sokkolta.
-Itt vagy még?-suttogtam, majd megéreztem, ahogyan egy könnycsepp legördül az arcomon. Azt hittem már nem tudok többet sírni. De... valahogy mégis. Valahogy olyan érzésem van, hogy érte még ez is megy.
-Persze, csak ez megrázott. Bemehetek?
-Én akartalak megkérni, hogy gyere be. Váltsál le, én sajnos nem lehetek itt vele.
-Rendben, indulok. Szia.-mondta, majd letette a telefont. Kinyomtam a billentyű zárat, majd vissza csúsztattam a zsebembe. Már csak várnom kell..

~Sammy~

Nagyon megijedtem, hisz Avril már nagyon régóta a barátom és mindenben segített mindig! Ha bármi történne most vele én nem tudom mit csinálnék.. de Niallt is féltem, hisz ezt most milyen lehet szegénynek átélni.. Kárvolt akkor és ott igent mondania annak a fruskának. Előre meg kellett volna látnia, hogy ebből ő csak vesztesként léphet ki. De sajnos akkor még nem gondoltunk bele ezekbe a dolgokba. Ha tudta volna, hogy a veszteség akár Avril élete is lehet, biztos nem megy bele. Annyira sajnálom őket, hogy úgy kellett élniük, hogy mindig befolyásoltuk őket. Hogy mindig úgy érezték, az árnyékunkba vannak. De ez nem igaz. Ha élnének vele, nekik egy sokkal jobb élet adatna meg! Ott van pl. Niall szülőhazája, Mullingar. Ott nyugodtan letelepedhetnének, távol a fájdalomtól, távol mindentől. Igaz, hogy tőlem is távol lennének, de ígérem, hogy látogatnám őket valamint biztos vagyok benne, hogy ők is látogatnának minket. És amúgy is.. mire való az internet? Ott nyugodtabbak a körülmények, akár még a család alapításon is elkezdhetnének gondolkodni. De ez nem az én és Zayn ügyem, hanem az övéké. Ez a jövő zenéje. Hagyjuk őket élni.-gondoltam útban a kórház felé.

Mikor épségben megérkeztem, kiszálltam és bezártam az ajtót. Benyitottam, és minden orvos gondosan megbámult. Felhúztam a szemöldököm, majd megráztam a fejem. Fogtam magam, majd oda mentem egy nővérhez.

-Ő, elnézést.-mondtam, majd elé álltam.

-Ó, csak nem últrahangra jött?-mosolygott. Ezen elnevettem magam. Már ennyire nagyon látszik? Végül is 6 hónapos.

-Nem, nem. A barátnőmhöz. Avril Brown-hoz. megtudhatnám hol ápolják?

-Persze, a sürgősségin, a 6.teremben.

-Köszönöm.-mosolyogtam, majd elindultam. Megkerestem a nővér által leírt termet, majd megláttam Niallt. Ott ült a padon, melyet már kezd tönkretenni az évek súlya. Aludt. Odasomfordáltam hozzá, majd megsimogattam az arcát. Felnyitotta a szemeit és mélyet sóhajtott.

-Szia.-mondtam halkan, majd leültem mellé.

-Szia.-mondta fél mosollyal, majd felegyenesedett.

-Mikor mentek?-suttogtam még mindig. Magam sem tudtam mért teszem, talán mert a helyzet ezt kívánja.

-Holnap.. vagyis hát ma.-javította ki magát. Nem is foglalkoztam az idővel.. mennyi lehet? Olyan 1-2 óra?
-Értem. Figyelj, innen átveszem. Menj nyugodtan, jó?
-De ez így.. nem tudok én... nagyon fáj.-szinte értelmetlen volt, amiket mondott, de én mégis összeraktam. Egy sebzett fiú lelke dögrováson.
-Megígérem, hogy minden nap tájékoztatni foglak hogyléte felől, valamint ha fent lesz, ő is hívni fog.-küldtem felé egy nyugtató mosolyt, amit viszonzott. Jó volt végre teljes egészében mosolyogni látni.
-Rendben. Akkor, itt hagylak vele.-mondta, majd odasétált az ablakhoz és benézett Avril-hez. Még mindig csak feküdt, így nem volt értelme örülnie. Lehajtott fejjel fordult vissza hozzám, majd biccentett és elment.

Megkerestem az orvosát a folyosón. Épp egy másik orvossal beszélt, amikor megzavartam.
-Elnézést, uram!- kopogtattam meg a vállát.
-Igen hölgyem?-kérdezte, majd felém fordult. Lehet azt gondolta, mit akar tőle egy terhes nő, miért nem a szobájában van.-Segíthetek?
-Öm, Avril Brown-hoz jöttem váltásként és lenne egy kérdésem.-kicsit ijesztő volt a pasi, de tudjátok. Ne a külsőről ítéljük el az embert.
-Értem. És mi lenne az?-kedves volt, kicsit túl kedves.
-Be lehet menni hozzá?-kérdeztem reménykedve. Annyira jó lenne már újra a közelségét érezni, nem pedig ablakon keresztül bámulni, ahogyan egy ágyon fekszik pityogó gépekre kötve, mozdulatlan.
-Ihgen.-mondta sóhajtva. Azt hiszem, nehezére esett neki-De kérem ne terheljék meg a szervezetét!
-Rendben.-mondtam kissé fintorogva, majd vissza indultam. Utamat egyenesen Avril szobájába vettem, ahol volt egy szék az ágy mellett. Leültem rá, majd végig simítottam kezén, melyen hosszú, mély vágások éktelenkedtek. Már csak egy dolog foglalkoztat. Mit akart Katy Avril-től...?

~Avril~

Nem tudom pontosan hol vagyok, mi történik velem és a legfontosabb miért vannak ezek velem, csak a sötétség. Olyan, mintha meghaltam volna. De mégsem, hisz hangokat hallok. Hallom, ahogy az orvosok folyton ügyködnek körülöttem, és egy hangot. Egy hangot, ami kiemelkedik a sok közül. Egy női hang, amint mindig biztat, hogy fel fogok ébredni és hogy újra együtt leszünk. Biztos jól ismer az a lány.. Talán a legjobb barátnőm, nem tudom. Ehhez emlékezni kéne az életemre. De valami oknál fogva nem megy.. valami mindig meggátol ebben. Vagy elfáradok, vagy félek.

/2 héttel később/

Már két hete fekszem, mozdulatlan. Csak a sötétség maradt meg nekem. Az a lány továbbra is bejár és biztat engem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Majd megköszönöm, ha sikerül felébrednem. Addig is csak, próbálkozom. Nagy erőt vettem magamon majd megpróbáltam emlékezni. Emlékezni arra mi is történt pontosan. Van egy ház.. nem az nem ház, inkább amolyan sikátorba dugott rejtekhely. De én mit keressek ilyen helyen? Megtalálom az ajtót. Lenyomom a kilincset, kinyitom az ajtót. belépek egy sötét helyre, ahol megpillantok egy hosszú fekete hajú lányt. Előtte lévő székben ugyan csak egy lány ül. A fekete hajú boldog, nevet a lányra, ám a másik korántsem. Boldogtalan. És nem csak boldogtalan, vérzik is! Jézus, a fekete hajú miért nem segít neki? Hisz nagyon vérzik. Valaki segítsen! Ekkor meglátom, hogy a fekete hajú földre taszítja a másik lányt. Belerúg, tapos egy párszor, majd ott hagyja. Elment..-ekkor megéreztem, hogy arcomat valami csikizi. Testem sírni kezdett, ám lélekben még mindig azon a szörnyű helyen jártam.-Elment egy fémcsőért. Istenem, azzal fogja megverni? És nekem miért kell ezt végig néznem és miért nem segít senki annak a szerencsétlennek? Fölemelte a csövet és lesújtott. A lány nyekkenve rogyott a földre, vérző fejjel. -Nem akartam ebből többet látni, de valami mégis kényszerített, hogy végig nézzem. nagyon sajnáltam szegény lányt, de mintha hasonlítana valakire és valakinek sorsára. De még mindig nem értem. Miért kell ezt végig nézzem?-Mégis bátran, sziszegve vissza válaszolt annak a fekete hajúnak. Bár tudta, ezért még bántani foglya, megvédte magát. Ekkor a fekete hajú egy pengét vett elő. Vágdosni kezdte a lányt, de ezt már tényleg nem akartam nézni. Valaki álítsa le, kérem! -Bár már megszoktam, hogy soha senki sem hallgat meg, azért megpróbáltam. Most, utoljára nekifutottam és megpróbáltam felnyitni a szemem. Először némi világosságot láttam, aztán homályt. Utána sikerült újra elkapni a fényt, de megint homályba torkollott. Próbáld erősebben!-parancsolt rám egy belső hang, amire engedelmeskedtem. Sikerült. felnyitottam a szemem.

-Avril!-halottam azt a hangot, amelyet mindig álmomban és rögtön üdvözölt.

Először nem tudtam megszólalni, hisz boldog voltam, belém fulladt a szó. De sikerült.

-Sz...szia Sammy-mosolyodtam el, bár gyenge voltam. De honnan tudom a nevét?

-Jaj Drágám annyira jó, hogy végre felébredtél!-ölelt magához. Hirtelen jött, igaz ami igaz, bár jól esett. Talán már vártam arra, hogy valaki megöleljen.

-Igen, nekem is. De... én álmodtam.

-Mit álmodtál?-nevetett. Annyira hiányzott már Sammy és az Ő cuki nevetése. 

-Hát összegezve volt egy sikátor és egy fekete hajú lány. Az a lány meg akarta ölni a fogva tartott másik lányt. Sammy én miért álmodok ilyeneket és ez mit jelent?-kérdeztem, majd rá néztem. Arca érzelemmentes, rezzenéstelen volt. Csak bámult maga elé a kis asztalra.

-Tudod mi történt veled pontosan?-kérdezte, majd tovább bámulta a kis asztalt.

Megráztam a fejem.

-Az a két lány te és Katy voltatok.-mondta, majd szomorúan rám nézett. Nem hittem neki.

-Aj, ugyan Sammy, ne nevettess!-nevettem, de komolysága miatt kezdtem belátni. Engem tényleg megkínoztak és majdnem megöltek? 

