73.rész:Önkívület

Édeseim,

köszönöm, hogy ennyire oda vagytok ezért a történetért, nagyon jó érzéssel tölt el. Öhm, itt a következő rész, ajánlom Asszonyomnak, hisz már oly régóta várja ezt :)

Ahw, ahm örülök, hogy tudtam valami értelmeset alkotni legalább. So sigh, jó olvasást Cukik! xx
ajánlott zene

/Avril szemszöge/

Ahogy éjszakára minden elcsendesült, lefeküdtünk aludni. Halkan vettem a levegőt, nem tudtam elaludni. Magam mellé pillantottam, ahol Niall feküdt és kezét derekam köré csavarta. Mélyen vette a levegőt, haja össze vissza állt és szuszogott. Egy apró puszit nyomtam homlokár, majd felkeltem az ágyból és belebújtam papucsomba. Megkerestem a pulóverem, majd magamra vettem.

Kimentem az erkélyre, ahol a hideg széllel találta szembe magam. Összébb húztam magamon a pulcsit, majd zsebembe nyúltam. Egy doboz cigaretta és egy öngyújtó társaságában ültem le az egyik napágyra.

Izgatottnak nevezhető sóhajt követően kivettem egy szál cigarettát és meggyújtottam. A kesernyés nikotin ismerősként szaladt végig torkomon, egészen tüdőmig. Mosolyogva vizsgáltam a slukkolt. Nem tudtam hogy felfogni, hogy milyen jó érzés.

Hátradőltem a napágyon, majd lehunyt szemmel élveztem tovább a cigaretta nyújtotta megkönnyebbülés és szabadság érzését. Elszívtam a szálat, majd eltapostam. Az udvarba vettem az utam, ahol a fákat nagy erővel mozgatta a szél. Szép csillagos esténk volt, majdnem telihold. A szél csontomig hatolt, átfújt rajtam.

Kissé fázni kezdtem, amikor úgy döntöttem, hogy vissza megyek. Megindultam fel a lépcsőn, egészen az ajtóig. Benyitottam, majd kissé meglepődtem.

Niall ott ült az ágyon és engem bámult.

-Miért nem alszol? - suttogtam, mintha bármi jelentősége is lenne.

-Nem tudok aludni - motyogta, majd kezével ölébe simított, jelezvén, hogy foglaljak helyet. Így is tettem.

-Rosszat álmodtál? - kérdeztem, majd megpusziltam arcát. Niall csücsörített.

-Hát. Foglyuk rá.

-Meséld el, persze, csak ha szeretnéd - mondtam, majd kényelmesen elhelyezkedtem ölében és nekidőltem mellhasának. Szíve dobogását hallgattam.

Belefúrtam arcom nyakába, majd puha puszikkal kezdtem elhalmozni a finom bőrt. Éreztem, amint szívverése felgyorsul. Tetszett, hogy ilyen érzést vagyok képes kiváltani belőle.

-Igazából most már nincs jelentősége. Itt vagy és ez a lényeg - hangja kissé akadozott, amit meg tudtam érteni. Kezeit védelmezőn fonta körém és úgy éreztem, a végtelenségig tudnék itt csücsülni, ilyen szépen csendben, Vele.

Felnéztem, majd Niall szemét kerestem. Amikor megtaláltam, elmosolyodtam.

-Szeretlek - suttogtam, majd ajkamat az övéire tapasztottam.

-Avril Brown. A 'szeretlek' számomra csak egy szó. Amit én érzek irántad, azt se elmagyarázni, se leírni nem lehet. De persze én is szeretlek.

Elnevettem magam. Soha nem leszek képes elfogadni a súlyát annak, amennyire Niallt szeretem.

-A szerelem megrészegít, Ni - motyogtam, miközben ajkai és szeme között váltakozott a tekintetem - ettől eltekintve imádok részeg lenni. Tőled.

Niall mosolyogva rázta a fejét, majd megfogta kezem és összekulcsolta azokat.

-Tudod mit akartam neked mondani már mióta?

-Hallgatlak, Horan.

-Inkább mutatom - mondta, majd lerakott az ágyra maga mellé és a táskájához sétált. Elővett belőle valami papír-féleséget.

-Az meg mi? - kérdeztem mosolyogva, amikor Niall leült mellém. Felém nyújtotta a papírt és azt hittem ott halok meg helyben.

