63.rész:Sajnálom, hogy nem tudok hazudni, mint mások /Második rész

Sziasztok hölgyeim, uraim,
én ezt nem tudom igazán jól elintézni... bocsánatot kéne kérjek...? vagy esetleg ti is így szoktátok meg??
Ajj annyira sajnálom, hogy nem tudtam időben hozni... És ilyenkor persze magyarázkodom, hogy minden egybe volt meg minden így volt...
Gondolom nektek is... nehéz az iskola.
Főleg most. Am, ez a kis egynapos szünet jól esett... jól esett és segített sokmindent átgondolni.
Tudom, hogy ennek a blognak már maholnap elérkezik az utolsó része, de ameddig ez nem fog bekövetkezni, nem fogom feladni. Miattatok nem hagyom abba. :)<3
És ez a 4500-as oldalmegjelenítés, állandó beszámolók, hogy mennyire tetszik a történet... hihetetlen. :))
Nekem vannak a legjobb olvasóim! <3
A részről már csak annyit, hogy gondolom ti is éreztétek a (már a címben) uralkodó feszültséget?
Igen, nem lesz egy egyszerű rész/eset az már tény.
Nem fogtok haragudni, ha esetleg megint lesz valami? :/
Sajnálom, csak annyira kivagyok ( már a kutyám miatt is sajnos... szegény elpusztult :(( ) hogy bármennyire nem akarom, hogy a részre kihasson az engem körülvevő sötét burok ereje, valószínű, hogy egy igen negatív résszel drukkolok elő. 
Na, elég a szövegelésből...
Még gszer nagyon sajnálok MINDENT és jó olvasást!

/Sammy/
Eddig minden oly rendben van... minden a maga módján... Autózok apával az oltárhoz, ahol remélem mindenki ott van már. Avril sírni fog, előre érzem. Kis drágám... egyszer neki is meglesz ez a napja, érzem. És a vőlegényem? Vele minden a legnagyobb rendben. Jobbat álmodni sem mertem volna...
-Kislányom, minden rendben?-fordult hátra apa.
-P...persze, minden a legnagyobb rendben!-vetettem rá egy bizonytalan mosolyt, majd néztem tovább előre. Tovább gondolkoztam...

/eközben Zayn a templomnál/
-Hol vannak már??-ordítottam, majd leültem egy székre. Voltam már esküvőn, de még soha nem képzeltem el, hogy milyen lehet a vőlegénynek... hát most megtudtam.
-Nyugodj meg haver, mindjárt itt lesznek.-ütögetett válba Liam. Ekkor dudálást hallottunk.
-Kész...kész van minden? Kezdhetünk?-jött lihegve elém Av.
-Azt hiszem igen..-mosolyodtam el akaratom ellenére. De hisz mértne akartam volna? Hisz életem legszebb napja a mai!

/véglegesen mindenki, de nagyobb részt Sammy. Közvetítés az esküvőről/
Rettentően fura, sőt egyenesen ilyesztő érzésem van... Kalapál a szívem össze vissza, félő, hogy egyszer átszakítja bordáim... már olyan szinten egy egyenforma érzés kerített hatalmába, mely csak nőttön nő, hogy félő, valami lesz velem... hasam mostanáig nem jó... már kialakult bennem egy érzés, amikor Zayn hozzám ér, de ez közel sem olyan... Oh, ha tudná mit jelent nekem az, hogy van nekem!
Kiszálltam az autóból, majd apa mellé álltam.
-Készen vagyunk?-kérdezte apa, majd belém karolt.
-Igen. Apa vigyázz, hogy ne essek el... tudod, hogy utálom a magassarkút és ömm... ez sem kivétel!
-Valahogy sejtem...-mondta, majd kihúzta magát.
-Bárcsak jöhetett volna a tornacipőm... ez úgy is töri a lábam.-sóhajtottam, majd lenéztem.
-Most szórakozol?-kérdezte apa kissé megelégelve.
-Ő, ha azt mondom igen, lesz utóhatása?
-Hát ne mondd, hogy igen!-mondta apa, majd elmosolyodott.
-Oké... szerinted mehetünk már?-kérdeztem.
-Máris. Amint megjön a tanúd, mehetünk.
-És Zayn-é ki?-basszus kulcs. Annyira belemerültem ebbe az esküvő tervező dologba, hogy Zayn-nel már nem is volt időm foglalkozni... Olyan pofátlan voltam, hogy még csak azt se kérdeztem tőle, hogy ki lesz a tanúja... Buta. Tudom valószínű Niall, de nem ez zavar akkor sem a legjobban. Soha nem akarok vele össze veszni, de most elképzelhető, hogy magamra haragítottam ezzel az önfejűsködéssel. Bármit mondott, minden nem volt. Ajj Zayn, tudd, hogy nagyon szeretlek!
-Sammy!
-Befejeztem...-mondtam, ekkor egy szőkeség kezdett el felénk jönni.
-Avril!-mondtam, majd megöleltem-csini vagy.
-Te is nagyon. Kész minden?-kérdezte, majd mögém állt.
-Azt hiszem...igen.-sóhajtottam, majd én is belekaroltam apába és megindultunk.