-Ez az igazság. Tönkre akart téged és Niall-t tenni, de te voltál olyan buta és belesétáltál a csapdájába. Sajnálom.-mondta, majd letörölte a könnyeit.

Szóval a saját kínzásom néztem végig. Mit akart tőlem az a nő, miért kellett neki ezt tennie velem?

-És ki szabadított ki?-erre már nagyon régóta kíváncsi vagyok. Talán az a Niall?

-Niall volt az.

-És ő hol van?-kérdeztem várva, hogy hálát adhassak neki, amiért megmentette az életem. Arról sajnos fogalmam sem volt, hogy Ő hozzám tartozik.

-Avril, tényleg nem emlékszel? Turnén.-mondta, majd könnyes szemekkel rám nézett.

-Akkor Ő énekes, ugye?

-Igen.-bólogatott. Ekkor zihálni kezdtem, hisz újabb emlékképek ugrottak be. Egy szőke srác mindent elsöprő mosollyal, és egy gyönge, átlagos lány. Kéz a kézben, egymásban. Ezek mi vagyunk? Egy esküvő. Ez Sammy! De ki az a fiú, aki őt az oltárnál tartja? Fogja és nem ereszti? Hát Zayn, ki más. Egy veszekedés. "Nem akarlak többé látni" Így kezdődött minden, ezért lettem én Katy áldozata. Most már minden világos.

-Avril, jól vagy?-kérdezte Sammy. Mosolyogva felé fordultam.

-Igen, ennél jobban nem is lehetnék. Ismerem a múltam!-ujjongtam, de boldogságom hamar elveszni látszott.

-Akkor jó.-nyugodott meg Sammy.

-Akkor Niall elment?-kerekedett ki a szemem. Ne, csak ezt nem akarom! Hisz el sem búcsúztam tőle!

Sammy bólogatott.

-Megyek, értesítem az orvost, hogy felébredtél.-mondta, majd elindult ki.

Fölültem az ágyon és szemembe könny gyűlt. Kezembe temettem arcom, majd sírni kezdtem. Sírni, megállíthatatlanul. Én miért vagyok ilyen szerencsétlen? Ő miért nincsen itt ilyenkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne Rá! Aj, a francba, rohadtul hiányzol!

67.rész: Ami nem öl meg, az erőssé tesz

Édeseim,
újabb résszel jelentkeztem :)) Igazán nem tudom, hogy mit mondjak, de van is egy olyan érzésem, hogy felesleges bármit is. Ugye milyen kis édes ez a kép?? *-----------* Meghalok.
Sajnálom, hogy ilyen és ilyen fajta történetet kell olvasnotok, hogy a szerelmes-sztori átcsapott krimibe, de ígérem, hogy lesz nekik jó is :))) Addig is jó olvasást és vigyázzatok a rohangáló négylábú tömött vakarcsokkal! :'DD

   

Fájva és kelletlenül nyeltem egyet, majd megköszörültem a torkom. Katy e mozdulatra felém fordult, majd fogsort villogatott.
-Nem haragszol, ha most váltás következik?-kérdezte, majd arcomra helyezte a kezét és belecsípett a bőrbe. Szívem dobogni kezdett, akár egy vad musztáng patái, sziszegve felé kaptam egyet fogammal.
-Bajod sok?-kérdezte, majd újra nevetni kezdett. Esküszöm, ez tényleg olyan, mint egy fogyatékos! És igen EZ, mert már olyan szinten lehetetlen személy, hogy nem akarom a nevén szólítani. Komolyan, még azt is seggbe rúgnám, aki kitalálta.
-Nincs, de annak a műribancnak ott komoly agybaja van.-mondtam, majd fejemmel felé biccentettem. Ekkor szemében megint harag gyúlt, kezét emelte, majd egy hatalmas pofont lekevert.
-Tényleg nem volt még elég?-kérdezte, majd a fejemet felemelte, hogy ránézhessek. Most nem nevetett. Inkább olyan volt, mintha együtt érezne, de biztos csak képzelődöm.
Hangos, fájdalmas nevetésben törtem ki, majd össze szorítottam a fogam.
-Csak ennyit tudsz?-szűrtem ki alig halhatóan. Ekkor elengedte fejem, majd rám nézett. Sajnálkozóan megrázta a fejét, majd kirúgta a szék lábát. A földre kerültem, nem először. Felemelte lábát, melyet végig szőrős-térdhosszú csizmája borított. Nagyot nyeltem, ekkor a sarkát hasamba taposta. Csak taposott és taposott nem foglalkozván azzal, hogy vérzem. Vérzem felül, vérzem alul, vérzem középen, vérzem mindenhol. Mikor végzett, kiszállt belőlem, majd kopogva a szoba közepén lévő asztalhoz sétált, majd rágyújtott.
-Mióta cigizel?-suttogtam alig hallhatóan. Valami csikizni kezdte szám szélét, le akartam volna törölni, de akárhogy próbálkoztam, kezeim kötve voltak. Csak később jöttem rá, a vérem az. Akár a könnyeim, úgy folyt végig szám szélén. Tudtam, az életemmel játszom.
-Egy ideje. Oldja a felgyülemlett feszültséget.-mondta, majd kifújta a füstös levegőt. A kesernyés nikotin füstös levegőjének szaga felhőként csapta meg az orrom. Akárhogy is tagadtam, ismerős volt. Bár én és a családom soha nem cigiztünk egy embert azért tudok, aki szereti ezt az önpusztító tevékenységet folytatni. Mégpedig Zayn. Nem hibáztatom miatta, tudom, ha egyszer elkezded, nehéz leállni vele.
-Akkor tényleg nem haragszol?-kérdezte, majd elnyomta a csikket és szorosan elém állt. Csizmája elejét arcomba nyomta, hogy mutassa, ő a nagyobb, bár én ezt soha nem kérdőjeleztem meg.
-Menny csak.-suttogtam erőtlenül, a lélek szinte teljesen elhagyott. Katy elővette a mobilját és tárcsázott. Egy igen mély hangú emberrel beszélt, annyit sikerült leszűrnöm, hogy ez az ember fog most rám vigyázni. És ha nem vigyázol, akár még ő is kárt tesz benned! De nem minden ember gonosz... De aki Katyvel szövetkezik, avagy az ördöggel, az mind gonosz, pszihopata és gyilkos!
-Megvárom a barátom és átadlak neki, rendben?-vihogott. Összeszorítottam a szemem és megpróbáltam arra gondolni, hogy valamelyik fiú jön el nagy kabátban, felismerhetetlenül, de semmi esélyem. Csak a rossz jut. Úgyis egy beteg, perverz, szexmániás állat jön... akár megerőszakol!
Nem kellett oly' sokáig várni, mint azt képzeltem, megjött a várt személy. Vagyis... Katy álltal várt, mert én nem várom a kínzásom.. Már nem.. Hagyjuk.
-Szia, Katy-mély hangja kissé sértette a fülem, de mégis volt benne valami...valami hogy is mondjam. Varázslatos. Fekete bőrkabátot viselt, amitől nem láthattam arcát. Akárhogy hunyorítottam, csak homályt és feketeséget véltem felfedezni.
-Hellooo! Akkor vigyázz rá, ne menjen el! Még komoly terveim vannak vele! Majd jövök!-mondta, majd oly' rejtélyes módon tűnt el, ahogyan jött.
Az ismeretlen gyors és ijesztő lépéseket kezdett felém tenni, féltem, bántani fog. Számon át sziszegni kezdtem, de hamar abba hagytam, hisz rettentően fájt. Orromon folytattam, bár tudtam, semmi értelme.
-Ne félj, kérlek.-hangja most másképp játszott fülemmel. Nem volt olyan mély, mint ahogy előbb mutatta, ámde még mindig volt benne valami különleges. Valami ellenállhatatlan.
-Ne bánts, kérlek!-nyöszörögtem, amikor felemelte a kezét. Mint később rájöttem, a kapucnijáért nyúlt. levette és egy elmagyarázhatatlan érzés futott végig rajtam. Már akkor tudtam, hogy ismerem valahonnan, amikor még csak az arcát sem láthattam, de most... ilyet még csak az álmomban sem képzeltem volna.
-Avril..-hirtelen mozdulata megrémisztett, de tűrtem. Hagytam, hogy öleljen, hisz erre vártam. Mélyen beszívtam férfias illatát, mely megbabonázott. Lehet hülyének nézett, hogy csak szagolom és szagolom őt, de a sok vér után már igazán szerettem volna valami jót is érezni. Valami emberfelettit.
-Niall..-a neve volt az utolsó, amit kinyögtem. Ezután megtörtént az, amit nem akartam. Amitől mindvégig féltem. Tényleg élet és halál között lebegtem.
Ezt egyáltalán nem így képzeltem el... minden sötét és fájnak a sebeim! A lelki sebekről nem is beszélve. most.. ugye nem halok meg??
De most sem az érdekelt, hogy velem mi lesz. Nem a saját sorsom épségének a célja vezérelt. Hanem az, hogy többé nem látom azt az arcot. Hogy többé nem simíthatom, többé nem csókolhatom pirosra hamvas arcát, többé nem nézhetek két szemébe, többé nem foghatom kezét, többé nem érezhetem közelségét és többé nem érezhetem Őt. Engem most ez érdekelt.

~A kórházban, Niall szemszöge~  

  Már nem tudom mióta várok arra, hogy kijöjjön egy orvos abból a nyavalyás teremből és közölje, hogy mi van Avvel. Tudom, bármire számíthatok, nagyon sok vért vesztett. Hogy lehettem olyan hülye, hogy elengedtem?? Tudtam, hogy ez lesz. És én mégis elengedtem.. Akkora egy barom vagyok, hogy az már fáj. Avril, ezt is túl fogod élni! És ígérem, angyalodként fogok rád vigyázni! Nagyon szeretlek!
-gondolkodtam feszülten, már ujjaim bánták. Ekkor ajtócsapódásra lettem figyelmes. Az orvos jött felém, nagy megkönnyebbülésemre. Rögtön felálltam és odarohantam.
-Igen? Mik a hírek?-hangomban túl sok izgatottságot lehetett felfedezni.
-Mrs.Horan, az a helyzet, hogy Avril..

66.rész:Összetörve..