-Egy Mullingari repülőjegy.

Azt hittem a szívem átugorja a bordáimat. A külvilág megszűnni látszott, amikor rávetettem magam Niallre és csókolni kezdtem.

-Csak egy van? - suttogtam ajkaira. Hirtelen mégsem voltam olyan boldog, mint hittem.

Niall hátranyújtotta a kezét, majd a párna alól kivette a másik repülőjegyet.

-Tessék - mosolygott.

-Ez végig ott volt? - kérdeztem nevetve. Niall is elnevette magát, majd magához szorított.

-Nem, varázsoltam - fújta meleg levegőjét nyakamra, melytől bizsergés futott végig egész gerincemen - amúgy ha tudni szeretnéd, igen.

-Mikor megyünk?

-Most a napokban terveztem.

Leírhatatlan érzésem volt. Én és Niall. Írországban, a szülőhazájában.

-Meglátogatjuk anyukádékat és Gregéket? - simítottam végig csupasz mellhasán.

-Igen, szeretném - kissé belekapott nyakamon a bőrbe, amitől felszisszentem. Igazából most is - sőt mindig - akartam őt, de nem volt szabad.

-Meddig maradunk?

-Pár napig - puszilta meg arcom - hétig. Hónapig. Évig.

-Niall, ugyan. Mi ide tartozunk, Sammyékhez... vagy ...

-Baby, mire való az internet? - nevetett - igaz nem terveztem, hogy oda költözünk ((még)), de ettől eltekintve... egy jó kis karácsonyi ajándék lenne mindkettőnknek, ha ott töltenénk.

Örömömben már nem tudtam hogy reagálni. Óvatosan magamhoz húztam, majd megfogtam arcát.

-Niall, hogyan köszönhetném meg neked ezt itt MIND? Azt, hogy vagy nekem? - suttogtam szinte könnyes szemekkel. Niall lágy puszit lehelt ajkaimra, majd beszédre nyitotta száját.

-Avril Brown. Nekem egyes egyedül csak TE KELLESZ. És ez a lényeg, semmi más nem kell - duruzsolta édesen a fülembe.

-Oké - nyomtam egy puszit arcára, majd elváltam kezéből és vissza feküdtem a helyemre.

-Oké - ismételte nevetve - nem vagy éhes?

-Ilyenkor? Egyáltalán te hogy lehetsz éhes? -nevettem, majd belefúrtam arcom a párnámba.

-Igazából én mást kívánok, valami nehezebben elfogyaszthatót - mondta, majd beugrott mellém az ágyba és édesen magához ölelt. Soha nem fogom tudni megköszönni neki, hogy itt van nekem. Mindig.

/Sammy szemszöge/

Éjszaka rettentő nagy fájdalmakkal riadtam fel álmomból. Felsikoltottam és maradék erőmmel belemarkoltam Zayn kezébe.

-Babe mi a baj? - Zayn nagyon megijedt, rögtön lehúzta rólam a takarót - figyelj, az baj, ha nagyon sok víz van az ágyunkban?

-MI? Az nem lehet! - próbáltam felülni, de csak jobban belém nyílalt az éles fájdalom. Késként haladt végig alhasamtól egészen a bordáimig,

Nem így képzeltem el. Nem. Nem.

-Nem lehet, hogy csak bepisiltél? - kérdezte Zayn ijedten - az orvos szerint sokszor előfordul, mert nem zárulnak helyesen a záróizmok...

-NEM PISILTEM BE ZAYN! Úristen, én mindjárt szülni fogok... - észre sem vettem, hogy ordítok. De miért pont Zaynnel? Vele, aki semmiről sem tehet?

De ez nagyon nincs rendjén... december vége és január eleje között írtak ki, nem most! Auh, ez nagyon nem jó.

-Szóval te most szülni fogsz? És én leszek az apja! - Zayn hirtelen beharapta ajkát, majd egy mindent eláruló mosoly terült el arcán. Nagyon boldog volt, ugyanakkor féltett engem.

-Igen Zayn, de nagyon fáj....

-APA LESZEK!!

-ZAYN! - kiáltottam erélyesen, majd újabb görcs tört rám. A fájdalom - leírhatatlan.

-Halott leszek... - motyogta, majd oda sétált hozzám és megfogta a kezem - együtt?

-Együtt.

-Örökké?

-Örökké - feleltem.

