46.rész:Bajok a bajok hátán...

Sziasztok törpék! Meghoztam a következő részt, bár elég sok negatívummal lett gazdag...Még mindig sírok!:( Jó olvasást!



/Zayn és Niall/
Kimentünk a ház elé, mert Zayn azt mondta, hogy nem lenne tanácsos a házban megbeszélni, amit mondani akar. Fél, hogy a lányok meghallják. Mondjuk, én már sejtem, hogy mit tervez...
-Hát, akkor kezdjük...-csapta össze a tenyerét Zayn.
-Hallgatlak.-mondtam, majd leültem egy székre. Látszott rajta, hogy ideges.
-Az van, hogy ugye már elég rég óta ismerem Sammy-t és...és ő egy csodálatos lány! Még álmodni se tudtam volna jobbat...-mondta Zayn.
-Akkor?-néztem rá értetlenül.
-Az van, hogy meg szeretném kérni a kezét...-mondta teljesen ön kívül.
-De hát ember! Ez csodálatos! Sammy tényleg szép és ti tényleg össze illetek! Akkor mi a baj?-kérdeztem boldogan, ámde együtt érzően.
-Félek...Félek attól, hogy nem-et mond...-mondta, majd lehajtotta a fejét. Nem értem ezt az embert...
-De mi oka lenne rá? Hisz szeret és ott a baba...-mondtam, majd megveregettem a vállát.
-Gondolod?-kérdezte reménykedően.
-Zayn én komolyan nem értelek téged...Együtt vagytok mióta, most meg úgy be vagy szarva tőle...Szedd össze minden erőd és tedd meg!-mondtam bátorítóan.
-Oké. És te és Av?-kérdezte Zayn, majd később látszott rajta, hogy hat amit mondtam. Adtam egy kis önbizalmat.
-Figyelj, az egy másik történet...-mondtam, majd be akartam menni, de Zayn megfordított.
-Nem...Ezért is akartam veled beszélni. Mostanában annyi mindenen mentetek keresztül...Szerinted nem lenne könnyebb, ha te is megtennéd?-kérdezte boci szemekkel. Sarokba szorított. Szeretném,  sőt akarom, hogy Avril hivatalosan is az enyém legyen....De úgy meg mi lesz, ha megint össze veszünk (mikor már jegyben járunk) hogy összecsomagol és visz mindent? A babát...Mindent!
Elismertem, de mégis a fejemet ráztam.
-Majd még meglátom...Nem akarom elhamarkodni...-mondtam.-Ennyi?
-I..igen.-mondta, majd felálltunk. Visszamentünk a házba és hirtelen a két lány hangos nevetésére lettünk figyelmesek. Összenéztünk Zayn-nel, majd elmosolyodtunk és óramű pontosságára egyszerre bólintottunk. Lassan a lányok mögé osontunk és befogtuk a szemüket.
-Ki az?-torzítottuk rettentő mélyre a hangunk.
-Hmm...Az ír manóm?-kérdezte Avril, majd lassan végig simogatta a kezem.
-És az én DJ.Malikom?-kérdezte Sammy, majd ő is. Megfogták a kezünk és leemelték a szemükről. Lassan maguk elé húztak és leültettek maguk mellé. Én nem bírtam, és Av-et az ölembe húztam. Lassan elkezdtem csókolgatni...

/1 órával később, Avril/
Sammy-t és Zayn-t kikísértük az ajtón. Mikor már kint jártunk, Zayn hirtelen vissza fordult és súgott valamit Niall-nek. Niall csak bólintott, majd mentünk tovább.
-Na, sziasztok!-köszöntünk Niall-el.
-Sziasztok!-köszöntek, majd elindultak haza. Mikor elindultak, észre se vettem, hogy Niall kezét fogom. Mikor elhagytak minket, Niall szembe fordult velem.
-Na, gyere asszonykám!-mondta, majd felkapott és bevitt a házba. Bevitt a konyhába, megpörgetett egy darabon, majd vitt tovább...Remélem valami nyomós oka van arra, hogy pörget össze-vissza. Ha csak nem azt akarja, hogy le hánnyam...Bevitt a nappaliba, az ismerős területre. Bedobott az ágyra, majd felém kúszott.
-Most terveim vannak veled...-suttogta a fülembe. Én csak nevetni tudtam, mire ő is elkezdett mosolyogni. Óvatosan leszedte a pólóm. Apró csókokat hagyott a mellkasomon, amiket apró nyögésekkel díjaztam. Aztán áttért a fülem és a nyakam tájékára, de valami nem volt rendben. Rettenetes fájdalmat éreztem az alhasam és a hasam tájéka körül. Annyira bele nyílalt, hogy nem tudok tovább fekve maradni. Felkeltem és elkezdtem lihegni, mint egy kutya. De ez sem segített. Ekkor megláttam Niall ijedt pillantását, igaz, valamivel jobb, de az a valami egyenlő a semmivel.
-Mi...mi a baj kicsim? Mi történt?-ijedezett. Gyönyörű, kék, óriás szemein csak félelmet láttam.
-Nem...tudom...-mondtam. Ekkor megláttam valami vörös foltot a takarón. Basszus! Én...ugye nem!
-Kicsim te vérzel, méghozzá alul!-kezdett el ordítani Niall.-Hívom a mentőket!
-Nem kell...Majd...Majd te...beviszel!-mondtam nagy nehezen, de ekkor rám tört a hányinger. Éreztem, ahogy a szoba forog velem. Szédültem. Kiszaladtam WC-re. Hánytam megállíthatatlanul. Ekkor Niall jött mögém.
-Avril kérlek magyarázd meg! Most!-tisztán látszott rajta a félelem és az aggódás. Mindezt értem. Értem, egy nyomorult közemberért! Ilyen szerencsétlen hülyét mint én, bármelyik sarkon fel tudna szedni...
-Nem tudom, hogy az-e, amire gondolok...Nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy az-e. De minden nyom arra utal.-nem bírtam tovább. Könnycsatornáim működésbe léptek.
-Még is mi?-kérdezte ingerült arccal.
-Elmetéltem. Vagyis lehet.-mondtam, majd a karjaiba vetettem magam.-Niall, annyira sajnálom, hogy...hogy még arra is képtelen vagyok, hogy egy gyereket megszüljek!
-Kicsim ne beszélj ilyeneket!-mordult rám.-Igaz, hogy ez nem sikerült, de még fiatal vagy és erőteljes lány. Sikerülni fog, megígérem!-úgy tettem, mintha nem hallanám, amit mond. Igaz, hangosan nem akartam kimondani a szavakat, amelyeket magam ellen kreálok, de magamban csak úgy üvöltöttek...

