49.rész

Sziasztok! Új rész, új hírek, új dolgok. Nem húzom az időt, remélem olvasni és komizni fogjátok!:D



Apa hatalmas erővel vágta ki az ajtót, ami nekicsapódott a falnak. Még a festék is leesett róla... Odafutott hozzám és leült az ágy szélére, ami elkezdett recsegni-ropogni jelezvén, hogy nem kedveli ha egyszerre ketten is terpeszkednek rajta. Ez nála gondolom már természetes.
-Mi a baj kincsem? Bántott valaki? Itt volt?-ezzel az itt volt-al gondolom kire céloz... De Ő miért bántana? Testileg? Lehet, hogy amit érzek az bántás, de azt nem Ő csinálja. Lehet azt mondani, hogy Ő miatta van, de akkor sem bántana SOHA!
-Nem semmi sem történt. Aludtam.-mondtam, majd visszadőltem az ágyra és a kezemmel körbefontam a mellhasam.
-Akkor miért ordítottál?-kérdezte gyanakvóan.
-Rosszat álmodtam... Semmi különös.-mondtam, de ekkor beugrott pár emlékkép az álmomból. Összeborzongtam.
-Értem. Akkor próbálj meg visszaaludni és szedd össze magad! Már napok óta ilyen semmilyen vagy! Meg aztán ma valaki fontos jön... Na! Kérlek!-mondta, majd nyomott az arcomra egy puszit és kiment az ajtón, majd becsukta maga mögött. Miért kéne össze szedjem magam? Semmi sincsen velem... Vagy pont ez a baj? Hogy semleges vagyok? Nem tudom eldönteni... És ki lehet az fontos? Remélem nem ők! Valahogy most nem hiányzik semmi...-gondoltam, majd felkeltem az ágyról és odasétáltam a táskámhoz. Kikerestem azokat a ruhákat, amiket ma fel akarok venni, majd kikészítettem az ágyra. Megfogtam egy törülközőt, majd a ruhákat is felmarkoltam és elindultam a fürdőszobába. Lassan becsuktam magam mögött az ajtót és igyekeztem hangtalanul ténykedni, mert még mindenki alszik. Matt amúgy is elég későn jöhetett haza, ha itthon van... Óvatosan bemásztam a tusoló alá, majd engedtem magamra a meleg vizet megállás nélkül. Vagy egy óráig csak álltam, mire elegem lett. Végül is kész voltam. Kiszálltam a tusoló alól, majd körbe tekertem magam egy törülközővel. Megtörölköztem, majd felvettem a ruhám:

majd lebaktattam a lépcsőn. Apa már fent volt és csinálta a reggelit. Rám nézett, majd alaposan végigmért. Utána elismerő mosolyából tudtam, hogy rendben vagyok. Bár legbelül nem ezt érzem... Odasomfordáltam apához, majd rákérdeztem. Éreztem, hogy nem jó ötlet, de amilyen csacsi vagyok mégis megtettem.
-Ki jön ma át?-tudom, aki kíváncsi hamar megöregszik, de akkor is tudnom kell!
-Valaki! Szállj le erről a témáról most!-nagyon rosszul esett, amit mondott. Megfogtam a sátorfám és elmenekültem a szobámba. Ledobtam magam az ágyamra és elkezdtem sírni. Mostanában olyan rossz hatással van rám minden! Bárcsak megérteném, hogy miért... De a világ nincs ellenem, vagy igen? Vagy csak én érzem így? Vagy csak én vagyok buta, hogy mindenben a rosszat látom és a jót soha nem tudom észre venni? Jobb is neki, hogy eljöttem... Csak ott legyeskednék a nyakán. De így se mondhatom, hogy valakinek is a hasznára vagyok! Ezen már nem lehet semmit se szépíteni... Egy selejt vagyok!

/sokkal később...Nem tudom, talán este felé?/
Mikor már úgy gondoltam, hogy elég volt a sírás és ki kéne menni megbeszélni apával, hogy miért ilyen, felkeltem. Lábujj hegyen járva osontam az ajtóhoz, amikor meghallottam, hogy valakivel beszélget. Lassan kinyitottam, mert nem akartam zajt csapni. De kivel beszél? Férfi, azt már hallom. Milyen mély hangja van... De ez se nem Matt, se nem Mike hangjára nem hasonlít. Akkor ki? Hallgatózni kezdtem.
-És amúgy hogy vagy/vagytok?-kérdezte apa. Fura! Csak azzal szokott így beszélni, akit ismer.
-Én jól, köszönöm mrs.John! És önök?-kérdezte a látogató. Ne már!!! Sehogy se tudok rájönni, hogy ki az!!!
-Hát az az igazság, hogy én és Matt megvagyunk, de Avril...-ilyenkor szokása szerint megrázza a fejét. Gondolom.-Nagyon ki van. Nem eszik, ha alszik akkor is sikoltozva ébred, felver mindenkit... Nem lehet semmire megkérni, mert nincs értelme. Ha beszélsz hozzá, egyik fülén be, a másikon ki. Tegnap elegem lett. Rá akartam venni, hogy mennyen vissza Hozzá. Kiborult és ordibált velem, hogy "mit képzelek magamról" Niall nélkül már nem lesz teljes az élete... Figyel csak? Ha akarod felmehetsz hozzá! Szerintem örülne neked!
-Hmm...Rendben! Hisz ezért jöttem! Akkor mentem!-mondta az ismeretlen, majd elindult a szobám felé. Mi? Hogy jön föl? De nem tudhatja meg, hogy hallgatóztam! Csendben becsuktam az ajtót, majd leültem az ágyra. Kezembe vettem egy képet. Ekkor valaki benyitott a szobámba.
-Szia Avril!-köszönt, majd rám mosolygott a cuki mosolyával. Tudtam, hogy közülűk jön valaki! Ez nem lehet más, mint...
-Harry!!-mondtam, majd a nyakába ugrottam.-Nem hiszem el, hogy itt vagy! De miért? Miért jöttél ide?
-Hát csak beszélni akartam veled...-mondta, majd megszorított.-És hidd el! 
-Jó csak...Nem baj, örülök neked!
-Na, akkor beszéljünk! Valójában te miért is jöttél el Londonból?-kérdezte, majd leült az ágyam szélére. Én mellé ültem, majd belekezdtem a történetebe.
-Hát tudod, én már úgy éreztem, hogy púp vagyok a hátán...És van az a modell barátnője és...-de Harry félbe szakított.
-Figyelj, te lehet hogy így érzel, de Niall biztos nem.-Milyen könnyen kimondja a nevét! Hihetetlen!-Mi szinte tesók vagyunk és látjuk egymáson! Ő teljes szívéből szeret téged! Ha tudnád, hogy hogy ki van most készülve...Ugyan azokat a tüneteket produkálja, mint te, pedig ezek rá nem jellemzők! És mit akartál? Milyen modell barátnő?-Várjunk... Ez villámcsapás ként ért. MI VAN?! Nekem nem ez volt a tervem... Én az Ő életét nem akartam tönkretenni... Sőt, még a sajátomét se... Azt hittem, ezzel jót cselekszem... Gratulálok Avril Brown!
-Hát van neki az a Katy nevű barátnője, nem?-kérdeztem, majd lehajtottam a fejem. Kerülnöm kell a szemkontaktust. De ekkor Harry megfogta az állam és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Avril most jól figyelj rám! Katy Niall-nek nem számít! Igaz, hogy amióta elmentél folyton ott van a házatokba, de értsd meg, hogy Niall-nek csak te kellesz!-Mi? Hogy tehettem ezt vele? Áú... Minden cérna szakad... Most erősnek kell lenned! De nem bírom, sírni fogok...-Jajj, kislány ne sírj!-mondta Harry, majd magához ölelt.
-Jó, csak tudod...mindent elrontottam...-mondtam, de ekkor megszólalt a telefonom. Elváltam Harry kezéből  és a szekrényemhez nyúltam ahol a telefonom hevert. Fölvettem, majd egy ismerős hang szólt bele.