-Gyere, segítek - mondta, majd felsegített az ágyról és leültetett egy székre. Keresett egy táskát, amibe összeszedett egy párnapra való ruhát, majd segített felállnom. Megint.

Segített beszállnom az autóba, majd szép lassan elindultunk. A fájdalom továbbra sem múlt, de próbáltam türtőztetni magam.

-Szeretlek - tettem a kezem Zaynére, majd kissé megszorítottam.

-Én is nagyon. És ha... itt mersz hagyni, én nem tudom mit csinálok veled - erre elmosolyodtam, de nagyon hamar egy fájdalmas fintor lett belőle - Nagyon fáj?

-Ha azt szavakba lehetne önteni - feleltem, majd megpróbáltam arra gondolni, hogy hamarosan túl leszek rajta. Hamarosan egy boldog családban fogok élni a gyermekemmel és a férjemmel, valamint a barátaimmal. Nekem ez számít.

És Zayn. Nélküle már rég elvesztem volna. Azt hiszem.

Kritika

 Haliho Drágaságaim,

az az igazság, hogy már a címben benne van egy olyan dolog, ami úgy érzem nem igazán az én reszortom. Nem érzek felhatalmazást arra, hogy kritizáljak bármit is, főleg ha egy kedves barátnőm blogja az. De most a kedvéért megteszem :) megpróbálok minél gonoszabb lenni, és minél több hibát találni benne, bár ez úgy érzem nem fog sikerülni. Valamint kritikát írtam, meg pontozni már pontoztam, de szerintem ez korántsem olyan lesz. Itt ügyesnek kell lenni.

Remélem nem haragszol a csúszásért és azért örömmel olvasod majd ezeket a sorokat Orsikám :D

Na jó olvasást Cukik!

What the Hell?

by. Orsi Tóth

Történet

Igazából azért is nehéz kritikát írnom erről a blogról, mert olvasom és szeretem. Na nézzük. Az alap történet ugye az, hogy van Jade, akit bántottak, Niall a legjobb barátja és ez által ismerkedik össze a One Directionnal? Nem szeretnék közre szólni, de már az első az a sablon sztori, amivel beszólok :/ De ezen is segíthetsz, dobd fel valami egyedi dologgal majd, nem akarok ötleteket adni, mert te jobban értesz ehhez, de bármivel! Csak mert úgy egyedi és óriási lesz a blogod ;)

A trailer rendben van, egyvalami hiányzik. Nem írtál prológust. Ezt kipótolhatod azzal, hogy hozol létre egy oldalt a történet elejének, vagy akár az oldalsávba írod :)

A mondatokat, a leírásokat, és a párbeszédet szépen formálod, ügyes vagy. A részek hosszúságával nincsen problémám, megfelelő.

Helyesírási hibát nem nagyon találtam, de arra figyelj, hogy a pont és a vessző után mindig teszünk szóközt! Ez fontos.

Várj, meg is mutatom. Itt egy mondat a történetből:

-A hûtõben találsz Nando's csirkét.-mondta Jade,még mielõtt kinyithattam volna a számat.

És ez pedig ahogyan javaslom:

-A hűtőben találsz Nando's csirkét - mondta Jade, még mielőtt kinyithattam volna a számat.

Ugye más így? :) Valamint arra is felhívnám a figyelmed, hogy NE rakj smile-kat, mert az nem ugyan az. Inkább próbáld meg leírni a szereplők érzelmeit.

A szereplők tökéletesen vannak megformázva, igaz Niall a kedvencem ((nem ér nevetni)) de elérted, hogy megutáljam Greget. MIÉRT KELL NEKI JADE ÉS ZAYN KÖZÉ ÁLLNIA??!! Száradjon ki a szeme.

Kinézet

Nekem ez túl sötét :( Már nem azért, de szép a fejléc meg minden, de az én ízlésemnek NAGYON sötét :/ Mondjuk változtasd meg a sablont, és akkor a fejléc összhangban lesz a háttérrel is :)) No para, Baby

Ehhez a fejléchez egy kicsit világosabb ((nagyon)) mondjuk valami szép szürke háttért választanék. Én.

Valamint a modulok is jobban néznek ki, ha egy oldalon vannak. Szerintem.