A kórházba vezető út nem volt valami fényes. Egész úton egy árva szót sem szóltunk egymáshoz. Mind a kettőnkön látszott az idegesség. Nem akarok belegondolni, hogy mi lesz ebből, hogy tovább is így folytatjuk... Csak élje túl a baba és legyen minden úgy, ahogyan régen! Könyörgöm!-már megszoktam, hogy soha senki nem hallgatja meg a könyörgéseim. Csak remélni tudtam....

/ a kórház/
Már bent feküdtem a beteg ágyamon, Niall mellettem ült. A doktorra vártunk a hírekkel. Egyre feszültebben teltek a percek, amikor végre bejött az orvos. Vészjósló tekintete megrémisztett. Nagyot sóhajtott, majd az ágyamhoz lépett.
-Avril, az a helyzet, hogy a félelmem beigazolódott. Elmetéltél.-mondta, majd elkezdett valamit írni a füzetébe.
-És...akkor...én?-kérdeztem, a sírás közepette nehezen, ledermedve.
-Nem, nem vagy meddő.-mondta, de fel sem nézett a füzetecskéjéből- Fiatal vagy, és az élet előtted. Szerintem pár hét és újra próbálkozhattok!
-O...oké.-mondtam valamivel megkönnyebbűlve, de amint ránéztem Niall-re és láttam, hogy teljesen kivan, visszaestem abba a depis állapotba. Tudom, hogy már nem könnyű elviselnie. Sőt, terhére vagyok. Megvan a megoldás! Elmegyek Londonból...

/otthon/
Niall leparkolt a ház elé, de nem mozdult. Ösztönösen kivetődtem a kocsibólés előkotortam a kulcsom a táskámból. Egyszer csak Niall meleg lehelletét éreztem a tarkómon. Egy pillanatra lefagyasztott, de tudtam a célom. Megkönnyítem az életét. Azt akarom, hogy boldog legyen, még ha nem is velem. Kinyitottam az ajtót, majd valósággal berontottam rajta. Felrohantam az emeletre és bezártam az ajtót. Egyszer csak valaki dörömbölni kezdett rajta.
-Avril mi a baj? Az orvos azt mondta, hogy még van esélyünk!-mondta, majd egyre jobban püfölte az ajtót.-Kérlek engedj be!
-Nem tehetem!-mondtam, majd elkezdtem pakolni. Mikor már az utolsó ruhadarabok jöttek, amiket vinni akartam, az egyik farmerem zsebében találtam egy repülőjegyet Németországba. Akkor vettem, amikor egy kis nyugalomra vágytam...Megvan! Németbe fogok menni! Nem kell Sammy-t zaklassam a gyerekded hülyeségeimmel, megyek apámhoz. Úgy is olyan rég láttam, legalább Niall-nek is jobb lesz...
-De miért? Avril könyörgök!-halottam a hangján, hogy sírásra áll. Én sem bírtam tovább, ezért bevágtam gyorsan még az utolsó ruháim a bőröndömbe és ajtót nyitottam.-Te meg hova készülsz?
-El és hidd el, így neked is jobb lesz...Tudom, nagyon sokat veszekszünk és én ezt már nem bírom és ahogy látom te se.-mondtam, majd elakartam indulni, de megfordított.
-Hova akarsz ezzel kilyukadni?-kérdezte gyanakvóan.
-Niall, én azt akarom hogy boldog legyél, még ha nem is velem. Őszintén sajnálom, hogy megkeserítettem az eddigi életed is. Különben is van az a kis modell barátnőd...Vele el tudsz majd boldogan lenni...-mondtam, majd megöleltem.
-De én veled akarok boldog lenni!-mondta, majd meg akart csókolni, de elhúztam a fejem.
-Nem lehet. Ígérem, olyan lesz, mintha nem is ismertél volna...Mintha nem léteznék.-mondtam, majd elindultam az ajtó felé.
-Ígérj meg nekem valamit!-mondta, majd megfordult.
-Igen?
-Ígérd meg, hogy mindig én maradok a szőke herceg!-mondta azzal a csibész-es félmosollyal, amit annyira szerettem.
-Ígérem.-mondtam mosolyogva.-Viszlát szerelem!-mondtam, majd megindultam a reptér felé.

Ugye milyen negatív lett?:( Annyira gáz, hogy Niall nem tud semmit se tenni és belenyugszik a történtekbe...:( Asszony, örülsz?:)