-Avril, te meg hol a fenében vagy?-kérdezte Kenall. El is felejtettem...-Van róla fogalmad mióta várom, hogy gyere? Egy teljes hete!-Tessék? Már ennyi ideje távol vagyok? Csak napoknak tűntek... Vagy csak olyan fájdalmas volt, hogy már megszoktam?
-Én Németországban...vagyok. Nem. Most kirúgsz?-kérdeztem, majd egy fájdalmasat nyeltem.
-Igen!-mondta, majd levágta a telefont. Most mihez kezdjek? Könyörögni nem könyöröghetek neki, vagy igen? Túl szánalmas lenne...

-Ki volt az?-kérdezte Harry, majd elkezdte a kezét a szemem előtt mozgatni, mert csak bambultam.
-Ja, öhm...Kendall.
-És mit akart?-kérdezte, majd mikor lehajtottam a fejem, rájött.
-És? Mikor tervezted hogy mész?-hoppsz! Ez egy kicsit bunkón csúszott ki... Nem így akartam...
-Akarod, hogy mennyek?-kérdezte, majd felállt.
-NE! Nehogy! Ha már eljöttél idáig, abban biztos lehetsz, hogy nem engedlek haza!-mondtam, majd vissza rántottam.
-De akkor mit csináljunk?-kérdezte, majd ledőlt az ágyra. Én mellé feküdtem, majd belekezdtem.
-Hát, mondjuk mesélhetnél még arról, hogy mi történt Londonban.-Harry a kezét a fejem alá csúsztatta, majd lassan, de biztosan belekezdett.

Ez már nem is volt olyan negatív, ugye? Na, még egy dolog aminek örülök. Amm, Wickikee nem sokára hozom a *ke* sztorid! Lehet, hogy még holnap!:D Na, adios amigos!

48.rész

Sziasztok! Most nem igen van ötletem, hogy mivel húzhatnám az időt.... Legyen annyi, hogy jó olvasást kívánok!



Felvezetett az emeleten és egy hosszú folyosóra értünk, amin szembe van két szoba és egy fürdőszoba. Apa bekísért a szobába, majd leült az ágy szélére. Én csak álltam és meredtem magamból előre.
-Avril, mi a baj?-kérdezte apa és szemmel láthatóan kiszúrta a nyomorúságom.
-Semmi...Fáradt vagyok.-mondtam. Persze hogy hazudtam... Láttam az arcán, hogy ezt a beszélgetést nem akarja bezárni... Ki kell fundáljak valamit! De mit? Megbántani nem bánthatom meg... Ez az! Álmos vagyok...
-Az látszik... Azt hittem, hogy ennek a viselkedésnek köze van Niall-hez...-Ne! Kimondta a nevét! Elvesztem... Ez így nem mehet tovább...-gondoltam, majd átkaroltam a mellhasam. Már megint a lyuk! Csak nő és nő...
-Apa, én álmos vagyok. Én aludni szeretnék. Ki mennél?-kérdeztem, egyik kezem levettem a mellhasamról és a szám elé tartottam és előadtam, hogy ásítok. Tudom, lehet hogy durván hangzik az, ahogy apának mondtam, főleg, hogy nem a szemébe néztem, de muszáj volt. Nem köthetem az orrára. Abból max. annyi sülne ki, hogy Őt hibáztatja.
-Hát akkor...szép álmokat!-mondta, majd kiosont az ajtón és becsukta. Most már semmi sem tart vissza... Sírhatok ameddig jön....-gondoltam, majd hason vágódtam az ágyon és bömbölni kezdtem. Közben a fejemben egyre csak ezek a szavak kavarogtak: "Miért? Miért? Miért?" Addig addig csináltam, jóformán hergeltem magam, míg álomba nem sírtam magam.

/az álmom/
Egy gyönyörű parkban jártam álmomban. Nem tudom mifajta emlék köt ide, de mégis itt vagyok. Egy nagy fával szembe megálltam, majd a sötétségbe meredtem.Egyszer csak egy sötét alak lépett elő a sötétségből. Nagyon ismerős volt, mégis úgy tűnik nem ismerem. Közelebb lépett, majd megfogta a kezem. Niall!
-Beszélhetnénk?-kérdezte azon a kellemes, gyönyörű hangán amit ismertem és szerettem.
-Persze!-mondtam. Egyáltalán nem találtam furcsának ezt az egészt...-Miről?
-Az érzések... Avril, te már elmentél és ez így van rendjén... Te is megtalálod majd azt akit szeretsz...-MI? EZ MEG MIRŐL BESZÉL? HISZ ÉN ŐT SZERETEM! EZ VALAMI SZÖRNYŰ RÉMÁLOM! VALAKI ÁLITSA LE KÉREM!
-De Niall én téged szeretlek és ezzel hova akarsz kilyukadni?-kérdeztem. Teljesen összetörtem. Ez csak egy álom, nyugalom!
-Igen, ide akarok kilyukadni. Avril én már nem szeretlek téged!-mondta, majd sarkon fordult és elment.