És a betűk típusát is váltogathatod mindenhol, de itt inkább az lenne a kifogásom, hogy nem látom a sötét háttér miatt a modulok feliratait. (!!) Változtass más betűszint :)

Összességében tehát szeretem, amit csinálsz és remélem nem bántottalak meg semmivel sem :)

További jó blogolást és sok sikert!

xx. 

Petra

 

72.rész:A szerelem és azon túl

Drága olvasók,

köszönöm az eddigi visszajelzéseket, ez nekem mind nagyon sokat jelent :) Igaz, 'kicsit' késve, de meghoztam a következő részt. Azért remélem attól függetlenül, hogy ötlet híján vagyok és a történet is egyre ratyibb, azért remélem még elnyeri a tetszéseteket :D
Valamint ne haragudjatok az új blog miatt sem, hogy töröltem, de egyszerűen szar volt az egész és nem tudtam vele mit kezdeni.. nagyon sajnálom, ha valaki megkedvelte :/

Remélem azért sem fogtok haragudni, hogy nem tudtam rendes ötletekkel befejezni a blogot, így történt némi időugrás is. Remélem megértitek :)

Jó olvasást cukik! 

ajánlott zene

/3 hónappal múlva, Avril szemszöge/

Éppen a tv-t néztem, a garnitúrán ülve. De ez nem az igazság volt. Üres tekintettel bámultam a képernyőt, kavarogtam belülről. Niall nélkül senki voltam.
Szemeim megteltek a jól ismert, sós könnycseppekkel. Már csak 1 hónap. Ha hármat kibírtál, ez sem lesz nehéz. Ez tartott életben, az, hogy ezt hajtogatom.
De most nem segített.
Mély levegőt vettem, majd combomra helyeztem kezem és kissé megmarkoltam. Fölálltam, majd elindultam a fürdőszoba felé. Elkezdtem ledobálni a ruháim magamról, míg nem fehérneműben nem ültem be a fürdő kádba és megeresztettem a vizet.
Mintha nem is lennék ott, egyáltalán nem volt lélekjelenlétem. Fejem élettelenül billeget előre, majd hátra. Elfeküdtem a kádba, és mint a mázsás súly, fejem neki csapódott a kád szélének. Homályosan láttam, fuldokoltam, és éreztem, lassan megszűnni látszom.
Ekkor egy autó hangját hallottam, amint bekanyarodik a ház elé.
Eljöttek értem!-suttogtam magamnak, majd kezem a kád szélére helyeztem és megpróbáltam testem megemelni, de lehetetlennek tűnt. Ott feküdtem tehetetlenül. Hallottam ugyan a hangokat, de nem tudtam hogy reagálni. Ordítani lett volna kedvem, de nem ment.
Mit is mondott mindig anya? Nagy levegő, hát persze!
Végrehajtottam amit kellett, az oxigén amint tüdőmbe hatolt, erővel töltött meg. Felemelkedtem, teljes testem kinyomtam, majd kiültem a kád szélére. Már napok óta nem ettem semmit. És ez meglátszott rajtam. Olyan mély depresszió kerített hatalmába, hogy nem tudtam fölül kerekedni. De most itt vagyok.
Kiszálltam, majd magam köré tekertem egy törülközőt. A tükör elé sétáltam, majd bele néztem. Hajam nedvesen tapadt vizes testemhez, arcomba lógott, nem festettem valami kívánatos képet.
Kulcszörgés. Az ajtókilincs lenyomódik.
Szemeim kitágultak. Szívem vágtázni kezdett mellhasamban, nem tudtam mi tévő legyek. Ezek után még meg is erőszakolnak? Király. Már várom.
Csak képletesen nézem a dolgokat. Akire rátörik a házat, az nem ússza meg az efféle élvezetek nélkül.
Lépések. Most már tényleg félhetek.
És akkor olyat éreztem, amit még soha. Mintha egy jégdarab talált volna fejbe, teljesen lesokkoltam. Sikítani és nevetni, sírni és örülni lett volna kedvem. Remegő szájjal pislogtam a nappaliba, ahonnan Niall édes mosolyával találtam szembe magam.