Hi Beauty,
mostanában egyre kevesebb időm van írni. :// Ígéretemhez híven ez a blog már természetes úton fog véget érni, de nem ígérem, hogy kezdek tényleg elkezdem azt az újat. Tudom, ígértem azt is, de olyan "semmirenincsidőm" vagyok mostanában. :( Örülök, ha le tudom tenni a seggem. Ezt majd még átgondolom. Lehetséges, hogy befejezem ezt a blogot és nekiveselkedem, de lehetséges, hogy csak idővel rá fogom megpróbálni. Így is nehéz, nem mindennapi történet lenne, attól félek, hogy az én írásomból nem tetszene. Nyugtassatok meg, hogy nem így van. :)
Nagyon szépen köszönöm annak az embernek, akinek nem tetszett a 64.rész, kifejezte és köszönöm. :) Legalább tudom, hogy min kell javítanom :)
Mostmár csak jó olvasást szeretnék kívánni :)



Egy pillanatra megálltam, majd körbe néztem. Igazán el kellett gondolkodjak azon, hogy vajon hol tervezi ezt az egészet. Van olyan bátor és meg merne ölni nagy közönség előtt? Mondjuk az utcán? Hát persze! Megvan, hogy mit akar! Az a raktár... de vajon hol is volt? Gyerünk Avril, emlékezz! Egy park... egy utca és egy sikátor... most már tudom! Meg kell keressem azt a raktárat, hogy kezdődhessen újra az ördögi kör..

/1 óra múlva/
Kifizettem a taximat, amit még idefele fogtam, majd megindultam a park felé. Félve körbe néztem, az emlékek egymáson felülkerekedve száguldottak végig az agyamon. Valahogy olyan érzésem volt, hogy innen többé nem szabadulok. Ez talán a halálom napja lesz..
Nagyot markolva a bátorság édes cukorkáiból fogtam magam és csak úgy besétáltam a legközepébe. Váratlan volt még számomra is de az utóbbit még én sem gondoltam volna. Egy fekete kabátos ember jött egyenesen felém, majd egy fegyvert húzott elő a kabátja zsebéből. Tudtam, sőt éreztem, hogy ezek lesznek az utolsó pillanataim... Úgy éreztem, nem érdemlem meg, hogy büszkén halljak meg, így végig lábam pásztáztam. Ekkor éreztem, ahogy egy kéz körbe fonódik csuklómon, majd követi azt egy kötél is. Hát hiába készültem...
-Katy, te vagy az?-a válaszban szinte biztos voltam, de mégis meg kellett kérdeznem. Ekkor levette kapucniát, fekete, mű haja csak úgy tündökölt ugyancsak mű arcán.
-Talált süllyedt.-vigyorgott. Mindig is volt egy olyasfajta, utálat érzésem ez a nő ellen, de most.... Mondhatni olyan, mintha a börtön helyett gumiszobába zárták volna.
-Most megölsz?-kérdeztem már az autóban. A múltkori beszélgetésünk szintén nagyrészt az autóban történt, nem valami fényesen. Ám most az a különbség, hogy kicsit sem félek tőle.
-Hát, mondhatjuk így is, de mivel olyan drága és szép vagy és ha talán mégis sikerülne elszöknöd tőlem, még mielőtt megölnélek, megkínozlak és összetörlek. Megcsonkítlak és megvágdoslak, gonosz szavakkal foglak illetni amíg te nem könyörögsz, hogy öljelek meg. Hogy tetszik?-kérdezte mosolyogva. Összeborzongtam. Hogy érti, hogy megcsonkít? Megvágdos és megkínoz? Hogyha sikerül elszöknöm, maradjon tőle valamim?
Félelmem vissza fojtva bátran hatalmas levegőt vettem.
-Nagyon is jól.-még magam is meglepődtem, milyen jól sikerült meghazudtolnom magam. Félelmemnek semmi jelét nem érzékeltem, szerencsémre. Egyedül attól félek, hogy többet tényleg nem találkozhatok Niallel. Vagy esetleg komoly kárt tesz bennem ez a műribanc és bújdosnom kell?
-Hehhe, azt majd meglátjuk..-kacsintott, majd újra félelmetes, ijesztő nevetésben tört ki. Nem tehettem mást, szorosan hozzá bújtam az üléshez, majd megpróbáltam magam nyugtatni, hogy az utóbbiakból semmi sem igaz.
Az út többi fele sem telt jobban, el kell, hogy gondolkodjak: komolyan mondtam én azt, hogy nem félek tőle?

Mikor oda érkeztünk, ő kiszállt, én pedig szorosan az üléshez bújva vártam mi történik. Megkerülte az autót, majd az én oldalamon kinyitotta az ajtót. Belekapaszkodott hajamba, majd húzni kezdett az autóból kifelé.
-Katy, ez fáj!-próbáltam védekezni, de a kötéllel a csuklómon lehetetlen volt. Csak tűrtem és tűrtem. Berángatott a raktárba, akár egy kutyát a pórázon, majd lelökött az ott található székbe. Elképesztő gyorsasággal mellettem termett, leguggolt és a bokám is hozzá kötözte a székhez.
-És most? Mihez fogsz kezdeni?-sziszegtem fogamon át. Talán lehet, hogy nem kellett volna, mert van egy olyan érzésem, hogy ezzel csak jobban inspirálom.
-Hümm... lássuk csak..-mondta, majd lehajolt és fölvett a földről egy fémcsövet.
-Azzal meg... ne, ne!-könyörögtem, de ő nem kímélt. Egy hatalmasat sújtott fejemre balról, majd jobbról de nem volt neki elég. Még nem.
Számból ömlött a vér, fejemen hatalmas sebek, lihegve rá meredtem, ekkor elkapta a fejem kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
-Látni akarom mi van a szemedben, amikor felszabdalom  a combod!-vihogott, majd elővett egy kést és és beleszúrta a combomba. Felvágta azt egészen térdemig, majd vissza szúrta az első sebbe.
-Hmm... fájdalom és félelem. Hogyan tetszik?-mondta, majd elfordította a combomból kiálló kést.
Sikítani kezdtem, de hamar zihálásba torkollott. Ránéztem, majd lenyalva a vért a számról, felé köptem egyet.
-Szóval nem volt még elég-mondta, majd kihúzta a kést a lábamból és másik combom felett lebegtette.
-Kérlek, kímélj meg.-könyörögtem, de nem sokat hatott.
-Hopsz.-mondta, amikor elengedte a kést és rátenyerelt. Csak ordítottam és ordítottam, a sok vér már szinte rémisztő volt.. mintha egy horror filmet néznék.. csakhogy én vagy az áldozat.

Azt hittem egy kicsit felalélhatok a sok kínzás alól, de sajnos nem így történt. Ahogy abba hagyta az egyiket, hozta a másikat.
-Készen állsz a következőre?-nevetett, majd hozott egy pengét.
-Persze, hogy készen állok.-mondtam, majd köhögtem egyet. Számból csak úgy bugyogott elő a vér.
Katy megfogta a pengét, majd mikor az első vágást meg akarta ejteni, megérkezett az első mentsváram. Éreztem, ahogy zsebem zizegni kezd, majd elmosolyodok.
-Ez... ez meg-mondta, majd kiszedte a zsebemből a telefonom és felvette.

-Szia Avril! Remélem tudod, hogy a fiúk holnap mennek turnéra.-megismertem a hangot, tudtam, hogyha Katy bármit tesz/mondd most jönnek a rendőrök. De mégsem tudtam örülni. Féltem Sammy-t, nagyon.
-Szia Sammy! Mondd gyorsan, mert Avril-el van még egy kis... öhm... elintéznivalónk.-Katy szokásához híven nevetett és vihogott. Őt nem lehet meglepni.
-K..ki vagy te és mit csináltál Avril-el?
-Hát már meg sem ismersz? Rossz kislány.-Katy lebiggyesztette az ajkait, de aztán hamar újra nevetni kezdett. Egy őrült pszihopata..
-K...katy? Te meg..? Nem börtönben vagy?
-Kösz. Képzeld el, hogy nem. Ja és öm, adósságot fizetek vissza! Bye!-mondta, majd lerakta a telefont.

-Ezt nem úszod meg szárazon.-sziszegtem, fogamon keresztül, zihálva.
-Már megúsztam. Hol is tartottunk?-kérdezte, majd elkezdte felvágdosni a kezem.
-Niall soha nem szeretett téged..-mondta, miközben végig felszabdalta a karom-Csak kihasznál-ekkor áttért a másik kezemre.
-Csak a szexre kellettél neki-suttogta a fülembe, majd az arcomat is vágdosni kezdte.
-Egy testi öröm vagy számára..
-A személyes kurvája..
-Elég! Hagyd abba, most!-ordítottam, majd könnyeim megeredtek. Arcomon lévő sebeket csípni kezdte a sós folyadék, de nem érdekelt.
-Velem így nem beszélsz!-mondta, majd jobb szemem sarkától az orromon át a szám széléig húzott egy csíkot a pengével.
Ha tudtam volna, hogy hogy nézek most ki, biztos sírva fakadok, bár most igazán nem ez érdekelt. A kínzásom alatt átgondoltam ezt a dogot és arra jutottam, hogy én élni akarok! Nem most akarok még meg halni, főleg nem, ha van egy olyan ember aki mellett érdemes is élnem..
De.. hogyan tovább?
Mi lesz így velem?
Hogyan fogok elmenekülni?
Szerettem volna tudni ezekre a kérdésekre a választ, de akárhogy törtem a fejem, sehogy sem jöttem rá. Féltem, hogy talán nem is sikerül. Ha csak a reményben bízhatok, elég nagy szarban vagyok.. Bár, azért Sammy is megijedt. Szoktam azon gondolkodni, hogy hogy kerültem ilyen társaságba..
Nekem miért nem sikerül?
Én miért nem lehetek boldog?
Persze a választ soha senki nem tudja..

65.rész:Engedj el...