/Reggel/
Reggel valami furcsa hangra ébredtem. Csak később jöttem rá, hogy a saját sikoltásaimat hallom. Megnéztem a telefonomon az időt: reggel fél 4. Szóval ilyen hosszú lett volna a rémálmom? Igen, hosszú és fájdalmas. Megint belenyilalt a mellhasamba a fájdalom és körbefontam a kezemmel. Csak egy rémálom volt!-nyugtattam magam. Ekkor berontott valaki a szobámba.

Igen, tudom hogy rövid lett, de sietnem kellett... Remélem tetszett mindenkinek!

47.rész

Sziasztok! Megpróbálom kicsit lejjebb tekerni a negatívum mértékét, de nem ígérek semmit...Remélem így is olvasni és élvezni fogjátok a történetem. Na, nem is húzom tovább az időt, biztos így is tűkön ültök...Jó olvasást!:)



Út közben megállíthatatlanul sírtam. Csak sírtam és sírtam...Minden ami fontos volt, mindent ott hagytam abba a kis házba. Életem értelmét vesztette...Csak mentem előre a semmibe, amikor egy autó zajára lettem figyelmes az út mellett. Megnéztem és ki más lehetett volna, mint Matthew. Leparkolt az út mellé és kivillantotta fehér fogsorát. Ki nem bírná, hogy ne szóljon hozzám.
-Avril! Micsoda meglepetés!-úgy tettem, mintha meg se hallottam volna. Csak baktattam előre ezen a fagyos utcán. De Matthew nem adta fel ilyen könnyen. Lépteimhez igazította autója dörgését. Inkább gurult, mint ment.
-Avril? Merre mész?-kérdezte. Kezdett felettébb idegesítő lenni... Ha most nem adok neki valami frappáns választ, soha nem száll le rólam.
-Nem látod? Szállj le rólam!-világosítottam föl, majd baktattam tovább. Időben ki akartam érni a reptérre, hisz a gépem hamarosan felszáll. Nincs időm holmi kis majmokra fecsérelni az időm...Minden perc, sőt másodperc értékesnek bizonyul.
-De...én csak el akartalak vinni, akárhová is mész!-mondta keserűen, szeme tele bánattal.
-Igazán? És ha azt mondom, hogy a reptérre akarok menni?-meglepett a szokatlanul kedves viselkedése. Matthew segíteni akar...nekem?
-Nem baj! Én is épp oda tartok!-elképesztő, milyen könnyen tud hazudni. Hát jó. Ha akar, vigyen.
-De ígérd meg, hogy az úton nem szólsz egy árva szót sem hozzám!-mondtam, majd beszálltam mellé az anyósülésre. Egy kicsit hangosabban sikerült bevágni az ajtót, mint ahogyan terveztem. De úgy látszik, Matthew jókedvét ez sem lohasztja le. Ugyan olyan boldog volt, mint eddig.
-Ígérem!-mondta, majd kezét a mellhasára helyezte, de csak kuncogni tudott...Én egy "ez egy fogyatékos" pillantást vetettem rá, majd ki az ablakon. De ez sem bántotta meg, mert még mindig csak röhögött és amint hallom, egyre hangosabban...

/a reptér...VÉGRE!!!/
Amint megláttam, hogy Matthew a reptérre kanyarodik, egy elmagyarázhatatlan érzés fogott el. Igen, örültem, hogy megszabadulok ettől a majomtól, de valahol legbelül a keserűség elkezdett felemészteni. A tény, hogy már talán soha nem jövök vissza Londonba... A keserű tény, hogy talán soha nem látom viszont a szerelmem... Leállt a kocsi. Hirtelen felpattantak a szemeim és levegő után kapkodtam. Matthew értetlenül nézett rám, de persze később várta, hogy megköszönjem, amit tett. Persze, gondolom nem szavakkal... De én nem terveztem ilyesmit. Felkaptam a táskám az ölemből és kiugrottam a kocsiból. Tudom, hogy volt még időm, de nem érdekelt. Inkább töltöm vadállatok társaságában azt a fél órát, ami hátra van, mint ennek a beképzelt tuskónak. Csak futottam, ahogy a lábam bírta, míg végül egy nagy tömeg miatt meg kellett állnom... Mire itt bejutok... Tizenöt perc elteltével végre én kerültem sorra. A terem már teljesen csendes és kihalt volt. Már csak a nő ült ott a székén, aki leolvassa a jegyem. Ezt gyors meg is tette-szemlátomást mára már elege volt. Mikor megtörtént, bebaktattam a géphez, majd a következő ellenőrizésnél megint megálltam. Itt már a hölgy elvette a jegyem, úgyhogy reménykedtem, hogy többet nem kell megálljak. Felszálltam a gépre és lassan éreztem, ahogy emelkedünk...

/Niall/
Azon kaptam magam, hogy nem csinálok semmit...De semmit...Csak állok és várok...Közben bámulom az ajtót, mintha vissza jönne...De mi ez az egész? Valaki magyarázza meg nekem! Miért ment el? Az orvos azt...Ah, nem érdekes...Engem is aggaszt, és szeretnék egy babát, de...Avrilt sokkal jobban! Istenem, könyörgök! Hiányzik a kék szeme, a szőke fürtjei amit annyira imádtam csavargatni...Miért kínzol? Hát ő nem volt velem boldog? Igen, meg van a megoldás. Hisz mi másért ment volna el...-éreztem, ahogy patakokban folyik az arcomon a könny. Sajnálom Avril, hogy nálam nem találtad meg azt amire vágysz...A boldogságot!-mondtam, majd lerogytam a földre és az arcomat a térdembe temettem. És csak sírtam, sírtam megállíthatatlanul.