Abban a pillanatban nem érdekelt semmi. Feladtam a világot. Éreztem, amint egy könnycsepp végigszáguld arcomon. Csak álltunk és néztük egymást.
Lehunytam a szemem, majd beharaptam ajkaim. Lassú lépésekkel megindultam felé, amiből nagyon hamar futás lett. Széttárt karokkal futottam, közben úgy sírtam, ahogyan csak belefért.
Niall szintén széttárta a kezét, majd tompa puffanással nekicsapódtam mellhasának. Mély nyögése angyali muzsika ként hangzott fülemben. Csak ölelni és ölelni akartam, többé nem elengedni.
-Ugorj - utasított. Nem láttam értelmét, de megtettem, amit kért. Fenekemre helyezte a kezét, és tartott.
Szorosan öleltem, arcom nyakába fúrtam és sírtam. Megint.
-Hé hé, ne sírj szerelmem. Itt vagyok - simogatta a hátam, és belepuszilt a hajamba. Lágyan dülöngélni kezdett. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyermek, melyet az anyja vigasztal. Nem akartam gyengének látszani.
Másodjára hallottam a hangját. Olyan volt, mint amire emlékeztem, de valahogy mégis más. Valahogy mégis jobb.
-Épp ez az. Miért? - kérdeztem, majd ránéztem. Belenéztem gyönyörű, tengerkék szemeibe, és nem is érdekelt többé. Itt van, és ez a lényeg.
-Tudod... nagyon sok helyen kellett fellépni és elfáradtunk. Lemondták az utolsó helyszínen a koncertet, így hazajöhettünk - mosolygott, majd elsöpörte hajamat az arcomból. Iszonyatosan meg akartam csókolni, de nem tettem. Csak bámultuk egymás szemét, és ajkát.
Mély levegőt vettem. Niall szorítása erősödött fenekemen.
-Tudod mire gondoltam? - kérdeztem lehunyt szemmel.
-Igen?
-Arra, hogyha ennyi időt külön töltöttünk, akkor van némi 'bepótolni' valónk - mosolyodtam el, miközben atlétája nyakát gyűrögettem hanyagul. Éreztem, amint hasa megremeg. Nevetett.
-Bizony, van némi - nevetett - de most csinálj nekem valami finomat.
Beleharaptam ajkamba, le akartam szállni, de ekkor megcsókolt. Nem ellenkeztem, rögtön viszonoztam mindent. Hiába csak egy csók volt, a tőlem telhetően megpróbáltam minden érzésem belepréselni ebbe az ici-pici csókba.
Hátamnál megéreztem a falat, mely hideg volt és kemény. Teljes erejével kinyomott, majd csípője köré fontam lábaim. Beletúrtam hajába, amitől belenyögött csókunkba.
Levegőhiány miatt, zihálva váltunk el. Belenézett a szemembe, majd a konyha felé.
-Nem akarlak bántani - mondta, majd lerakott és hátrálni kezdett. Neki ütközött egy széknek, és a háttáblájába belekapaszkodott.
Ezt nagyon nem értem. Miért bántana?
-Hogy érted ezt? - suttogtam szinte magamnak.
-Úgy, hogy megfogadtam, hogy többet soha senki nem bánthat téged. Beleértve magamat is.
Szóval most már ez is tabu? Tudod mit, vártam már ezt a pillanatot... csak azt, hogy tényleg úgy fog-e fájni, ahogy elképzeltem.
Nem válaszoltam. Lehajtottam a fejem, majd némán a konyhába botorkáltam.
-Mit kérsz enni? - kérdeztem, majd elővettem egy fazekat. Niall leült az asztalhoz, majd felhúzta a szemöldökét.
-Csinálj nekem spagettit - mondta, majd elmosolyodott és bűvölni kezdte a telefonját.
Megrökönyödtem, a tűzhelyre tettem a fazekat majd az ablakpárkányra könyököltem. Az ablakból a játszótérre láttam rá, ahol két kisgyermek vidáman játszott.
Ahogy néztem őket éreztem, amint a szívem darabokra hull.