Sziasztok drágáim,
ajj, mit is mondhatnék... Keresném a szavakat, de ők menekülnek előlem. xd Az a helyzet szépen fogalmazva, hogy nagyon de nagyon boldog vagyok. :D
Hogy miért?
Hiába ilyen kis nyomi a történetem, mégis vannak olyan emberek, akiknek tetszik. :) Akik támogatnak engem. Lassan már megszámolni nem tudom hányszor kell megköszönjek nektek mindent. :))
A helyzet az, hogy én nem is gondoltam volna, hogy ilyen is történhet velem... Az igazság az, hogy ez a blogosdi is csak egy kósza ötlet volt... A barátnőm kezdett el elöszőr blogot írni és tökre megtetszett, hogy kiélhetem tudásom így, ilyen formában is. Az elején nem is nagyon érdekelt, csak írtam, de amint komolyra fordult a dolog, az életem része lett ez a blog. És tudom, nehéz lesz majd azt begépelni oda fölülre, hogy "epilógus", de egyszer eljön az is. De nem most! :) Még várjatok. :)
Ugye sokat tudok beszélni? :) De ez csak azért van, hogy titeket húzzalak. :)) Na jó, nem. Már csak annyi lenne, hogy.... hogy... ömm... jó olvasást! :D



De szerencsére nem történt semmi ilyesmi. Ahogyan azt is elmondhatom, hogy amíg alszik, nagyon könnyű elviselni és sokkal könnyebb vele bánni is. Ezt nem úgy mondom, hogy bántani akarnám, hanem nem egy könnyű természetű, nem könnyen barátkozik. Nem is csodálom, hogy kezdetben szégyenlős voltam előtte.
-Jó reggelt.-simogattam meg a karját, amikor kinyitotta a szemét.
Először vágyakozva vártam, ahogyan a tegnap estéről újra hozzám bújik, de nem így lett. Arca láttán meg kellett, hogy ijedjek.
-Regg...mi?! Az meg hogy lehet?-húzta össze a szemöldökét, de láttam rajta, hogy korántsem mérges. Inkább fél.
Elhúzta tőlem a kezét, majd fölállt és az ablakhoz sétált. Az üvegre tette a kezét, majd végig lehúzta. Vissza fordult felém, amikor megláttam, hogy sír.
-Hogy hogy nem haltam meg?-kérdezte, majd letörülte a könnyeit.
-Tudod, van aki nem kíván pokolra.-mondtam, majd felálltam és odasétáltam hozzá. Átkaroltam derekánál és magamhoz húztam.
-Akkor miért mondtad azt?-kérdezte, majd belefúrta mellhasamba fejét és újra könnyezni kezdett.
-Ha az olyan könnyű volna...-mondtam, majd két tenyerem közé vettem arcát.
-De, miért nem mondhatod el?-kérdezte, majd szemében újra könnyek égtek.
-Mert féltelek. Féltelek téged. Lehet, hogy nem tudod, de pillanatnyilag te vagy minden, amiért érdemes küzdenem és élnem.
-Tegnap még nem így gondoltad.-nézett mélyen a szemembe.
-Épp ezt kell megtudd.-mondtam pár kínzó, néma perc után, majd nyeltem egy nagyot.

-De mit?-törte meg végül Avril a csöndet. Leültem az ágyra, majd intettem, hogy üljön mellém. Mikor sikerült neki, belekezdtem mondókámba.
-Figyelj, Avril... az a helyzet, hogy... hogy az emberek nem akarják, hogy mi együtt legyünk.-fogtam meg apró kezét, majd megszorítottam.
-És... te sem akarod?
Szívbe döftél. Hát hol a bizalom? Már miért ne akarnám? Szerinted viccből mondtam az előbbit?
-Már hogyne akarnám.-pusziltam meg a homlokát.
-Niall, kérlek ne csináld ezt.-hunyta le a szemeit, majd elhúzódott.
-Rendben. De meg tudsz érteni?-fogtam meg újra a kezét.
-Nem igazán. Miért foglalkozol mások véleményével? Hát nem az számít, amit te akarsz?
Ezen gondolkodtam egy darabig. Valójában tényleg az számít, amit én akarok, de ha a döntésemmel veszélyeztetem az épségét annak, akit szeretek, akkor mi van?
-És most már érted? Ezért mondtam ott, abban a helyzetben ezt.-tettem a tarkómra a kezem.
-Nem tudlak megérteni... a gondolkodásodat nem megy... csak azért, mert az emberek nem képesek engem elfogadni és ki akarnak taszítani maguk közül, te is ellenem fordulsz? Te is, akit leírhatatlanul szeretlek?-temette arcát tenyerébe és zokogni kezdett.
-Nem fordulok ellened! Avril...-mondtam, majd át akartam ölelni és tartani a végtelenségig, amíg csak lehet. De ő eltolt magától.
-Ne érj hozzám...-suttogott, majd fölállt és a szekrényhez sétált, ahol a pohár víz volt.
-Dehát most...miért?-kérdeztem félve. Ha megint megjátssza ezt velem... Igen, nekem is vannak még érzésem, és amint látom, pozitívak.
Felemelte a poharat a vízzel, majd belekortyolt. Lenyelte szájában lévő tartalmat, majd újra megszólalt.
-Tisztázzunk valamit. Tulajdonképpen kik is azok az emberek, akik nem akarják, hogy mi együtt legyünk?-kérdezte, majd körbe fonta mellhasán a kezét. Nekitámaszkodott a szekrénynek, majd rám emelte kék szemei fényét.
Nagyot nyeltem.
-Van egy pár.-füllentettem. Tulajdonképpen, az "emberek nem akarják, hogy együtt legyünk" teória is egy hazugság. Részben..
-Niall! A kérdésre válaszolj!-élesedett a hangja. Felidegesítettem. Megint.
-Katy tegnap este felhívott és megfenyegetett. Azt mondta, ha nem intézem el, hogy ne légy a közelemben, megöl téged.-mondtam, majd éreztem, ahogy szemem könnybe borul.
Avril ijedten nézett rám. Kezei lassan remegni kezdtek a félelemtől.
-Katy börtönben van-suttogott.
-Én is ezt hittem, amíg tegnap fel nem hívott.
Avril végignyalta alsó ajkát, majd lehajtotta  a fejét és sírni kezdett. Újra.

-Akkor engedj el..-suttogott remegő hangon, majd rám nézett könnyes szemmel.
-Megőrültél?! Nem fogom hagyni, hogy megöljön!-mondtam, majd fölálltam és odasétáltam hozzá. Fölemeltem fejét kényszerítve, hogy szemembe nézzen.
-El kell engedned, Niall... tudod, hogy nem lehetek veled itt mindig.-mosolyodott el.
-De...
-Nincs de. Nem akarom, hogy bántson téged.-mondta, majd lassan elhúzta a fejét és eltolt magától.
-És hova mennél?-kérdeztem, majd nekitámaszkodtam a falnak.
-Még eldől. Csak... valahova.-rántotta meg a vállát.
-De mégis hol van az a valahova??-kérdeztem kicsit nagyobb hangerővel, mint kellett volna. Erre a tettemre rémülten nézett a szemeimbe, de aztán újra a földet pásztázta.
-Nem tudom, Niall. Ahova sikerül..-mondta, majd elindult a szobájába.
Ezt komolyan gondolja? Cél nélkül kimenne az utcára úgy, hogy nem tud sehol lakni?? Kérdem én, normális gondolkodás ez?

~Avril~

Nem érdekel, hogy Niall mit gondol. Lehet, hogy tényleg felelőtlen az, amit most csinálok, de meg kell értenie. Nem engedhetem, hogy akár egy újjal is hozzá merjen nyúlni! És még abba belegondolva, hogy akár nem vagyunk itthon, betör Sammyékhez és.... nem akarom tudni. Így lesz a legjobb. Szembe kell nézzek vele. Látnom kell, hogy megmer-e ölni. Hogy a szemembe mer-e még nézni egyáltalán.-gondoltam, miközben megfogtam a tegnap összepakolt táskát, fölvettem egy számomra megfelelő ruhát, majd elindultam az ajtó felé. Ekkor Niall megállított.

-Ezt most komolyan gondolod?-fogott meg.

-Igen, nagyon.-mondtam, majd megindultam.

-Avril, ha talán... már nem találkoznánk... egy csók?-kérdezte, majd elpirult.

Nem válaszoltam, csak a nyakába ugrottam és megcsókoltam.

-Szeretlek.

-Én is.-mondtam, majd búcsút intettem. Elindultam céltalanul valamerre. Kint vagyok az utcán. Megint..

64.rész:Játék a halállal

Sziasztok,
most nem hoztam olyan későn... igaz? Am, még így is ide találtok, vagy hülye ötlet volt megváltoztatni a címet/url címet? Tudom, van egy pár hülye dolgom, de ezt jól akartam. Bocsi. :/
Jé, ebben a pár napban még nem ért semmi szerencsétlenség... najó, a gereblyétől eltekintve... apa szerint farkasszemet néztem a nyelével. xd De szép puklit kaptam.
A történetről annyit, hogy ebben nem biztos, hogy minden kiderül, de megpróbálom egyértelművé tenni. :)
Am, köszönöm, hogy leírjátok, hogy hogy tetszik meg minden, imádlak bennetek <3
Na, elég a szövegelésből, jó olvasást! :))



Csak egy pillanatra emeltem fel fejem, amikor észre vettem, hogy havazni kezdett. Orromra esett egy hópihe, ami megmosolyogtatott, ha csak egy pillanatra is. Éreztem, ahogy a szoknya alatt teljesen átfagyott a lábam. De mit tehetnék? Oda nem mehetek vissza, semmi keresnivalóm. Hát egy megoldás maradt. Meg kell haljak. Felálltam a padról, a cuccaim megfogtam a kezembe és elindultam az erdő felé. Szinte mindent hó lepett már, amikor beértem a legközepébe.
Lehúztam kabátom cipzárját, majd levettem és ledobtam a hóba.
-Sajnálom, de nem tudok nélküled élni.-suttogtam rekedtes hangon, lélegzésem teljesen szakadozott volt.
Körmöm beleakasztottam a szoknyába, majd egy egyenletes rántással letéptem tetejét. Kiugrottam belőle, majd egy pillanatra ereimre helyeztem kezem. Vérkeringésem egyre lassult, éreztem, hogy itt az időm.
Lassan lehúztam a bugyim, majd kikapcsoltam a melltartóm. Immár teljesen meztelenül álltam az éjszaka közepén, a tél közepén. Kint a hidegben, egyedül...
Megérdemlem én?-futott végig hirtelen az agyamon.-Meg. Nélküle nincs élet.
Lefeküdtem a hideg hóba és éreztem, ahogy a halál eljött értem. Egyre fájdalmasabb volt levegőt venni és beszélni. Végső elkeseredésemben sírni kezdtem. Forró könnycseppek száguldottak végig jéghideg bőrömön, melyet marni kezdett. Enyhíteni akartam valahogy fájdalmam, elviselhetőbbé akartam tenni elrohadt lelkem utazását a mennybe.
Énekelni kezdtem. Igaz, senki nem mondta meg volna, hogy éneklek mert olyan szinten fájt a beszéd, de én ennek ellenére a fájdalmon felülkerekedve énekelni kezdtem.