/Avril/
Leszállt a gépem. Nagy nehezen kikászálódtam, mert még mindig ott volt a nagy tömeg. Megnéztem a kis cetlit, amit még indulás előtt rejtettem el a zsebembe. Apa lakcíme volt rajta. Remélem nem haragszik rám azért a napért-bár nekem nincs ekkora szerencsém. Nagy nehezen megtaláltam apa házát. Kicsit nagy volt ahhoz, hogy egy ember lakja. Vajon kivel osztozkodik? Ez csak nekem furcsa, vagy másnak is. Az még elmegy, hogy mivel öcsém nem maradhatott ott egyedül a régi házunkba és ővele lakik itt, de ez a ház még kettejüknek is nagy! Lassan és óvatosan odaosontam a lépcsőhöz, de igen, ez rám vall. Hasra vágódtam, mert elég magas volt a lépcső szerkezete. Gyorsan felpattantam, mintha semmi sem történt volna, majd megnyomtam a csengőt. Az egész ház víz hangzott a csengésétől. Kicsit megszeppentem, de amikor senki nem nyitott ajtót, még egyszer megnyomtam.
-Jövök már! Jövök!-halottam bentről. Egy kicsit sem hasonlított se apa, se Matt hangjához. De tudtam előre! Vajon kivel osszák meg a házat? Vagy csak ilyen régóta nem láttam őket? Már a hangjukat se ismerném fel?
-Jó, csak bele ne szakadjon abba a nagy igyekezetbe...-mondtam szemrehányóan, amikor vagy 5 perc eltelt, és még mindig nem jött.
-Itt vagyok...-mondta, majd kinyitotta az ajtót.-Maga...Hú...Azta!-mondta, majd tátott szájjal bámult. Igen, jól sejtettem. Egy idegen fiú volt. Nálam nem volt sokkal öregebb...
-Apa itt van?-kérdeztem majd összehúztam a szemöldököm és elég ideges lettem, amikor nem az arcomat bámulja, hanem más testtájakat...
-P...persze!-mondta, majd behívott a házba. Éreztem, hogy egy pillanatra se venné le a szemét a seggemről. Azt hittem, felpofozom. De akkor megláttam apát a nappaliban tévét nézni. Lassan odasétáltam hozzá, majd befogtam a szemét.
-Mike! Ne szórakozz!-mondta, majd leakarta szedni a kezem a szeméről, de nem hagytam. Továbbra is szorítottam.
-Nem én vagyok uram!-mondta a bámulós fiú. Ezek szerint Mike a neve. Szép!
-Na, ki vagyok?-kérdeztem torzított hangon. Ekkor egy fájdalmas emlék ugrott be. Rettenetesen elkezdett fájni a mellhasam. Amióta eljöttem Londonból egy lyuk növekszik a helyén. Amikor csak Rá gondolok, vagy az együtt töltött pillanatokra, csak nő ez a lyuk megállás nélkül. Levettem a kezem apa szeméről, majd leültem a fotel mellé, amin tévét nézett. Átkaroltam a mellhasam a két kezemmel, majd ott ültem tehetetlenül.
-Avril!-apa felettébb boldognak látszott. Végül is, már mikor találkoztunk utoljára? És hogy váltunk el? Brrr... Még mindig beleborzongok, valahányszor arra a napra kell gondoljak.
-Szia apa!-mondtam, majd lassan felálltam. Mellhasam még ekkor sem engedtem el. Csak akkor, mikor megöleltem.
-De rég nem láttalak!
-Én se...Matt?-motyogtam.
-A barátnőjével...Mostanában nagyon összenőttek...Tényleg, mi szél hozott ide? És te és Niall? Tervben van már az esküvő?-kérdezte, majd megbökte a vállam. Ne! Kimondta a nevét! Ettől óckodtam...
-É...épp erről akartam beszélni. Össze vesztünk és nincs hova mennem.-ez valójában nem volt igaz, mert ott volt Sammy, de őt inkább kímélem a hülyeségemtől...És amúgy is most nem tudnék rá nézni...Nekem nem adatott meg az a csoda...-Esküvő? Az hiányozna még...
-Értem. Hát van egy üres szobám fent, feltéve ha nem zavar, hogy Mike a szomszédod...-kérdezte, majd szúrós tekintetett vetett Mike-ra, aki egy pillanatra se venné le rólam a szemét.
-Nem. Szerintem majd kibírom valahogy...-hazudtam, de ez egyáltalán nem így van. Tudom, ha nem lehetek a közelében, ha nem érinthetem abba belebetegszem!
-Akkor gyere.-mondta apa, majd mutatta az ideiglenes szobám helyét.

Hát, nem tettem ki magamért. Ugyan úgy szomorú és negatív. De a történetből valahol Avril-t is meg tudom érteni...Azt hiszi jobb, ha menekül. De ez egyáltalán nem így van. Le kéne ülniük Niall-el és tisztázni hogy mi van most köztük. Mert ahogy olvashattátok, Niall azt hiszi, Avril egyáltalán nem szereti már. Pedig ez nem így van. Avril fülig szerelmes, csak buta és menekül...Na jó, nem árulok el többet! Várjátok a kövit, addig is szép napot!

46.rész:Bajok a bajok hátán...

Sziasztok törpék! Meghoztam a következő részt, bár elég sok negatívummal lett gazdag...Még mindig sírok!:( Jó olvasást!



/Zayn és Niall/
Kimentünk a ház elé, mert Zayn azt mondta, hogy nem lenne tanácsos a házban megbeszélni, amit mondani akar. Fél, hogy a lányok meghallják. Mondjuk, én már sejtem, hogy mit tervez...
-Hát, akkor kezdjük...-csapta össze a tenyerét Zayn.
-Hallgatlak.-mondtam, majd leültem egy székre. Látszott rajta, hogy ideges.
-Az van, hogy ugye már elég rég óta ismerem Sammy-t és...és ő egy csodálatos lány! Még álmodni se tudtam volna jobbat...-mondta Zayn.
-Akkor?-néztem rá értetlenül.
-Az van, hogy meg szeretném kérni a kezét...-mondta teljesen ön kívül.
-De hát ember! Ez csodálatos! Sammy tényleg szép és ti tényleg össze illetek! Akkor mi a baj?-kérdeztem boldogan, ámde együtt érzően.
-Félek...Félek attól, hogy nem-et mond...-mondta, majd lehajtotta a fejét. Nem értem ezt az embert...
-De mi oka lenne rá? Hisz szeret és ott a baba...-mondtam, majd megveregettem a vállát.
-Gondolod?-kérdezte reménykedően.
-Zayn én komolyan nem értelek téged...Együtt vagytok mióta, most meg úgy be vagy szarva tőle...Szedd össze minden erőd és tedd meg!-mondtam bátorítóan.
-Oké. És te és Av?-kérdezte Zayn, majd később látszott rajta, hogy hat amit mondtam. Adtam egy kis önbizalmat.
-Figyelj, az egy másik történet...-mondtam, majd be akartam menni, de Zayn megfordított.
-Nem...Ezért is akartam veled beszélni. Mostanában annyi mindenen mentetek keresztül...Szerinted nem lenne könnyebb, ha te is megtennéd?-kérdezte boci szemekkel. Sarokba szorított. Szeretném,  sőt akarom, hogy Avril hivatalosan is az enyém legyen....De úgy meg mi lesz, ha megint össze veszünk (mikor már jegyben járunk) hogy összecsomagol és visz mindent? A babát...Mindent!
Elismertem, de mégis a fejemet ráztam.
-Majd még meglátom...Nem akarom elhamarkodni...-mondtam.-Ennyi?
-I..igen.-mondta, majd felálltunk. Visszamentünk a házba és hirtelen a két lány hangos nevetésére lettünk figyelmesek. Összenéztünk Zayn-nel, majd elmosolyodtunk és óramű pontosságára egyszerre bólintottunk. Lassan a lányok mögé osontunk és befogtuk a szemüket.
-Ki az?-torzítottuk rettentő mélyre a hangunk.
-Hmm...Az ír manóm?-kérdezte Avril, majd lassan végig simogatta a kezem.
-És az én DJ.Malikom?-kérdezte Sammy, majd ő is. Megfogták a kezünk és leemelték a szemükről. Lassan maguk elé húztak és leültettek maguk mellé. Én nem bírtam, és Av-et az ölembe húztam. Lassan elkezdtem csókolgatni...