/Zayn/
Néztem Sammyt, ahogy egyre közelít hozzám. Olyan gyönyörű a ruhájában.
-Még nem lenne késő lemondani-suttogta a mögöttem álló Niall, mire én elmosolyodtam. Avril szintén Sammy mögött állt és szurkolt. Megkezdődött a szertartás.
-Zayn Malik, elfogadod az itt megjelent Samantha Taylor-t hites feleségedül?
-Igen.-mondtam, majd Sammy szemeibe pillantottam. Lenyugodott. Végre.
-Samantha Taylor, elfogadod itt megjelent Zayn Malik-ot hites férjedül?
-Igen.
-Csókolják meg egymást!
Magamhoz húztam Sammy-t. Egyik kezem tarkóján, másik kezem derekán pihentettem. Lágyan csókoltam megpróbálva belepréselni minden boldogságom ebbe a pici csókba.
-Szeretlek-suttogtam, ekkor hirtelen a többiek hatalmas éljenezésben törtek ki.
-Gratulálunk.-jött oda az Avall pár, utána pedig a többiek is.
-Köszönünk mindent!-mosolygott Sammy.

/Avril/
Valahogy sejtettem, hogy bőgni fogok mint egy szamár. De ha egyszer itt állok a legjobb barátnőm esküvőjén oldalamon az álmommal, Niall-el. Most, ilyenkor kell sírni, amikor okod van rá. Az örömkönnyek a legszebbek.
-Mehetünk?-kérdezte Niall, majd átkarolt.
-Ühüm.-bólogattam, majd beszálltam az autóba. Sammy-ék mögött mentünk a kijelölt szórakozóhelyre. Mindenki leparkolt, majd bementünk. A szórakozóhely teljesen üres volt-mint később kiderült Sammy jóvoltából.
A vacsin Sammyék mellé ültünk.
-Niall....az nem lesz egy icipicit sok?-kérdeztem, amikor a tányérjára néztem.
-Ajjj már... éhes vagyok!-ezen kijelentésén mindenki egy jóízűt nevetett.

/Sammy/
-Mennyi lehet az idő?-kérdeztem fáradtan, majd Zayn-hez fordultam.
-Azt mondja... lássuk csak... csók idő!-mondta, majd szenvedélyesen csókolt meg.-Babe, kívánlak...-nyöszörgött.
-Zayn, most ne. Majd esküvő után. Még egy-két óra.
-Jó.-durcázott, mint egy rossz három éves.
-Nem sok már, bírj még ki egy kicsit.