Did I dissapoint you, or let you down?

Should I be feeling guilty, or let the judges frown?

'Cause I saw the end, before we'd begun,

Yes I saw you were blinded, and I knew I had won.

So I took what's mine, by eternal right.

Took your soul out, into the Night.

Ekkor elcsuklott a hangom. Nem tudtam már beszélni, így elmosolyodtam. Nekem sikerült. Utoljára belemosolyogtam a világba, majd lehunytam a szemem. Most már ha akartam volna se tudtam volna felnyitni. Elöszőr féltem, hogy hova jutok, de abban biztos vagyok, hogy egy jobb helyre.

Utazom egy jobb helyre, ahol van megbocsátás... ahol senki nem sebződik...

~Niall~

Nem értem, hogy tehettem. Hogy lehettem ilyen gonosz, mocskos... áh... remélem azért jól van.-gondoltam, miközben befelé mentem a házba.

-Szia, haza jöttem.-mondtam, majd becsuktam az ajtót. Reméltem, hogy itthon van, hogy biztonságban van, hogy láthatom és megbeszélhetjük, de nem így lett. Az első, amit felfedezni véltem, az egy levél volt az asztalon a nevemmel díszítve.

-Rosszat sejtek.-suttogtam, majd kinyitottam és elolvastam. Eldobtam a levelet, majd elkezdtem futni ki az ajtón. Vajon hova mehetett? Add Istenem, hogy ne bántsa magát, nem történjen vele semmi baj!

A távolban megláttam egy padot, amit hó borított. De abban a hóban volt valami érdekes... Odasétáltam, majd lesöpörtem a havat és nagy meglepetésemre egy fekete csipke darab volt a hóban. Ezt bárhol felismerném! Ez arról a csipkés csodáról van, amit én ajándékoztam neki... ouh, valami nagyon nem jó.

Ekkor a hóban további darabokat véltem felfedezni. Még szerencse, hogy vettem neki. Legalább elvezet hozzá.

A sok csipke darab egy hatalmas erdőbe vezetett be. Először féltem bemenni, de aztán felbátorodtam. 

Nagyban bent járhattam már, amikor egy csupasz testet láttam feküdni a hóban, mellette ruháival.

-Ne!-kiáltottam el magam, majd szuszogva mellé futottam. Rémisztő, hideg testét enyémhez szorítottam és haját arcából eltakarva láttam, hogy nem lélegzik. Fülemet mellhasára helyeztem, ekkor meghallottam, hogy ugyan ver a szíve, de nagyon lassan és fájdalmasan.

Ráadtam kabátját, ezután felkaptam könnyű, törékeny testét és haza cipeltem...

/otthon/

Berontottam Vele a házba, majd letettem az ágyba. Ennél nagyobb fájdalmat nem akarok-sőt nem is tudok-neki már okozni, így minden ismeretem az orvostudományról összeszedve előkerestem a legvastagabb takaróink, majd körbetekertem velük. Ezek után levettem pólóm, majd egy takaróval betakarva otthagytam. Kimentem egy pohár vízért, amit a szekrényére tettem le. Bebújtam mellé a takaró alá és szorosan hozzá bújtam. Ha még esetleg sugárzok némi melegséget, azt erre a célra vetném be. Egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, majd dudolászni kezdtem.

Az éjszaka folyamán nem mertem elaludni, már csak abba belegondolva, hogy bármikor leállhat a szíve...

To be continued...

63.rész:Sajnálom, hogy nem tudok hazudni, mint mások /Második rész

Sziasztok hölgyeim, uraim,
én ezt nem tudom igazán jól elintézni... bocsánatot kéne kérjek...? vagy esetleg ti is így szoktátok meg??
Ajj annyira sajnálom, hogy nem tudtam időben hozni... És ilyenkor persze magyarázkodom, hogy minden egybe volt meg minden így volt...
Gondolom nektek is... nehéz az iskola.
Főleg most. Am, ez a kis egynapos szünet jól esett... jól esett és segített sokmindent átgondolni.
Tudom, hogy ennek a blognak már maholnap elérkezik az utolsó része, de ameddig ez nem fog bekövetkezni, nem fogom feladni. Miattatok nem hagyom abba. :)<3
És ez a 4500-as oldalmegjelenítés, állandó beszámolók, hogy mennyire tetszik a történet... hihetetlen. :))
Nekem vannak a legjobb olvasóim! <3
A részről már csak annyit, hogy gondolom ti is éreztétek a (már a címben) uralkodó feszültséget?
Igen, nem lesz egy egyszerű rész/eset az már tény.
Nem fogtok haragudni, ha esetleg megint lesz valami? :/
Sajnálom, csak annyira kivagyok ( már a kutyám miatt is sajnos... szegény elpusztult :(( ) hogy bármennyire nem akarom, hogy a részre kihasson az engem körülvevő sötét burok ereje, valószínű, hogy egy igen negatív résszel drukkolok elő. 
Na, elég a szövegelésből...
Még gszer nagyon sajnálok MINDENT és jó olvasást!

/Sammy/
Eddig minden oly rendben van... minden a maga módján... Autózok apával az oltárhoz, ahol remélem mindenki ott van már. Avril sírni fog, előre érzem. Kis drágám... egyszer neki is meglesz ez a napja, érzem. És a vőlegényem? Vele minden a legnagyobb rendben. Jobbat álmodni sem mertem volna...
-Kislányom, minden rendben?-fordult hátra apa.
-P...persze, minden a legnagyobb rendben!-vetettem rá egy bizonytalan mosolyt, majd néztem tovább előre. Tovább gondolkoztam...

/eközben Zayn a templomnál/
-Hol vannak már??-ordítottam, majd leültem egy székre. Voltam már esküvőn, de még soha nem képzeltem el, hogy milyen lehet a vőlegénynek... hát most megtudtam.
-Nyugodj meg haver, mindjárt itt lesznek.-ütögetett válba Liam. Ekkor dudálást hallottunk.
-Kész...kész van minden? Kezdhetünk?-jött lihegve elém Av.
-Azt hiszem igen..-mosolyodtam el akaratom ellenére. De hisz mértne akartam volna? Hisz életem legszebb napja a mai!

/véglegesen mindenki, de nagyobb részt Sammy. Közvetítés az esküvőről/
Rettentően fura, sőt egyenesen ilyesztő érzésem van... Kalapál a szívem össze vissza, félő, hogy egyszer átszakítja bordáim... már olyan szinten egy egyenforma érzés kerített hatalmába, mely csak nőttön nő, hogy félő, valami lesz velem... hasam mostanáig nem jó... már kialakult bennem egy érzés, amikor Zayn hozzám ér, de ez közel sem olyan... Oh, ha tudná mit jelent nekem az, hogy van nekem!
Kiszálltam az autóból, majd apa mellé álltam.
-Készen vagyunk?-kérdezte apa, majd belém karolt.
-Igen. Apa vigyázz, hogy ne essek el... tudod, hogy utálom a magassarkút és ömm... ez sem kivétel!
-Valahogy sejtem...-mondta, majd kihúzta magát.
-Bárcsak jöhetett volna a tornacipőm... ez úgy is töri a lábam.-sóhajtottam, majd lenéztem.
-Most szórakozol?-kérdezte apa kissé megelégelve.
-Ő, ha azt mondom igen, lesz utóhatása?
-Hát ne mondd, hogy igen!-mondta apa, majd elmosolyodott.
-Oké... szerinted mehetünk már?-kérdeztem.
-Máris. Amint megjön a tanúd, mehetünk.
-És Zayn-é ki?-basszus kulcs. Annyira belemerültem ebbe az esküvő tervező dologba, hogy Zayn-nel már nem is volt időm foglalkozni... Olyan pofátlan voltam, hogy még csak azt se kérdeztem tőle, hogy ki lesz a tanúja... Buta. Tudom valószínű Niall, de nem ez zavar akkor sem a legjobban. Soha nem akarok vele össze veszni, de most elképzelhető, hogy magamra haragítottam ezzel az önfejűsködéssel. Bármit mondott, minden nem volt. Ajj Zayn, tudd, hogy nagyon szeretlek!
-Sammy!
-Befejeztem...-mondtam, ekkor egy szőkeség kezdett el felénk jönni.
-Avril!-mondtam, majd megöleltem-csini vagy.
-Te is nagyon. Kész minden?-kérdezte, majd mögém állt.
-Azt hiszem...igen.-sóhajtottam, majd én is belekaroltam apába és megindultunk.

/Zayn/
Néztem Sammyt, ahogy egyre közelít hozzám. Olyan gyönyörű a ruhájában.
-Még nem lenne késő lemondani-suttogta a mögöttem álló Niall, mire én elmosolyodtam. Avril szintén Sammy mögött állt és szurkolt. Megkezdődött a szertartás.
-Zayn Malik, elfogadod az itt megjelent Samantha Taylor-t hites feleségedül?
-Igen.-mondtam, majd Sammy szemeibe pillantottam. Lenyugodott. Végre.
-Samantha Taylor, elfogadod itt megjelent Zayn Malik-ot hites férjedül?
-Igen.
-Csókolják meg egymást!
Magamhoz húztam Sammy-t. Egyik kezem tarkóján, másik kezem derekán pihentettem. Lágyan csókoltam megpróbálva belepréselni minden boldogságom ebbe a pici csókba.
-Szeretlek-suttogtam, ekkor hirtelen a többiek hatalmas éljenezésben törtek ki.
-Gratulálunk.-jött oda az Avall pár, utána pedig a többiek is.
-Köszönünk mindent!-mosolygott Sammy.