/1 órával később, Avril/
Sammy-t és Zayn-t kikísértük az ajtón. Mikor már kint jártunk, Zayn hirtelen vissza fordult és súgott valamit Niall-nek. Niall csak bólintott, majd mentünk tovább.
-Na, sziasztok!-köszöntünk Niall-el.
-Sziasztok!-köszöntek, majd elindultak haza. Mikor elindultak, észre se vettem, hogy Niall kezét fogom. Mikor elhagytak minket, Niall szembe fordult velem.
-Na, gyere asszonykám!-mondta, majd felkapott és bevitt a házba. Bevitt a konyhába, megpörgetett egy darabon, majd vitt tovább...Remélem valami nyomós oka van arra, hogy pörget össze-vissza. Ha csak nem azt akarja, hogy le hánnyam...Bevitt a nappaliba, az ismerős területre. Bedobott az ágyra, majd felém kúszott.
-Most terveim vannak veled...-suttogta a fülembe. Én csak nevetni tudtam, mire ő is elkezdett mosolyogni. Óvatosan leszedte a pólóm. Apró csókokat hagyott a mellkasomon, amiket apró nyögésekkel díjaztam. Aztán áttért a fülem és a nyakam tájékára, de valami nem volt rendben. Rettenetes fájdalmat éreztem az alhasam és a hasam tájéka körül. Annyira bele nyílalt, hogy nem tudok tovább fekve maradni. Felkeltem és elkezdtem lihegni, mint egy kutya. De ez sem segített. Ekkor megláttam Niall ijedt pillantását, igaz, valamivel jobb, de az a valami egyenlő a semmivel.
-Mi...mi a baj kicsim? Mi történt?-ijedezett. Gyönyörű, kék, óriás szemein csak félelmet láttam.
-Nem...tudom...-mondtam. Ekkor megláttam valami vörös foltot a takarón. Basszus! Én...ugye nem!
-Kicsim te vérzel, méghozzá alul!-kezdett el ordítani Niall.-Hívom a mentőket!
-Nem kell...Majd...Majd te...beviszel!-mondtam nagy nehezen, de ekkor rám tört a hányinger. Éreztem, ahogy a szoba forog velem. Szédültem. Kiszaladtam WC-re. Hánytam megállíthatatlanul. Ekkor Niall jött mögém.
-Avril kérlek magyarázd meg! Most!-tisztán látszott rajta a félelem és az aggódás. Mindezt értem. Értem, egy nyomorult közemberért! Ilyen szerencsétlen hülyét mint én, bármelyik sarkon fel tudna szedni...
-Nem tudom, hogy az-e, amire gondolok...Nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy az-e. De minden nyom arra utal.-nem bírtam tovább. Könnycsatornáim működésbe léptek.
-Még is mi?-kérdezte ingerült arccal.
-Elmetéltem. Vagyis lehet.-mondtam, majd a karjaiba vetettem magam.-Niall, annyira sajnálom, hogy...hogy még arra is képtelen vagyok, hogy egy gyereket megszüljek!
-Kicsim ne beszélj ilyeneket!-mordult rám.-Igaz, hogy ez nem sikerült, de még fiatal vagy és erőteljes lány. Sikerülni fog, megígérem!-úgy tettem, mintha nem hallanám, amit mond. Igaz, hangosan nem akartam kimondani a szavakat, amelyeket magam ellen kreálok, de magamban csak úgy üvöltöttek...

A kórházba vezető út nem volt valami fényes. Egész úton egy árva szót sem szóltunk egymáshoz. Mind a kettőnkön látszott az idegesség. Nem akarok belegondolni, hogy mi lesz ebből, hogy tovább is így folytatjuk... Csak élje túl a baba és legyen minden úgy, ahogyan régen! Könyörgöm!-már megszoktam, hogy soha senki nem hallgatja meg a könyörgéseim. Csak remélni tudtam....

/ a kórház/
Már bent feküdtem a beteg ágyamon, Niall mellettem ült. A doktorra vártunk a hírekkel. Egyre feszültebben teltek a percek, amikor végre bejött az orvos. Vészjósló tekintete megrémisztett. Nagyot sóhajtott, majd az ágyamhoz lépett.
-Avril, az a helyzet, hogy a félelmem beigazolódott. Elmetéltél.-mondta, majd elkezdett valamit írni a füzetébe.
-És...akkor...én?-kérdeztem, a sírás közepette nehezen, ledermedve.
-Nem, nem vagy meddő.-mondta, de fel sem nézett a füzetecskéjéből- Fiatal vagy, és az élet előtted. Szerintem pár hét és újra próbálkozhattok!
-O...oké.-mondtam valamivel megkönnyebbűlve, de amint ránéztem Niall-re és láttam, hogy teljesen kivan, visszaestem abba a depis állapotba. Tudom, hogy már nem könnyű elviselnie. Sőt, terhére vagyok. Megvan a megoldás! Elmegyek Londonból...

