67.rész: Ami nem öl meg, az erőssé tesz

Édeseim,
újabb résszel jelentkeztem :)) Igazán nem tudom, hogy mit mondjak, de van is egy olyan érzésem, hogy felesleges bármit is. Ugye milyen kis édes ez a kép?? *-----------* Meghalok.
Sajnálom, hogy ilyen és ilyen fajta történetet kell olvasnotok, hogy a szerelmes-sztori átcsapott krimibe, de ígérem, hogy lesz nekik jó is :))) Addig is jó olvasást és vigyázzatok a rohangáló négylábú tömött vakarcsokkal! :'DD

   

Fájva és kelletlenül nyeltem egyet, majd megköszörültem a torkom. Katy e mozdulatra felém fordult, majd fogsort villogatott.
-Nem haragszol, ha most váltás következik?-kérdezte, majd arcomra helyezte a kezét és belecsípett a bőrbe. Szívem dobogni kezdett, akár egy vad musztáng patái, sziszegve felé kaptam egyet fogammal.
-Bajod sok?-kérdezte, majd újra nevetni kezdett. Esküszöm, ez tényleg olyan, mint egy fogyatékos! És igen EZ, mert már olyan szinten lehetetlen személy, hogy nem akarom a nevén szólítani. Komolyan, még azt is seggbe rúgnám, aki kitalálta.
-Nincs, de annak a műribancnak ott komoly agybaja van.-mondtam, majd fejemmel felé biccentettem. Ekkor szemében megint harag gyúlt, kezét emelte, majd egy hatalmas pofont lekevert.
-Tényleg nem volt még elég?-kérdezte, majd a fejemet felemelte, hogy ránézhessek. Most nem nevetett. Inkább olyan volt, mintha együtt érezne, de biztos csak képzelődöm.
Hangos, fájdalmas nevetésben törtem ki, majd össze szorítottam a fogam.
-Csak ennyit tudsz?-szűrtem ki alig halhatóan. Ekkor elengedte fejem, majd rám nézett. Sajnálkozóan megrázta a fejét, majd kirúgta a szék lábát. A földre kerültem, nem először. Felemelte lábát, melyet végig szőrős-térdhosszú csizmája borított. Nagyot nyeltem, ekkor a sarkát hasamba taposta. Csak taposott és taposott nem foglalkozván azzal, hogy vérzem. Vérzem felül, vérzem alul, vérzem középen, vérzem mindenhol. Mikor végzett, kiszállt belőlem, majd kopogva a szoba közepén lévő asztalhoz sétált, majd rágyújtott.
-Mióta cigizel?-suttogtam alig hallhatóan. Valami csikizni kezdte szám szélét, le akartam volna törölni, de akárhogy próbálkoztam, kezeim kötve voltak. Csak később jöttem rá, a vérem az. Akár a könnyeim, úgy folyt végig szám szélén. Tudtam, az életemmel játszom.
-Egy ideje. Oldja a felgyülemlett feszültséget.-mondta, majd kifújta a füstös levegőt. A kesernyés nikotin füstös levegőjének szaga felhőként csapta meg az orrom. Akárhogy is tagadtam, ismerős volt. Bár én és a családom soha nem cigiztünk egy embert azért tudok, aki szereti ezt az önpusztító tevékenységet folytatni. Mégpedig Zayn. Nem hibáztatom miatta, tudom, ha egyszer elkezded, nehéz leállni vele.
-Akkor tényleg nem haragszol?-kérdezte, majd elnyomta a csikket és szorosan elém állt. Csizmája elejét arcomba nyomta, hogy mutassa, ő a nagyobb, bár én ezt soha nem kérdőjeleztem meg.
-Menny csak.-suttogtam erőtlenül, a lélek szinte teljesen elhagyott. Katy elővette a mobilját és tárcsázott. Egy igen mély hangú emberrel beszélt, annyit sikerült leszűrnöm, hogy ez az ember fog most rám vigyázni. És ha nem vigyázol, akár még ő is kárt tesz benned! De nem minden ember gonosz... De aki Katyvel szövetkezik, avagy az ördöggel, az mind gonosz, pszihopata és gyilkos!