/Avril/
Valahogy sejtettem, hogy bőgni fogok mint egy szamár. De ha egyszer itt állok a legjobb barátnőm esküvőjén oldalamon az álmommal, Niall-el. Most, ilyenkor kell sírni, amikor okod van rá. Az örömkönnyek a legszebbek.
-Mehetünk?-kérdezte Niall, majd átkarolt.
-Ühüm.-bólogattam, majd beszálltam az autóba. Sammy-ék mögött mentünk a kijelölt szórakozóhelyre. Mindenki leparkolt, majd bementünk. A szórakozóhely teljesen üres volt-mint később kiderült Sammy jóvoltából.
A vacsin Sammyék mellé ültünk.
-Niall....az nem lesz egy icipicit sok?-kérdeztem, amikor a tányérjára néztem.
-Ajjj már... éhes vagyok!-ezen kijelentésén mindenki egy jóízűt nevetett.

/Sammy/
-Mennyi lehet az idő?-kérdeztem fáradtan, majd Zayn-hez fordultam.
-Azt mondja... lássuk csak... csók idő!-mondta, majd szenvedélyesen csókolt meg.-Babe, kívánlak...-nyöszörgött.
-Zayn, most ne. Majd esküvő után. Még egy-két óra.
-Jó.-durcázott, mint egy rossz három éves.
-Nem sok már, bírj még ki egy kicsit.

/Avil, 2 óra múlva/
Igazán örülök, hogy Sammy végre boldog. És hogy egy olyan srácot fogott ki, aki tényleg törődik vele. Annyira örülök, hogy megtalálta a saját útját.
Megkerestem Sammy-t, mert éjfél már bőven elmúlt és ideje haza menni.
-Sammy, mi megyünk.
-Rendben, szia Nejem!-mondta, majd megölelt.
-Szia Asszony!-váltam el a karjaiból, majd mentem megkeresni Niall-t. Ám ekkor valami rettentő fogadott. Igaz, csak a töredékét hallottam a beszélgetésnek, de az is elég volt. Ott, abban a pillanatra amit eddig felépítettem minden megsemmisülni látszott.
-És mondd csak Niall, mi újság veletek?-kérdezte egy számomra ismeretlen ember.
-Velünk? Pfff... olyan nincs, hogy velünk.
-Ezt nem értem. Hogy érted?-kérdezte az az ember.
-Úgy, hogy vagyok én és van Avril. Két külön lélek vagyunk és őszintén nem is érdekel.
-De hát egy pár vagytok!
-Igen, de... az... az volt életem legnagyobb hibája.
-Akkor szóval nálatok nem lesz esküvő...-sóhajtott a bácsi.
-Esküvő? Miről beszélsz, ha még csak nem is szeretem?
Szavai lelkemig hatoltak. Előre éreztem, nélküle semmi leszek. Kitépte a szívem. Könnyes szemmel elé álltam.
-Niall, ezeket te mind őszintén mondtad és komolyan így gondolod?
-A...Avril?? Te meg?-látszott rajta, hogy meglepődött.
-Mondd, te nem szerettél engem?-sírtam. Nagyon féltem a választól, de meg akarom tudni, hogy végig csak egy játék voltam számára?
Láttam a szemében valamit... valamit, amit nem tudtam semmihez sem fogni.
-Nem.-éreztem, hogy nehezére esik kimondani. De legalább egyenes választ adott és nem húztuk tovább.
-Hát akkor... további szép napot!-mondtam, majd megtörültem szemem remélvén, hogy végtelennek tűnő záporesőszerű zokogásom egszersmint feladja, de hiába. Csak bőgtem és bőgtem.
-Avril várj!-mondta, de nem hallgattam rá. Többé már nem. De azt tudnia kell, hogy én mindig is szeretni fogom egészen amíg lehet.

-Sajnálom Sammy, hogy tönkre kellett tegyem az esküvőd.-mondtam, majd újra sírni kezdtem.-Viszlát!
Kiléptem a szórakozóhelyről, majd megindultam valamerre. Lehet, ma az utcán alszom? Futni kezdtem valamerre, csak a remény vezérelt. A reménye annak, hogy valaha boldog is lehetek. A reménye annak, hogy egyszer nekem is sikerül.
Felültem egy buszra, és mikor leszálltam újra futni kezdtem. Hazáig futottam, majd össze szedtem minden ruhámat és cuccomat.
Bepakoltam egy táskába, majd felvettem egy kabátot és mikor már majdnem el hagytam a házat, volt egy olyan érzésem, hogy többé nem látom a szeretett fiút.
El kell hát búcsúzzak tőle. Fogtam egy tollat és egy papírt, majd gondolataim papírra vetettem:

Kedves Niall,

nem tudom mit tettem, hogy mit mondtam, amiért ilyen sorsra ítéltél engem. Remélem azért gondolsz majd néha rám is. Kívánok neked további létedben szerencsét és egy olyan lányt, aki többet adhat, mint én! Ígérem nem vetlek meg, hisz az ember azt nem bántja, kit a világon mindennél jobban szeret. Lehet egy kérésem? Ne felejts el engem, és ha eszedbe jutnak majd néha az együtt töltött napok emlékezz úgy rám, ahogy mindig is szerettél!
Hisz én elmondhatatlanul szeretlek. Ezer meg ezer szóval leírni nem lehet érzéseim.
Viszlát.

xoxo, Avril.

Ezután félbe hajtottam a lapot, majd az elejére ráírtam a nevét. Kiraktam az asztalra, hogyha bejön, láthassa.
Megfogtam cuccaim, majd az ajtón kifelé vettem az irányt.
Csak bolyongtam és bolyongtam céltalanul, míg végül nagyon belefáradtam. Megláttam egy padot, ahova le tudtam ülni egy kicsit pihenni.
Felhúztam lábam, átkaroltam a kezemmel, arcomat térdembe temetve újra sírni kezdtem.

62.rész: Sammy és az ő nagy napja :) Első rész

Hi beauty,
tudom, hogy korábbra ígértem, de tudjátok, hogy eleve milyen szétszort vagyok plusz verset tanulni... Persze. Ja, meg az idegeim eszik... szakítottam a pasimmal, úgyhogy most kész idegroncs vagyok.
De miattatok nem adom fel. :) Megígértem, betartom.
Reméltem azért jó lesz és tetszeni fog, bármennyire vagyok/voltam szarul. :/
Remélem tetszeni fog Asszonykám! Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni belőle...hát... remélem sikerült.
És nagyon sajnálom, hogy két részben sikerült össze rakni, de nagyon hosszú lenne. :/ Bocsánat!
Na, nem csacsogok itt tovább, jó olvasást! :D

Utállak, mert vonzol, de nem vagy elég erős ahhoz, hogy elgyere és teljes egészében magadhoz ragadj.



Éreztem, ahogy karomon végig siklik egy puha kéz. Erre keltem fel. Morogva kinyitottam a szemem, majd újra lehunytam.
-Sammy, még öt perc.-nyögtem, majd újra el akartam volna bóbiskolni.
-Asszonykám, szerintem én voltam az, aki tegnap fúl részegre itta magát.-kuncogott reggeli mély hanglyán, majd újra végig simított a kezemen.
-Niall!-mondtam, majd letepertem az ágyon.
Megcsókoltam.
-Hiányoztál a tegnap estéről.-morgott, majd egy kósza tincset a fülem mőgé türt.
-Hát most itt vagyok.-suttogtam.
-Tudom.-sóhajtott, majd felült. Valami nincs rendben.
-Niall, minden rendben?-követtem a példályát.
-Hát, nem.-mi van veled, Édes?
-Miért?-kérdeztem, majd oda térdepeltem hozzá.
-Hát, ezért.-mondta, majd megfogta az oldalam és maga alá gyűrt. Erősebbnek bizonyult, így tehetetlennek érzem magam. Ekkor csiklandózni kezdett.
-Tudom, hogy ezt szereted.-nevetett. pfú, nagyon...
-Niall, engedj el, mert bepisilek!!-mondtam, majd éreztem, ahogyan könnyezni kezdek.
-Ömm... nem.-mondta, majd áttért a fájdalmasabb helyekre.
-Niall, tényleg őszintén imádom mikor ilyen vagy, csak nem ezekben a helyzetekben!-ordítottam. Szemem elhomályosult, éreztem, ahogyan elönt egy újfajta érzés. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam.
-Varázsszó?-kérdezte, majd megfogta a kezeim és fejem mellé tette őket.
-Szeretlek.-mondtam, majd beleharaptam alsó ajkamba.
-Na ezt már szeretem. Én is.-mondta, majd csókolni kezdett. Arcomról, lassan áttért a nyakamra. Megszívta egy kicsit.
-Ne, ez csikis.-mondtam majd megfogtam két vállát. Egy kicsit megmarkoltam.
Nevetni kezdett.
-Szeretem, amikor vonaglassz alattam.-mondta, majd eddigi testem pásztázásából-ugyanis egy szál bugyiban és pólóban voltam-áttért a szemem vizsgálásába. Várod, hogy mit válaszolok? Szeretlek.
-Ugye tudod, hogy ez két értelmű?-kérdeztem, majd végigsimítottam az arcán.
-Hogyne tudnám-felelte hirtelen-hisz én is két értelemben használtam.
Ez egy kicsit meglepett, de ugyan úgy a fellegekben jártam. Szeretem ezt a fiút, mindennél jobban.
-Niall?
-Igen?
-Szeretlek.

Ekkor kuncogást halottunk a konyhából.
-Én is szeretlek Avril.-hallottam egy hülye hangot a könyhábol. Basszus...
-Igen? És meddig?-halottuk az elöző párját. Niall-el kínosan egymásra néztünk, majd felálltunk.
-Sammy és Zayn. Ahogy gondoltam.-mondtam, majd nevetni kezdtem.
-Ki más...-nevetett Sammy is.
-Ti is itt.... khm. aludtatok?-kérdezte Niall.
-Igen, muszály volt.-mondta Zayn, majd fejrázva rám nézett. Én csak egy "mi van?" pillantást vetettem rá, majd mentem Sammyhez.
-És most mi légyen?-kérdeztem, majd megöleltem.
-Gyere Asszonyom, öltözzünk fel.-mondta Sammy, majd bementünk a szobámba. Kiválasztottuk a ruháinkat.
Én ezt vettem:

Sammy pedig ezt:

-És most?-kérdeztem, majd idegesen tördelni kezdtem az ujjam.
-Megyünk a ruhámhoz.-suttogott mosolyogva. Nem bírtam ki, sikítani kezdtem.
-Igen? Igen? Huh...-teljesen magam alatt vagyok, pedig nem az én esküvőm. (látod Asszonykám? még én is várom! :3-a szerk.)
-Igen, de psszt.-mondta, majd elkezdett kilögdösni aza ajtón.
-Sziasztok fiúk!-mondtuk, majd elmentünk.