/otthon/
Niall leparkolt a ház elé, de nem mozdult. Ösztönösen kivetődtem a kocsibólés előkotortam a kulcsom a táskámból. Egyszer csak Niall meleg lehelletét éreztem a tarkómon. Egy pillanatra lefagyasztott, de tudtam a célom. Megkönnyítem az életét. Azt akarom, hogy boldog legyen, még ha nem is velem. Kinyitottam az ajtót, majd valósággal berontottam rajta. Felrohantam az emeletre és bezártam az ajtót. Egyszer csak valaki dörömbölni kezdett rajta.
-Avril mi a baj? Az orvos azt mondta, hogy még van esélyünk!-mondta, majd egyre jobban püfölte az ajtót.-Kérlek engedj be!
-Nem tehetem!-mondtam, majd elkezdtem pakolni. Mikor már az utolsó ruhadarabok jöttek, amiket vinni akartam, az egyik farmerem zsebében találtam egy repülőjegyet Németországba. Akkor vettem, amikor egy kis nyugalomra vágytam...Megvan! Németbe fogok menni! Nem kell Sammy-t zaklassam a gyerekded hülyeségeimmel, megyek apámhoz. Úgy is olyan rég láttam, legalább Niall-nek is jobb lesz...
-De miért? Avril könyörgök!-halottam a hangján, hogy sírásra áll. Én sem bírtam tovább, ezért bevágtam gyorsan még az utolsó ruháim a bőröndömbe és ajtót nyitottam.-Te meg hova készülsz?
-El és hidd el, így neked is jobb lesz...Tudom, nagyon sokat veszekszünk és én ezt már nem bírom és ahogy látom te se.-mondtam, majd elakartam indulni, de megfordított.
-Hova akarsz ezzel kilyukadni?-kérdezte gyanakvóan.
-Niall, én azt akarom hogy boldog legyél, még ha nem is velem. Őszintén sajnálom, hogy megkeserítettem az eddigi életed is. Különben is van az a kis modell barátnőd...Vele el tudsz majd boldogan lenni...-mondtam, majd megöleltem.
-De én veled akarok boldog lenni!-mondta, majd meg akart csókolni, de elhúztam a fejem.
-Nem lehet. Ígérem, olyan lesz, mintha nem is ismertél volna...Mintha nem léteznék.-mondtam, majd elindultam az ajtó felé.
-Ígérj meg nekem valamit!-mondta, majd megfordult.
-Igen?
-Ígérd meg, hogy mindig én maradok a szőke herceg!-mondta azzal a csibész-es félmosollyal, amit annyira szerettem.
-Ígérem.-mondtam mosolyogva.-Viszlát szerelem!-mondtam, majd megindultam a reptér felé.

Ugye milyen negatív lett?:( Annyira gáz, hogy Niall nem tud semmit se tenni és belenyugszik a történtekbe...:( Asszony, örülsz?:)

45.rész:A Védelmező

Sziasztok kedves olvasók! Igaz, megint van egy pár újítás, de remélem ez sem rontja le a kedvetek az olvasásról. Egy része nekem köszönhető, más része Heninek. Köszönöm!<3



Reggel felkeltem, de Niall-t sehol se találtam. Vállat vontam, majd vissza feküdtem. Gondolkodni kezdtem ezeken a dolgokon. Van munkahelyem, van egy szerető "családom" és ennél nem is kell több... Gondolatmenetemben Niall zavart meg, aki a fejét az ajtófélfának támasztva bámult. Nem tudom mikor kelhetett fel, de biztos nem olyan régen, hisz még csak egy alsógatyában volt és a haja...Aww...Olyan emberen felülien nézett ki. Odajött az ágyhoz, majd leült a szélére.
-Jó reggelt Hercegnő!-köszönt szórakozottan, majd adott egy kis csókot, de meglepődött, amikor csak magomból bámulok előre és semmit nem csinálok.
-Jó reggelt...-mondtam még mindig bambulva.
-Mi a baj?-kérdezte, de ekkor már hallottam, hogy elkomorodott.
-Semmi, csak tudod, gondolkoztam...-mondtam, de ekkor már vissza tértem a valóságba.
-És min gondolkodtál?-kérdezte újra játékosan, majd magához ölelt.
-Az...az életünkről...hogy milyen szép meg minden...-mondtam. Persze hazudnom kellett, mert nem akartam, hogy megtudja, hogy félek.
-Értem. Nem vagy éhes?-kérdezte.
-Hmmm...De! Mit eszünk?-kérdeztem.
-Mit csinálsz?
-Azt hittem már csináltál....-mondtam, majd megjátszottam a műszomorkát.
-Csináltam, csak vicceltem!-mondta, majd megcirógatta az orrom.
-Te reggelit?-kérdeztem gúnyolódva.
-Igen. Ez miért ilyen hihetetlen?-kérdezte lekonyult ajakkal.
-Hihető, nyugodj meg. Sokkal inkább örülök, hogy nem nekem kell csinálni...Szeretlek!-mondtam, majd adtam neki egy csókot.
-Köszönöm. Akkor menjünk!-mondta, majd elindultunk reggelizni.

/fél órával később/
-Niall, nekem mennem kell dolgozni!-mondtam, majd elővettem a munkaruhám, amit még tegnap kaptam meg. Mit ne mondjak, elég kihívó:

Felvettem, majd lementem a lépcsőn. Bementem a fürdőszobába, majd felkentem egy kis natúr sminket(szemcerka, szempillaspirál...) Aztán kimentem a nappaliba és leültem a fotelba. De ekkor Niall jelent meg. Megfogta a kezem és újra talpra állított aztán szorosan magához ölelt.
-Ez a munka ruhád?-kérdezte. Angyali, mély hangja csodálatosan csengett a fülemben. Lassan elkezdte az állam körvonalát csókolgatni.
-Igen. Miért? Nem tetszik?-kérdeztem, majd a fejemet a melkhasára hajtottam.
-De. Gyönyörű vagy.-mondta, majd felemelte a fejem és megcsókolt.
-Szeretlek.-suttogtam a fülébe.
-Én is, mindennél jobban. Nem lenne baj, ha ma meglátogatnánk a munkahelyeden?-kérdezte.
-Nánk?-emeltem fel a fejem, majd felhúztam az egyik szemöldököm.
-Igen, próba után beugraNÁNK a fiúkkal...-hangsúlya a nánk-ra esett. Belementem.
-Jó, de itt és most ígérd meg, hogy nem csináltok semmit!-adtam a parancsot. Nem akarom, hogy rögtön az első napomon kirúgjanak.
-Megígérem!-mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt.
-Mennem kell...-szakítottam félbe magunkat.
-Nekem is...Csak még egy valami....Szeretném, ha jövő héten eljönnél velem vacsorázni!-mondta, majd testét enyémhez szorította. Fantasztikus, sőt, felülmúlhatatlan érzés. Most jövök még csak rá, hogy ennyi idő eltelte után is még mindig eltud kápráztatni...Hogy lehet, hogy ez a fiú pont engem szeret?
-Elmegyek! Akkor majd később megbeszéljük, hogy hol és hány órakor, csak tényleg sietnem kell!-mondtam, majd egy puszit nyomtam a szájára.-Szia!
-Szia Hercegnőm!-mondta,majd elindultunk. Az utcára kiérve én jobbra fordultam, ő balra. Elindultam a munkahelyem felé. Mikor odaértem, benyitottam az ajtón.