/Sammy szemszöge/
Egyik kedvenc könyvem olvastam, amikor csörömpölésre lettem figyelmes a hátam mögül. Nagyon megijedtem. Szorosan kezembe szorítottam a könyvet, majd megfordultam.
Nem akartam hinni a szememnek. Zayn állt ott, egy törött üvegcsével mellette.
-Zayn.. - suttogtam, majd nevetni kezdtem.
-Babe... hát ez nem sikerült valami fényesen - fintorgott, majd a törött üvegre mutatott.
-Valahogy nem tud érdekelni - mondtam, és zoknistul mindenestül odarohantam hozzá. Úgy öleltem, ahogy csak tudtam.
-Annyira hiányoztál - csókolt meg.
-Te is nekem édes - bújtam hozzá. Ekkor a baba mozgolódni kezdett. Nagyon megfájdult a hasam - Zayn segíts leülnöm.
Zayn megfogta a kezem, majd lesegített. Ijedt tekintetét láttam minden felé.
-Ez gyakran megesik? - nyalta meg alsó ajkát, majd idegesen beletúrt hajába.
-Igen, de nem szokott ennyire fájni - nyögtem - lehet megérezte, hogy itthon van apuci.
Nevetnem kellett. Zayn is ugyan ezt tette, de óvatosan.
-Ez azt jelenti, hogy nemsoká a szülés is megfog indulni?
-Persze, de nem ma - mosolyogtam - most még csak egyre erősödnek a fájdalmak.
-Aha - bólogatott - hozzak valamit?
-Igen, egy kis víz jól esne.
Zayn kiment a konyhába, majd egy kis idő múlva egy pohár vízzel tért vissza. Megittam mind. Az üres poharat rátette az éjjeli szekrényre, majd mellém feküdt és kezét hasamra helyezte.
-Gyönyörű fiam lesz - mondta büszkén Zayn.
-Honnan veszed, hogy fiú lesz?
-Csak mert tudom. Érzem - mondta, majd fejét hasamra helyezte és egy meleg puszit adott rá.
Imádom, hogy ilyen aranyos és figyelmes. Nem tudom mire mennék nélküle. 

71.rész:Ha parázom, mindig történik valami

Drága hűn szeretett olvasóim,
boldog új évet mindenkinek! :)) Hogy el repült ez az év.. el sem hiszem. Öregszünk ám de öregszünk :))
A részhez nincs különösebb hozzáfűznivalóm, maximum annyi, hogy remélem egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint a többi :DD és valamivel érzelem dúsabb is lesz :33 Oh ja és feltűnt egy régi szereplő is benne, állatozni támadt kedvem xd fogadjátok szeretettel :)
És most had szenteljek egy pár másodpercet(amiből perc lesz) annak, hogy megköszönjek nektek mindent, de tényleg mindent! A mai napon 7152(!!) oldalmegjelenítésnél járunk, ami bámulatos. És persze csakis NEKTEK köszönhető :)) Valamint már 9 feliratkozóval is büszkélkedhetek.. eszméletlen. Köszönöm :D
Najó, megpróbálom felfüggeszteni az érzékeny részt a ti kedvetekért, leszállok a felhőmről xd
Jó olvasást, Everybádik <3

Lábam remegni kezdett. Éreztem, amint kiszökik belőlem a maradék erő is. Fájdalmasan a földre rogytam és beütöttem testem.

A tükör előtt hevertem védtelenül. Kezeim lassan lefelé vándoroltak testemen, egyenesen ingem gombjait keresték. Amint megtalálták, kikapcsolták azt majd egy halk puffanással eldobtam magamtól. Kellemetlenül mértem végig felső testem, a számat szinte már elferdítettem.

-Legyen, aminek lenni kell-suttogtam, majd lehunytam a szemem. Zord, hideg kezeim utoljára számhoz emeltem, majd megajándékoztam egy kis meleg levegővel. Igazán jól esett.

Mindezek után újabb önostorozásba kezdtem. Kezem csípőmre helyeztem, amelyen farmerem gombját kutattam. Amint megtaláltam, elmosolyodtam. Mintha kényszerből tenné testem, újabb csapás ért. Éreztem, amint szám felreped, megtelt kellemetlen, vasas ízű folyadékkal. A vérem.

De ebben a helyzetben már ez sem érdekelt. Folytattam azt, amit elkezdtem. Amint sikerült kigombolnom a fém tárgyat, rögtön le is húztam gatyám.

Immáron fehérneműben feküdtem a hideg kövön. A puha pamut anyag úgy simult a bőrömhöz, mintha hozzám tartozna. Már csak azért is megcáfolnám, mert fekete, akár az ében az én bőröm pedig hófehér. Régen sokat is bántottak érte, de már megszoktam.

Nagy erőt vettem magamon, és éreztem, amint testem megfeszül. Muszáj volt felkeljek.

Lehunytam szemem és alsó ajkamba haraptam. Kifújtam a tüdőmben lévő oxigént, mely fogamon át távozott. Derekam meghajolt, én pedig levegőért kapkodva sikeresen fölültem.