/ a boltunk/
Megérkeztünk a multkori boltba és az eladónő hatalmas örömmel fogadott.
-Itt vagytok lányok.-mosolygott.
-Bizony.-mondtuk Sammy-vel. Sammy odasomfordált a ruhályához, majd könnyezni kezdett.
-Na, ne sírj mert...mert én is sírni fogok!-mondtam, majd megöleltem.
-Gondoltad valaha is?-kérdezte könnyes szemmel.
-Mit? Azt, hogy Zayn Malik fog feleségül venni? Megfordult már a fejemben.
-És hogy ílyen lesz a nagy napom? Fáj a fejem, már gyermeket várok egy csodálatos apátol akit a világ minden kincséért sem lennék képes ott hagyni.-sírt Sammy.
-Nem. De Zayn csodálatos ember és nagyon nagyon jó kezekben vagy nála.-nyugtattam.
Bólintott.
-És Niall se olyan rossz. Amúgy, ő nem tervezte...tudod...hogy...izé.
-Nem tudok róla.
-Értem. Na, készüljünk.-csapta össze a tenyerét.
-Hozom a ruhát!-mondta az eladónő.

/egy óra múlva/
-És készen leszek az eskvőmre?-türelmetlenkedett Sammy. Fura ez a terhesség...
-Készen lesz, ne aggódjon.-mondta az eladónő, majd felhúzta Sammy ruháján a cipzárt.-És ön nem tervezett ilyesmit?
-Egyenlőre nem. Nekem csak egy jó kis estélyi kéne...-mondtam, majd körbe néztem.
-Még ne  is kérdeztem... leszel a tanúm?-kérdezte Sammy, majd oda állt a tükörhöz.
-Igen!-mondtam, majd az eladónő meghozta a ruhám.
Az én ruhám:

És Sammy ruhája, a várva-várt csoda :) :

-Gyönyörű vagy.-könnyeztem.
-Te is.-sírt ő is.
Az eladó megcsilt a hajunk plusz a sminkünk és már indultunk is a helyszínre.

/Sammy/
Igen, ma van életem legszebb napja. Most éppen a templomhoz sietünk az autómmal. Nagyon izgulok, görcsöl a gyomrom... Remélem nem szúrom el!!

Azért amilyen gáz lett, remélem csak megérdemel egy "like"-ot. :) Vagy max. egy vélemány nyílvánító megjegyzést. Nyugodtan írjatok, még a negatívat és elfogadom, mert legalább tudom, hogy mit csináljak másképp. :) Szóval, bátran. :D
További szép napot!
Puszi, Petra. :)

Niall születésnapja <33

Hmm... Igen, egy kicsit ezzel is elkéstem, de így utolag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni hercegemnek. :3 <3 Kicsi manó. Milyen hamar felnőnek... :)
Boldog születésnapot Niall! <333 :3

61.rész: Leány/legény búcsú :)

Sziasztok! :) Nem baj, hogy nem jött össze a 3 komi, kettő megvolt, boldoggá tesztek. :D Még azt akarnám, hogy mostanában nem nagyon látogattok. :( Tudom, hogy a suli miatt nektek sincsen időtök, de azért úgy fel voltam dobva a nyári eléréseim miatt, ne hangoljatok már le. Okozzatok örömet a jóöreg Pétternek. XD Na, immár a hülyeség is megvolt mára-már, hát akkor jöjjön a várva -várt 61.rész. ;D Jó olvasást. :)

" Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka. " -Ady Endre



Csak autókáztunk a városban, amikor Sammy hirtelen megállt. Nem nagyon volt ismerős a hely, talán egyszer-kétszer jöttem ide inni egy kicsit.
-Ide jöttünk.-vigyorgott Sammy.
-Látom.-nevettem.
-Na, emeld fel a valagad és induljunk meg.-csapott a combomra. Még mindig nevettem, amikor becsuktam a kocsiajtót. Egymás mellé álltunk Sammy-vel, majd megindultunk befelé. Igaz, hogy csak egy bár, nem nagy durranás, de nekem ez is elég. És szerintem Sammy-nek is. Nem akarok másnaposan esküvőre menni. De hogy a fiúcskáink mit csinálnak, az örök rejtély marad.

-Baj, hogy mi nem bulizunk meg nem hívunk csipendél-fiúkat?-kérdezte Sammy, amikor kihozták az italunk. Egy kis ritka vörösbort kértünk a ritka alkalmakra. Végül is nem minden nap tart az ember leánybúcsút. :)
-Nem, dehogy. Nekem ez is megfelelő. Viszont téged sajnállak.-nevettem.
-Miért is?-kérdezte Sammy, de ekkor meghozták az üdítőjét. Beleszagolt és arca elborzadt.
-Hát ezért.-rötyögtem. Mivel terhes, Ő nem borozhat velem. Zayn, de megleszel még büntetve.
-Ja, már értem. Majd a tieden bepótoljuk.-nevetett.
-Ja. Zayn, kinyírlak.-röfögtem nevetve. Tény, hogy van egy hülye röhögésem... Bár egyszer azt mondták, cuki.
-Na, ne malackodj.-nevetett Sammy. Belekortyolt az italába, de az a fej...
-Azt a fejet láttad volna... Mi van, nem finom?-incselkedtem.
-Hallod már kinézetre olyan, mintha hugyból lenne, de ízre...-küszörülte a torkát.
-Elhiszem. Várj, honnan tudod milyen íze van a pisinek?-nyújtottam ki a nyelvem.
-Hát....ezt még nem mondtam el, de tudod volt az a hülye osztálytársunk... Hogy is hívták? Brett? Mindegy. Na és ő mondta, hogy kóstoljam meg, különben megver.-törögette az ujját.
-Az nem jó.-próbáltam együtt érző lenni, de ez... hihi. Ez kb. olyan, mintha odamennék az elnökhöz és azt mondanám: Nesze, ott egy kupac szar, dugd bele az orrod.
-Hát nem.-mondta Sammy, de ekkor elmosolyodott.
-Mi az?-kérdeztem. Miben sántikálunk?
-Hallod ezt?-mosolygott még mindig fülig érve.
-Mit?-néztem körbe értetlenül. Ekkor meghallottam egy ismerős muzsikát.

-Best Song Ever!!-nézett rám gülün, majd felállt, megfogta a kezem és felfele akart rángatni.
-Mit akarsz?-húztam el a kezem. Ugye nem táncolni... itt??
-Nem egyértelmű? Gyere már!-mondta, majd felrántott. Attól, hogy terhes, elég jó erőben van.
-De nem zavar, hogy nyílvános helyen vagyunk?-kérdeztem, ekkor meghallottam kedvenc részem-Igazad van. Szabad emberek vagyunk!
-Ez a beszéd.-nevetett.-Avril, rázzad a tested...
-Hülye...-mondtam, de ekkor tényleg elkezdtem rázni. Sammy majdnem megfulladt a röhögéstől, de aztán Ő is rákezdett. Most én fulladtam meg majdnem a röhögésben.

Mikor vége lett,  vissza ültünk és tovább beszéltünk valamint ittunk. Elvoltunk. Sokat nevettünk és megálapodtunk benne, hogy ezt az estét nem felejtjük el. Egyrészt azért, mert Sammy nem volt mindig vicces és unalmamban ittam. Egyedül fogyasztottam el azt az üveg vörösbort és hát voltak utóhatások. Például olyanokra emlékszem, hogy odamentem egy csávóhoz és megkérdeztem, hogy megnyalhatom-e az arcát. Furi volt. Ja, meg hánytam. Sammy kísért haza, de nem mert elmenni haza hozzájuk. Ott aludt velem.

/a fiúk, Liam/
Zayn elkísért minket egy bulizóhelyre. Gondolom az volt a terve, hogy minket jól berúgat Ő nem iszik semmit aztán másnaposan esküvőzhetünk. Persze. Nagyban ment már a buli, nem mondom, hogy nem volt bennem alkohol, de kíméltem magam.
-Hé cica!-üvöltött Louis egy férfinak. Kérdőn felhúztam a szemöldököm, majd elkezdtem begyűjteni Őket. Megfogtam Louist, majd kikisértem az autóhoz. Beültettem, majd elindultam a többiekért. Sorban úgy találtam meg Őket, hogy Zayn a pultossal dumált, Ő elvileg józan volt, kiküldtem. Következőnek Harry-t találtam, aki még mindig a sztriptíz-táncosnőket fűzögeti. Mivel már Ő sem lehetett józan, én kísértem ki. Sorban a következő Niall volt. Őt a WC-ben találtam meg, fejét a klotyóba lógatva. Gondolom hányt... Megfogtam a vállát, majd ki akartam kísérni, de ekkor ellenállt.
-Jól vagyok, hagyjál.-mondta, majd felegyenesedett.
-Biztos?.kérdeztem készen létben állva, mert félek, hogy lesz valami.
-Biztos.-bólogatott, majd elindult ki a kocsihoz. Megnyugodtam.

-Akkor ki következő?-sóhajtottam. Senki. Hisz mindenki megvan. Akkor mehetünk. Elindultam ki a fiúkhoz és mindenkit hazavittem. Már csak a két jómadár Niall és Zayn van soron. Elindultam  Niallék háza felé, amikor észre vettük, hogy valakik kergetőznek odabent. Mind a hárman kiszálltunk, majd megálltunk az ajtó előtt. Kopogjunk?
-Avril azonnal feküdjél le! De előbb add ide azt a kanalat!-hallottuk bentről. Nem kell kopogni. Benyitottuk és Sammy és Avril-t láttuk.
-Végre-mondta Sammy, aki az ágyon fekvő Avril arcát simogatta. Az említett egyed kinyitotta a szemét, majd Niall-re pupillázott. Beleharapott az alsó ajkába, majd elkezdett üvölteni.
-Niall, ha tudnád mennyireeee szeretleeek!! De a legjobban azt a jó nagy...-ekkor Sammy befogta a száját.
-Menj, megpróbálom elaltatni.-mutatott Niall-re, aki felment a szobájába.
-Hmm... úgy gondolom, én most megyek.-mondtam, majd elköszöntem és elindultam haza. Fura egy nap volt, Viki majd elfelejteti velem.