/munkahelyen, 5 órával később/
-És mondd csak, Jade...Te mióta dolgozol itt?-kérdeztem.
-Úgy egy hónapja...-mondta Jade az angyali mosolyával. De ekkor jött Kendall.
-Sziasztok csajok! Hogy megy a munka, Avril? Nem nehéz?-kérdezte Kendall.
-Nem, egyáltalán nem nehéz.-mondtam, majd kivittem a kaját az asztalhoz. Visszamentem és ezek ketten olyan jól elbeszélgettek...Inkább nem is zavarom őket...Leültem az egyik székre, de ekkor két suttyó jött be az étterembe. Bűzös ital, valamint cigaretta szagukat odáig éreztem...Facsarja az orrom...Ekkor az egyik megszólalt:
-Hajjajaj...Szia cica, van gazdád?-jött oda és teljesen az arcomba mászott. Megpróbáltam higgadtan kezelni a dolgokat, de nehéz volt, mert a gyerek már biztos nem volt szomjas...
-Igen, van gazdám...-mondtam, majd felálltam és elakartam menni.
-Ugyan, biztos nem fog haragudni...-mondta, majd elkapta a kezem és megfordított, majd megcsókolt. Nagyon meglepődtem a saját tehetetlenségemtől....
-Hé, ember! Te meg mit művelsz?!-jött oda Niall, majd lerángatta rólam azt a suhancot.-Nem megmondta, hogy van barátja?!-soha nem láttam még ilyen védelmezőnek. Még mikor Matthew akart bántalmazni, Zayn védett meg. Most pedig Niall úgy védett, mint egy medve a zsákmányát. Szorosan magához ölelt, majd folytatta:
-Ha nem takarodtok el innen háromra, azt most és itt garantálom, hogy többet ki nem keltek a kórházi ágyból!-hangja most nem olyan bársonyosan csengett, ahogy szokott, sokkal inkább égett a dühtől.
-Jól van ember...Nem kell úgy felkapni a vizet...-mondta az, amelyik megcsókolt, majd kisétáltak az épületből.
-Jól vagy?-kérdezte Niall, majd szorosan magához ölelt. Nem nagyon foglalkozott vele, hogy mindenki minket néz. De igaz, egy kis idő eltelte után folytatták a teendőjüket.
-I...igen...asszem...-mondtam, majd a kezem a nyakamhoz tettem, amit kiszívott a srác. Plusz még ahogy csókolt, megszorította a kezem, de különösebben semmi...
-Nem vagy túl meggyőző...-mondta, de most már engedt magának egy halvány, ámde széles mosolyt. Lassan két keze közé vette a fejem és azt hittem megcsókol, de rákezdett-Most már soha többé nem engedem senkinek se, hogy bántson...Érted? Miattad élek, és ha te nem lennél, unalmas lenne az életem...-mondta, de végül tényleg megcsókolt. Ekkor a fiúk elkezdtek ujjongani. Niall (hogy mit ne mondjak, még mindig a csók közben) egyszerűen elengedte a fejem, hátratartotta a kezét, majd a középső úját kinyújtotta. Én csak mosolyogtam, mire Niall-re is rátalált a jókedv.

/ otthon /
Mikor Kendall hazaengedett, Niall még minid ott volt. Türelmesen megvárt. Így andalogtunk, kézen fogva a naplementében.

Mikor hazaértünk, Niall ajtót nyitott. Bementünk a házba én meg gyors elfoglaltam a fürdőszobát. Egy nőnek egy ilyen fárasztó nap után mi adhatna jobb menedéket? Bementem, majd levetkőztem. Gyors letusoltam, majd magamra vettem egy bugyit, meg a kedvenc felsőm és kimentem. Niall egy alsógatyában várt az ágyon. Lefeküdtem mellé. Ekkor felém fordult, majd fölém tornyosult. Elkezdte csókolgatni a nyakam, majd a hasam tájékát...De nem nagyon van most kedve hozzá, meg aztán beletalált a közepébe. Ott eléggé csikis vagyok. Fölpattantam mellőle.
-Mi a baj?-kérdezte ijedt arccal.
-Ott...ott csikis vagyok...-mondtam, de ekkor megijedtem Niall hatalmas vigyorától...Lassan felálltam, majd futni kezdtem.
-El is felejtettem...-mondta Niall, majd üldözni kezdett. Befordultam a konyhába, de ekkor már nem láttam magam mögött Niall-t. Hirtelen két kéz tapadt a derekamra. Olyan sima és finom érintése volt a bőrének...Mikor már a legjobban élveztük a történetet, Sayn berontott...
-Sziasztok!-köszöntek. Elég fura lehetett, ahogy Niall a történteket észre se véve, tapad rám kanos mosollyal én meg elpirulva bújok hozzá.
-Sziasztok!-köszöntem.-Mi történt?
-Hát már meg se látogathatom a legjobb barátnőm?-kérdezte Sammy.
-Dehogynem.-mondtam még mindig értetlenkedve.
-Amúgy közölnünk kell egy rossz hírt, plusz beszélnem kell Niall-el.-mondta Zayn.
-És mi lenne az a rossz hír?-kérdeztem felvont szemöldökkel. Niall még mindig rajtam volt...Mondom, még mindig meg tud lepni...
-Buksi...-kezdte el Sammy. Látszott rajta, hogy valami fájdalmasat akar közölni.
-Mi van vele?-kerekedtek ki a szemeim.
-Az a helyzet, hogy elütötte egy autó és már nem tudott rajta segíteni az állat-orvos.-mondta Zayn egy sóhajtás közepette.
-Istenem...De hisz olyan kicsi volt még...és...és...-de nem tudtam befejezni. Niall elhallgattatott egy csókkal.
-Minden rendeben lesz...-angyali hangja megint gyönyörűen csengett a fülemben. Elhiszem neki, de akkor is nagyon sajnálom Buksit...:( Mikor Zayn látta, hogy összeszedtem magam, beszédre hívta Niall-t.