Amint megláttam önarcképem a tükörben, újra fetrengni támadt kedvem. De nem tettem.

Az az egész arcomat átölelő vágás egyáltalán nem tetszett. Sőt, bármit megadnék azért, hogy eltűnjön onnan. De sajnos ez egy életre szóló játék, az nekem mindig ott marad. Egy emlék. Egy emlék ebből az időből.

Oké, tudtam, hogy a többi se szép, se jó de ez valahogy akkor is más volt. Nagyon rossz helyen keletkezett.

Felemeltem mutató ujjam, majd jobb szememhez helyeztem. Lassan elindítottam a vágás mentén az orromon át, egészen a szám széléig. Nem lett jobb, de legalább tudatomra adta, hogy valóban ott van... és ott is lesz.

Szembe tudtam volna magam köpni, hogy hagytam, hogy ezt tegye velem. De még erre is képtelen vagyok.

Fújtatva, erőlködés nélkül felpattantam a földről. Itt a nagy kérdés-vajon képes leszek elfogadni magam?

Mintha játszanék magammal, bal kezemmel letakartam szemem, majd szorosan vissza álltam a tükör elé. 

Számban nyál gyűlt össze, melyet félőn lenyeltem. Kedélyesen végig siklott torkomon, majd egy nagy korgással jelezte gyomrom: célba ért. 

Kezem leemeltem szemem elől. Gyomrom ismét össze rándult, sírni akartam.

Testem össze-vissza vágdosva, a sebek néhol frissek, fölrepednek.

Torkomban gombóc keletkezett, és ha nem lett volna még elég, magamban egy háborút vívtam.

Olyan gyerekes vagy, Avril.

Az ismeretlen idegen hang megijesztett. Sajnos később rá kellett jöjjek: saját elmém pszichés játékába csöppentem.

Elég volt, nem bírtam tovább. Könnyeim - akár egy kitörni készülő vulkán - utat törtek maguknak. Utáltam amikor ilyen vagyok.. mint egy 3 éves gyermek, akinek nem vette meg az anyja a kipécézett játékot. Egyáltalán nem szimpi, de ha akarnám szebb szavakkal is tudnám illetni magam, de úgy gondolom már eleget kaptam az élettől nem kell még nekem is bántanom magam.

Az utolsó csepp a pohárban. Szédülni kezdtem, majd neki estem a tükörnek, melyen lecsúszva, koppanva értem földet. Bevertem a fejem és a földön vagyok... megint.

Megint ott járok, ahonnan kezdtem. Megráztam a fejem, majd ökölbe szorítottam kezeim.

Mégis mit művelsz? Töröld le a könnyeid most!

Már megint az a dörmögően mély hang. Emlékeztet valamire...

A fájdalom a gyengéknek való! Mondd, te gyenge vagy?

Habár nevetségesnek találtam ezt az egész helyzetet, már csak azért, mert a belsőmmel beszélgetek, azért be kell lássam. Igaza van.

-N..nem vagyok gyenge!-kiabáltam, akár egy félbolond. Ha ilyenkor bárki látna, biztos azt mondaná megőrültem. Biztos van benne némi igazság. ( zene )

Én is így gondoltam. Rendben, akkor állj fel és most már tényleg töröld le azokat az elbaszott könnyeket a szemedről és mosolyogjál!

Nem akartam komolyabb összetűzést és különben is megijesztett ez a dolog, így úgy tettem, ahogy parancsolt.

Nagy nehezen föltápászkodtam a földről, majd kifújtam levegőm egy nagy szuszra. Letöröltem könnyeim, majd hiába nem akartam, tekintetem ismét a tükörre tévedt.

Még most is furcsállom, hogy ott akkor ez jutott eszembe, de egyáltalán nem voltam kívánatos sőt Niallnek még szerencséje van, hogy elég messze van tőlem. Remélem.

Okos kislány. Rendben, rám most nem lesz szükséged. - mondta és oly gyorsan elviharzott, ahogyan jött.

Egyáltalán nem értettem, de úgy érzem nem is kell. Addig örüljek, amíg nem vagyok egyedül.

Amikor majdnem újra sírni kezdtem, egy szintén nem várt dolog történt. Morgást hallottam az előszobából.