/Zayn/
Drágám mellé lépdeltem, majd átkaroltam. Igaz, vihogtam Avril-en, hogy milyen kis szerencsétlen, de nem ez volt a csúcspont. Ma jöttem rá, hogy mi az, amiért számomra meghalni is érdemes. Sammy és a gyermekem. Felnőtt férfi vagyok felelősségek egész hadával. De aki még ezt is széppé tudja nekem varázsolni, az az én babám. :)

Tudom, hogy rövid lett és össze csaptam, sajnálom. Nem volt időm írni. :( Bocsánat még egyszer.

60.rész: Készületek.

Hi Beauty! :)

Ígéretemhez híven szombatonként hozom a részeket. :) Sajnálom, hogy még mindig nem jutottam el sem az esküvőig sem a leány/legény búcsúig, de ez nekem új. Igyekszem a tőlem telhetőtől a legtöbbet kihozni majd azokból a részekből. :D Na, térjünk a lényegre. Megvolt az előző részhez a 2 komi, nagyon szépen köszönöm!! Hihetetlenek vagytok! <333 És a látogatásaim... ezt is nagyon szépen köszönöm!! Ma mikor néztem 3317 (!!) és ez számomra nagyon nagy. :) Főleg, hogy egy nap 100+ látogatások vannak.... Imádlak bennetek! <3

" Annyi mindent szeretnék Neked mondani, de nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a Veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy azalatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? (....) Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat, az átvirrasztott éjszakákat. Hallani fogom a nevetésed, látni fogom az arcodat és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mint képzelnéd. " ~Nicholas Sparks. 



-De édesem! Nem vihetem vissza! Kérlek! A kedvemért!-nézett kiskutyaszemekkel. Sarokba szorított. Tudja, hogy ennek nem tudok ellen állni. Ekkor lepillantottam Niall mellé, aki mellett ott ült Blue és szintén kiskutya szemekkel bámult rám.
-Áruló.-szorítottam össze a szemem. Niall elkuncogta magát, majd átkarolt.
-Kérlek...-szuszogta a fülembe. Vagy 10 perc gondolkodás után eltoltam magamtól.
-De nem fogsz kinevetni...-mondtam, majd elvettem tőle az ajándékot. Egy fehérnemű párocska volt, fekete csipkékkel.
-Kimennél?-néztem fel rá.
Megrázta a fejét.
Hát jó. Szenvedjen, ha akar. Lassan elkezdtem lehúzni nadrágom, de éreztem magamon a kék szempárt. Mikor végleg letoltam, hatalmas nyelést halottam. Félve felnéztem, ekkor két, golflabda méretű, gyönyörű kék szempárba ütköztem. Szegény lefagyott. Észrevétlenül elkezdtem kitolni Őkegyelmét az ajtón, majd becsuktam azt. Levetkőztem saját fehérneműmbe. Valaki szemét pihentette hátamon. Hátra fordultam, majd felhúztam a szemöldököm.
-Blue.-morogtam, ekkor kutyám rám emelte gyönyörű tekintetét, majd mellém ballagott és leült.
Kicsatoltam melltartóm majd lassan levettem. Ekkor Niall benyitott.
-Kész?-kérdezte. Eltakartam kebleim kezemmel, majd fújtattam. Niall félre húzta a száját.-B...bocs!-mondta, majd bevágta az ajtót.
Megfogtam általa választott fekete melltartót, majd felvettem magamra.
-Nem is olyan rossz...-fintorogtam. Ekkor a a bugyit is átvettem, majd végig mértem magam.-Na? Blue, mit szólsz?
Blue teljesen olyan képet vágott, mintha mosolyogna. Kicsit megijedtem, de végül megráztam a fejem és megálltam az ágy előtt pár centire.
-Jöhetsz!-kiáltottam el magam. Kivágódott az ajtó, majd Hercegem lépett be rajta. Szája elé tartotta kezét, majd szaporábban vette a levegőt.
-Tudtam... tudtam, hogy....-nagyot sóhajtott-hogy túl gyönyörű leszel. -Elpirultam, majd lehajtottam a fejem. Niall közelebb jött, majd felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Szeretlek.-mondta, majd megcsókolt.
-Szeretlek.-mondtam csókunk végén. Niall ekkor felemelt, majd szépen lerakott az ágyra. Fölém tornyosult, majd elkezdte levenni ajándékaim. Én sem haboztam, Ő ruháit bontogattam. Egy gyönyörű estét töltöttünk együtt, amit talán egyikünk sem felejt el soha.

/ 6 nap múlva/
Elég hangulatmentesen teltek napjaim, de Niall és a fiúk, no meg persze Sammy mindig feldobtak valamivel. Délben kómásan törölgettem szemem, majd naptáromra pillantottam.
-Te Jesszus Mária szent atya jó isten!-ordítottam el magam, majd kipattantam az ágyból.
-Mi van már?-kérdezte Niall, majd a fejére húzta a párnát.-Inkább búj vissza mellém Édes.
Ekkor megfogtam a naptárt, majd lerángattam róla párnát és a takarót és az orra alá dugtam.
-Látod? Ma hetedike van! És nehogy megkérdezd, hogy mi van a hetedikével, mert végleg kiborulok!-Niall pislogott kettőt, majd káromkodott egy sorozatot.
-Ugye nem késtünk még el?-kérdezte, majd ő is felállt.
-Azt még nem, szerencsére. De jól elfelejtettük...-bólogattam. Niall ekkor közelebb jött, majd magához húzott.
-Jóreggelt puszi?-kérdezte egy kaján vigyor kiséretében.
Megcsókoltam.
-Hmm, édes a szád.-nyalta végig sajátját, mikor elváltunk. Kérdőn felhúztam szemöldököm, de Ő csak nyalogatott.
-Mit ettél?-kérdezte, majd lerakott a konyhában a pultra. Ment a hűtőhöz.
-Tegnap ettem egy kis csokit. De mit csinálsz?-nevettem. Niall ekkor előhozott egy csokiszirupos üveget a spelyzből.
-Megeszlek.-mosolygott kajánul még mindig. Nagyon nyeltem, amikor a pólóm eltávolította rólam. Nem foglalkozott vele, hogy melltartóban vagyok, behintette felső testem csokisziruppal. Óvatosan elkezdte lenyalni. Ilyet még sosem csináltam-de nem is értem miért-erős nyögések szaladtak ki a számon, amikor simogatott. Niall keze a fenekemre tévedt, majd megmarkolt.
Úgy éreztük ezt a csodás pillanatot semmi sem tudná félbe szakítani, de hát egyvalami-vagy fogalmazzunk úgy valakik-ránk nyitottak.

-Sziasztok!-köszöntek Sammy-ék. Niall ekkor leemelt a pultról, de lábaim még mindig derekára voltak kulcsolva.
-Sziasztok!-köszöntünk mi is meglepődésünkben.
-Ti aztán tudtok.-nevetett Zayn, majd leült a díványra.
-Nem akartunk zavarni, csak tudjátok ugye ma van a legény/leány búcsú meg... hát... éppenséggel van még egy ok, amiért átjöttünk.-nevetett Sammy.
-Igen?-kérdeztük egyszerre Niall-el.
-Hmm.... Amiket itt alkottok, teljes hangerővel hallani nálunk is.-rötyögött még mindig Sammy, majd leült Zayn mellé, akik egyszerre röhögtek és várták a válaszunk erre. Őszintén? Erre mit lehet mondani? Semmit. Röhögj velük együtt.
-Niall, tegyél le.-mondtam, és szerelmem megtette. Oda mentem Sammy-hez, majd kérdőre vontam.-És mit vegyek föl? Mikor megyünk? Te viszel, ugye? Zayn meg Niall-t, igaz?
-Nyugi Csaje, úgy csinálsz, mintha a te esküvőd lenne.-nevetett Zayn.
-Először is fürödj le, azután kiválasztjuk a ruhád. És igen, én viszlek. Zayn pedig Niall-t.-kacsintott Sammy, majd elindított.
Úgy tettem, ahogy mondta. Mikor kész lettem, körbe tekertem magamon egy törülközőt, majd vissza mentem közéjük.
-És most?
-Niall, menj fürdeni, Avril gyere.-adta Sammy a parancsokat. Mindenki úgy tett, ahogy mondta. Elmentünk a szobámba, majd bele se tellett öt percbe, kiválasztott nekem egy ruhát.
-Ezt veszed!-mondta, majd felém nyújtotta a darabot:

fölvettem őket, majd ránéztem Sammy-re.
-Na?
-Szép vagy.-mosolygott.
-És te nem akarsz átöltözni? Mármint, melegítőben jössz?-kérdeztem, majd nevetve végig pásztáztam Sammy-t.
-Na jó, én is keresek valami göncöt.-nevetett, majd keresett magának egy ruhát:

felvette, majd megpördült körülöttem.
-Gyönyörű.-mosolyogtam.
-Köszönöm, Princess.-kacsintott, majd belekarolt a kezembe és elindultunk le a lépcsőn. A fiúk már nem voltak itt, így nekünk is indulni kellett.
-Mehetünk?-kérdezte Sammy, majd megrántotta a táskát a vállán. E mozdulattal szemem a hasára terelte. Szép kerek már. :) De jóóó!
-Ühüm.-bólintottam.-De hova megyünk?
-Az legyen meglepi.-mosolygott, majd beültünk az autóba és elindultunk.

Mint mondtam, még nem nagyon írtam ilyen részeket, de megpróbálkozom velük és őszintén remélem, hogy pozitív irányba szárnyal a téma. :) Szombaton jön a következő, azaz már a hivatalos leány/legény búcsú. :D Addig is össze tudna jönni 3 komment? Nagyon nagyon örülnék neki. :) Tudom, sokat beszélek, de ez azét van. hogy tartsam bennetek a lelket. :) További szép napot! :D