/Avil, 2 óra múlva/
Igazán örülök, hogy Sammy végre boldog. És hogy egy olyan srácot fogott ki, aki tényleg törődik vele. Annyira örülök, hogy megtalálta a saját útját.
Megkerestem Sammy-t, mert éjfél már bőven elmúlt és ideje haza menni.
-Sammy, mi megyünk.
-Rendben, szia Nejem!-mondta, majd megölelt.
-Szia Asszony!-váltam el a karjaiból, majd mentem megkeresni Niall-t. Ám ekkor valami rettentő fogadott. Igaz, csak a töredékét hallottam a beszélgetésnek, de az is elég volt. Ott, abban a pillanatra amit eddig felépítettem minden megsemmisülni látszott.
-És mondd csak Niall, mi újság veletek?-kérdezte egy számomra ismeretlen ember.
-Velünk? Pfff... olyan nincs, hogy velünk.
-Ezt nem értem. Hogy érted?-kérdezte az az ember.
-Úgy, hogy vagyok én és van Avril. Két külön lélek vagyunk és őszintén nem is érdekel.
-De hát egy pár vagytok!
-Igen, de... az... az volt életem legnagyobb hibája.
-Akkor szóval nálatok nem lesz esküvő...-sóhajtott a bácsi.
-Esküvő? Miről beszélsz, ha még csak nem is szeretem?
Szavai lelkemig hatoltak. Előre éreztem, nélküle semmi leszek. Kitépte a szívem. Könnyes szemmel elé álltam.
-Niall, ezeket te mind őszintén mondtad és komolyan így gondolod?
-A...Avril?? Te meg?-látszott rajta, hogy meglepődött.
-Mondd, te nem szerettél engem?-sírtam. Nagyon féltem a választól, de meg akarom tudni, hogy végig csak egy játék voltam számára?
Láttam a szemében valamit... valamit, amit nem tudtam semmihez sem fogni.
-Nem.-éreztem, hogy nehezére esik kimondani. De legalább egyenes választ adott és nem húztuk tovább.
-Hát akkor... további szép napot!-mondtam, majd megtörültem szemem remélvén, hogy végtelennek tűnő záporesőszerű zokogásom egszersmint feladja, de hiába. Csak bőgtem és bőgtem.
-Avril várj!-mondta, de nem hallgattam rá. Többé már nem. De azt tudnia kell, hogy én mindig is szeretni fogom egészen amíg lehet.

-Sajnálom Sammy, hogy tönkre kellett tegyem az esküvőd.-mondtam, majd újra sírni kezdtem.-Viszlát!
Kiléptem a szórakozóhelyről, majd megindultam valamerre. Lehet, ma az utcán alszom? Futni kezdtem valamerre, csak a remény vezérelt. A reménye annak, hogy valaha boldog is lehetek. A reménye annak, hogy egyszer nekem is sikerül.
Felültem egy buszra, és mikor leszálltam újra futni kezdtem. Hazáig futottam, majd össze szedtem minden ruhámat és cuccomat.
Bepakoltam egy táskába, majd felvettem egy kabátot és mikor már majdnem el hagytam a házat, volt egy olyan érzésem, hogy többé nem látom a szeretett fiút.
El kell hát búcsúzzak tőle. Fogtam egy tollat és egy papírt, majd gondolataim papírra vetettem:

Kedves Niall,

nem tudom mit tettem, hogy mit mondtam, amiért ilyen sorsra ítéltél engem. Remélem azért gondolsz majd néha rám is. Kívánok neked további létedben szerencsét és egy olyan lányt, aki többet adhat, mint én! Ígérem nem vetlek meg, hisz az ember azt nem bántja, kit a világon mindennél jobban szeret. Lehet egy kérésem? Ne felejts el engem, és ha eszedbe jutnak majd néha az együtt töltött napok emlékezz úgy rám, ahogy mindig is szerettél!
Hisz én elmondhatatlanul szeretlek. Ezer meg ezer szóval leírni nem lehet érzéseim.
Viszlát.

xoxo, Avril.

Ezután félbe hajtottam a lapot, majd az elejére ráírtam a nevét. Kiraktam az asztalra, hogyha bejön, láthassa.
Megfogtam cuccaim, majd az ajtón kifelé vettem az irányt.
Csak bolyongtam és bolyongtam céltalanul, míg végül nagyon belefáradtam. Megláttam egy padot, ahova le tudtam ülni egy kicsit pihenni.
Felhúztam lábam, átkaroltam a kezemmel, arcomat térdembe temetve újra sírni kezdtem.