Hirtelen összerándultam, félelmemben remegni kezdtem. Tekintetem az említett szoba felé csatoltam, igazán féltem.

Pedig nem kellett volna. Egy farkas kutya sántikált ki a sötétből.

-Blue, oh drága Blue-mosolyogtam, majd magamhoz vontam a kutyát. Úgy öleltem, ahogy csak tudtam. Mivel minden hidat felégettem, mindent ott hagytam, most ő van nekem. Az állat szeretete viszonzása képet nyakamra helyezte fejét, majd farkát kezdte vadul csóválni.

-Semmi gond Édes, majd együtt túléljük ezt is -suttogtam a kutyának mintha bármit is értene. Amit a szobát fürkésztem, szememben újabb könnycsepp égett.

~Sammy~ 

Felnyitottam a billentyűzárat, és a következő kép villogott: Niall keres. Oh, csak ezt nem akartam.

-Szia -kezdeményeztem hosszasnak tűnő beszélgetésünk. Előre félek mit akar.

-Szia -bökte kissé kellemetlen stílusban -azt hiszem megállapodtunk valamiben.

Oh, hogy az isten basszon meg! Hogy lehetek ilyen feledékeny, a megállapodás..

-Igen, tudod azt... azt... elfelejtettem -hajtottam le a fejem. A következő pillanatban megállt a taxi, én pedig kiszálltam belőle. London fagyos utcáin szintén nyüzsgött az élet. A hideg levegő úgy hatolt be tüdőmbe, akár egy gyilkos tőr. Kissé csípős volt az idő.

-Hmm... elfelejtettem.. nekem ez kevés.. figyelj, hogyan bízzak így benned? -hangja kétségbeesett. Ezt most tényleg jól elszúrtam.

-Niall kérlek, ez csak egy botlás volt, kérlek! Bennem igenis lehet bízni.. -suttogtam magamnak.

A vonal másik végén egy darabig csend honolt. Onnan tudtam csak, hogy itt van, hogy szuszogott.

-Rendben. De könyörgök több ilyen ne legyen, tudod te milyen szar az, hogy nem tudom mi van vele? -ezen a ponton hangja elcsuklott.

-Nem -válaszoltam együtt érzőn, miközben tovább sétáltam.

-Gondoltam.. és ő hol van most? Beszélhetek vele? -nem is tudtam mi okból kifolyólag, de hirtelen nagyon lelkes lett. Nem akartam letörni a szarvait, de többet hazudnom sem szabad.

-Nem beszélhetsz vele, Niall -suttogtam megbánón.

-M..miért?-nevetett fel -add ide kérlek.

-Nem tehetem.

-Sammy nem vagyok vicces kedvemben így utoljára kérlek. Add ide a telefont.

Egy pillanatig haboztam. Gondolkoztam és arra jutottam, nem kínzom tovább.

-Nem tudsz vele beszélni érts meg. Avril nincs itt.

-Hát akkor meg hol van? Sammy, kérlek ne! -a sírás határán, összetörten, de még mindig készen állt mindenre.

-Elment és egy darabig nem jön vissza -az utolsó nagy csapás.

Szintén csönd honolt a vonalon.

-E..elment? -kérdezte megrökönyödve. 

-Igen, de biztos lehetsz abban, hogy jól van. Engem megkért, hogy ne keressem de szerintem ha ép érved van biztos fog veled beszélni -próbáltam nyugtatni némi sikerrel.

-Szóval azt mondod, keressem? -hangja akadozott, mintha pont az imént sírt volna. Hihetetlen, milyen hangulatváltozáson ment át, miattam.

-Igen, nektek kell letisztáznotok mi van köztetek -mosolyogtam, bár ő nem látta.

Egy darabig csend volt köztünk megint csak, végül Niall törte meg.

-Mondd, szerinted normális az, ahogyan én teperek utána? Egyáltalán megéri?

-Persze, hogy normális. Hisz szereted. És megéri, mert ti össze tartoztok, még ha nem is látszik néha. És hidd el, ő is szeret téged, csak időre van szüksége.

-Köszönöm Sammy, de tényleg mindent. Most le kell rakjam, de talán kereslek még. Szia -mondta, majd a vonal elhallgatott. Lenyomtam a billentyű zárat, majd végleg zsebembe helyeztem.

Felhúztam vállamon táskám pántját, majd egyenesen haza vettem az irányt.