-Megvárom a barátom és átadlak neki, rendben?-vihogott. Összeszorítottam a szemem és megpróbáltam arra gondolni, hogy valamelyik fiú jön el nagy kabátban, felismerhetetlenül, de semmi esélyem. Csak a rossz jut. Úgyis egy beteg, perverz, szexmániás állat jön... akár megerőszakol!
Nem kellett oly' sokáig várni, mint azt képzeltem, megjött a várt személy. Vagyis... Katy álltal várt, mert én nem várom a kínzásom.. Már nem.. Hagyjuk.
-Szia, Katy-mély hangja kissé sértette a fülem, de mégis volt benne valami...valami hogy is mondjam. Varázslatos. Fekete bőrkabátot viselt, amitől nem láthattam arcát. Akárhogy hunyorítottam, csak homályt és feketeséget véltem felfedezni.
-Hellooo! Akkor vigyázz rá, ne menjen el! Még komoly terveim vannak vele! Majd jövök!-mondta, majd oly' rejtélyes módon tűnt el, ahogyan jött.
Az ismeretlen gyors és ijesztő lépéseket kezdett felém tenni, féltem, bántani fog. Számon át sziszegni kezdtem, de hamar abba hagytam, hisz rettentően fájt. Orromon folytattam, bár tudtam, semmi értelme.
-Ne félj, kérlek.-hangja most másképp játszott fülemmel. Nem volt olyan mély, mint ahogy előbb mutatta, ámde még mindig volt benne valami különleges. Valami ellenállhatatlan.
-Ne bánts, kérlek!-nyöszörögtem, amikor felemelte a kezét. Mint később rájöttem, a kapucnijáért nyúlt. levette és egy elmagyarázhatatlan érzés futott végig rajtam. Már akkor tudtam, hogy ismerem valahonnan, amikor még csak az arcát sem láthattam, de most... ilyet még csak az álmomban sem képzeltem volna.
-Avril..-hirtelen mozdulata megrémisztett, de tűrtem. Hagytam, hogy öleljen, hisz erre vártam. Mélyen beszívtam férfias illatát, mely megbabonázott. Lehet hülyének nézett, hogy csak szagolom és szagolom őt, de a sok vér után már igazán szerettem volna valami jót is érezni. Valami emberfelettit.
-Niall..-a neve volt az utolsó, amit kinyögtem. Ezután megtörtént az, amit nem akartam. Amitől mindvégig féltem. Tényleg élet és halál között lebegtem.
Ezt egyáltalán nem így képzeltem el... minden sötét és fájnak a sebeim! A lelki sebekről nem is beszélve. most.. ugye nem halok meg??
De most sem az érdekelt, hogy velem mi lesz. Nem a saját sorsom épségének a célja vezérelt. Hanem az, hogy többé nem látom azt az arcot. Hogy többé nem simíthatom, többé nem csókolhatom pirosra hamvas arcát, többé nem nézhetek két szemébe, többé nem foghatom kezét, többé nem érezhetem közelségét és többé nem érezhetem Őt. Engem most ez érdekelt.

~A kórházban, Niall szemszöge~  

  Már nem tudom mióta várok arra, hogy kijöjjön egy orvos abból a nyavalyás teremből és közölje, hogy mi van Avvel. Tudom, bármire számíthatok, nagyon sok vért vesztett. Hogy lehettem olyan hülye, hogy elengedtem?? Tudtam, hogy ez lesz. És én mégis elengedtem.. Akkora egy barom vagyok, hogy az már fáj. Avril, ezt is túl fogod élni! És ígérem, angyalodként fogok rád vigyázni! Nagyon szeretlek!
-gondolkodtam feszülten, már ujjaim bánták. Ekkor ajtócsapódásra lettem figyelmes. Az orvos jött felém, nagy megkönnyebbülésemre. Rögtön felálltam és odarohantam.
-Igen? Mik a hírek?-hangomban túl sok izgatottságot lehetett felfedezni.
-Mrs.Horan, az a helyzet, hogy Avril..