Szerintem elértem a várt hatást, Bár elég lapos rész lett...:/ Így utólag visszaolvasva kijelenthetem, hogy szar...:/

44.rész: "Sajnálom"

"Hercegnő, el kellett menjek próbára. Kb. 1 óra és jövök! Várj meg és lehetőleg lepj meg valamivel!"-olvastam. Jól esett, hogy Niall kedves, meg minden de nem várhatom meg. Vissza ültem a laphoz és a ceruzához. Elgondolkodtam, hogy mit is írhatnék. Írjam azt, hogy az anyám meghalt, az apám kórházban, egy őrült zaklat, egyszer majdnem megerőszakoltak? Mikor vége volta a gondolatrohamnak, elkezdtem írni. És csak úgy dőlt belőlem. Nagyjából fél óra múlva kész is lettem.
-Végre!-mondtam, majd megfogtam a lapot és elindultam le a lépcsőn. Niall még nincs itt, úgyhogy el tudok indulni. Fel vettem a kabátom és a cipőm, majd elindultam. Sétáltam és minden utcán végignéztem, hogy merre járok. Szerencsére megtaláltam.

/az Étteremben/
-Jó napot!-köszöntem, amikor beléptem.
-Jó napot kis asszony. Mibe segíthetek?-kérdezte egy fiú, majd kezet ráztunk. Ő bolt vezetője? Még nálam is fiatalabb...
-Én lennék Avril Brown...Telefonon már beszéltünk és tudja a munka miatt jöttem...-dadogtam össze-vissza.
-Ohh, Avril. Mily öröm. És? Önéletrajzot hoztál?-kérdezte.
-I...igen uram!-mondtam, majd a kezébe nyomtam.
-Ugyan, hívj csak Kendall-nek.-mondta, majd bement egy kis szobába. Gondolom elemezni akarja az önéletrajzom.... Megvakartam a fejem, majd körül néztem. Rögtön kiszúrtam egy helyes lányt a pult mögött. Talán ő lesz a munkatársam? Odasétáltam a legközelebbi székhez, majd leültem.
-Szia!-köszönt a lány barátságosan.
-Szia!-köszöntem vissza. Nagyon rokonszenves volt.
-Mit csinálsz itt?-kérdezte.
-Ő, munkára jelentkeztem.-mondtam egy mosollyal.
-Az jó. Munkatársak leszünk!-mondta, majd megölelt.
-Igen!-mondtam.-Jaj, de majom vagyok...Még be se mutatkoztam...Avril Brown vagyok.
-Én Jade Parker vagyok.-mondta, de ekkor kijött Kendall.
-Hát, Avril...-mondta Kendall. Jaj, csak ne...Elutasít...
-Igen?-kérdeztem szomorkásan.
-Hát ez marha jó volt! Fel vagy véve!-mondta Kendall.
-Igen? Köszönöm! És mikor kezthetek?-kérdeztem.
-Ma még megcsinálja Jade, de holnap gyere be reggelre, jó?-kérdezte Kendall.
-Jól van és köszönöm még egyszer!-mondtam, majd megfogtam a cuccom. Odaálltam Jade elé.
-Akkor holnap jössz?-kérdezte Jade.
-Igen.-mondtam, majd megöleltem.
-Itt leszek én is.-mondta. És az nekem tökély, mert meg tudja mutatni a kajakészítés minden kis csínyát-bínyát.
Ez az!-mondtam.-Akkor holnap.
-Igen.-mondta, majd elvált a kezemből és vissza ment a pult mögé.
-Na, sziasztok!-mondtam, majd kiléptem. Már csak bentről hallottam a köszönés-viszonzást.

/otthon/
Lassan hazafelé az úton. Lassan haladtam mindent végig nézve. Aztán egyszer csak beugrott, hogy Niall mit írt. Ez kicsit felgyorsított. Otthon az ajtó előtt előbányásztam a kulcsom, de véletlen leejtettem. Lehajoltam és felvettem. Kinyitottam az ajtót és bementem. Nem láttam senkit. Egyszer csak Niall jelent meg.
-Hol voltál?-kérdezte.
-A munkahelyemen.-adtam a választ, majd bementem a nappaliba.
-Nem azt kértem, hogy várj meg?-kérdezte mérgesen.
-De, de ha megtettem volna, most nem lenne munkahelyem.-mondtam,majd hátrább léptem.
-Amiért nem vártál meg, most azt fogod csinálni, amit én akarok!-mondta, majd egy csók közepette erőszakosan nekinyomott a falnak.

Lassan felhúzott én meg körbekulcsoltam a derekán a lábam. Csókolóztunk még így egy darabig, aztán meguntuk. Niall rám nézett, majd megszólalt.
-Most kínozni foglak!..-mondta, majd felkapott és felvitt az emeletre. Bedobott az ágyba, majd fölém tornyosult. Lassan elkezdte húzogatni a pólóm. Leszedte rólam, majd az övét is leszedte. Most a nadrágom gombolgatja....Kigombolta, majd eldobta a szoba másik felébe. Most a sajátját szedte le.
-Niall, muszáj volt olyan messze?-kérdeztem, de ekkor megcsókolt.
-Annyira kívánlak...-mondta, majd ránk húzta a takarót. Megcsókolt. Kis szenvedélyes csókból vad csókokba torkollott. Fordított a helyzeten és én kerültem felülre. Magához húzott én meg akaratom ellenére beletúrtam a hajába. A csókunk még ekkor sem szakadt meg. Niall keze be vándorolta a testem amitől nyögnöm kellett. Niall belemosolygott a csókba, majd keze a combomra csúszott.

/fél óra múlva/
Niall fáradtan lehengeredett rólam, majd oldalra feküdt. Ránéztem, majd ő is rám és csak röhögni tudtunk. Ekkor megint felém emelkedett.
-Avril annyira szeretlek...Már nem is tudnám nélküled elképzelni az életem...Nélküled senki lennék és az, hogy megajándékozol egy kis babával...Ez, ez mindent elsöprő számomra!-mondta boldogan.
-Awww....-mondtam-De Ni...-csak sajnos nem tudtam befejezni, mert Niall rátette a kezét a számra.
-Cshhh. Ne rontsd el a pillanatot!-mondta, majd megcsókolt.