68.rész: Megrémiszt, hogy már nem fekszel mellettem

Hey boys,
húúú de közelítünk valami... valami nem is tudom... csúnya számhoz. xd Talán a '69? Ahj, Harold :'DDD A végről nem is beszélve. :// Már nem tervezek ennek a blognak túl sokat, ha sikerül eljutnom addig, akkor 80 rész, vagy egy kevéssel afölött :))
Nagyon köszönöm a sok támogatást, a kommenteket és a látogatásokat, nagyon aranyosak vagytok. Mondtam már, hogy nekem vannak a legeslegjobb olvasóim?? :33 Imádlak benneteket! :)))
Na mostan már eleget szövegeltem, jó olvasást! :))



-Mr.Horan, az a helyzet, hogy Avril vérátömlesztésre szorul, valamint helyenként csontjai törtek, olyan vágások vannak rajta, amit kötözni kell.. De pontosan, mi a fészkes fene történt vele??-kérdezte tudakozva. Ha most megmondom azt, ami tényleg történt, akár újra eljön és újra megkínozza? Vagy talán engem? Tényleg nem tudom mi tévő legyek.
Gyáva leszek és hazudok..
-Hát.. khöm.. átesett az ablakon és kizuhant az udvarra.-annyira utáltam magam, amiért hazudnom kellett.. ráadásul nem először. Hogy lehetek ilyen ember? És ezek után merje valaki azt mondani, hogy nem vagyok rossz, hogy nem átkozz meg minden éjszaka!
-Ó Istenem.. szegény lány.. mivel büntette meg őt, hogy folyton itt köt ki nálunk? Mert nem először van itt, tény ami tény.-mondta az orvos, majd sarkon fordult és vissza ment a szobába.
Éreztem, sőt tudtam, hogy nekem most hol a helyem. Pakolnom kéne a turnéra, de... valami itt tart. Hogy pontosan mi is az? A szerelem. Szeretem én ezt a lányt és addig nem fogok megállni, amíg bocsánatot nem fogok kérni minden ellene elkövetett hibámért!
Eldöntöttem. Márpedig valaki akkor is vigyázni fog rá.
Ott ültem a váróteremben a padon, kisírt szemekkel, egy roncsként. Ökölbe szorítottam eddig combomon, pihenő helyzetbe lévő kezemet, majd zsebembe nyúltam telefonomért.
Döntöttem. A cél készen állt, már csak meg kellett valósítanom.
Tudtam kit tárcsázok. Hogy ki tud vigyázni rá, ki ismeri a legjobban, ki ér rá még ilyenkor is, ő kell nekem.
Gyorsan bepötyögtem a számokat, majd fülemhez raktam a készüléket és feszülten várakoztam.

Szerencsére nem kellett olyan nagyon sokat várni, felvette. Szerencsére.
-Niall? Szia! Mi a baj?-kérdezte mindig boldogan csengő hangján, majd tudtam, hogy elmosolyodik. Ez volt a szokása, ismertem.
-Avril..-csak ennyit sikerült kinyögnöm. A nevét..
-Mi.. mi a baj vele? Niall, kérlek!-megijedt. Mikor rákerült választásom, tudtam, hogy ő lesz a megfelelő ember, aki vigyázni tud rá. Hisz Sammy a legjobb barátja.
-Katy meg..megkínozta és kórházban v..van.-hangom rekedtes és akadozott volt. Halk és mély, néhol a torkomon akadt.
Nem szólt semmit válasz ként. Azt hiszem, sokkolta.
-Itt vagy még?-suttogtam, majd megéreztem, ahogyan egy könnycsepp legördül az arcomon. Azt hittem már nem tudok többet sírni. De... valahogy mégis. Valahogy olyan érzésem van, hogy érte még ez is megy.
-Persze, csak ez megrázott. Bemehetek?
-Én akartalak megkérni, hogy gyere be. Váltsál le, én sajnos nem lehetek itt vele.
-Rendben, indulok. Szia.-mondta, majd letette a telefont. Kinyomtam a billentyű zárat, majd vissza csúsztattam a zsebembe. Már csak várnom kell..

~Sammy~

Nagyon megijedtem, hisz Avril már nagyon régóta a barátom és mindenben segített mindig! Ha bármi történne most vele én nem tudom mit csinálnék.. de Niallt is féltem, hisz ezt most milyen lehet szegénynek átélni.. Kárvolt akkor és ott igent mondania annak a fruskának. Előre meg kellett volna látnia, hogy ebből ő csak vesztesként léphet ki. De sajnos akkor még nem gondoltunk bele ezekbe a dolgokba. Ha tudta volna, hogy a veszteség akár Avril élete is lehet, biztos nem megy bele. Annyira sajnálom őket, hogy úgy kellett élniük, hogy mindig befolyásoltuk őket. Hogy mindig úgy érezték, az árnyékunkba vannak. De ez nem igaz. Ha élnének vele, nekik egy sokkal jobb élet adatna meg! Ott van pl. Niall szülőhazája, Mullingar. Ott nyugodtan letelepedhetnének, távol a fájdalomtól, távol mindentől. Igaz, hogy tőlem is távol lennének, de ígérem, hogy látogatnám őket valamint biztos vagyok benne, hogy ők is látogatnának minket. És amúgy is.. mire való az internet? Ott nyugodtabbak a körülmények, akár még a család alapításon is elkezdhetnének gondolkodni. De ez nem az én és Zayn ügyem, hanem az övéké. Ez a jövő zenéje. Hagyjuk őket élni.-gondoltam útban a kórház felé.

Mikor épségben megérkeztem, kiszálltam és bezártam az ajtót. Benyitottam, és minden orvos gondosan megbámult. Felhúztam a szemöldököm, majd megráztam a fejem. Fogtam magam, majd oda mentem egy nővérhez.

-Ő, elnézést.-mondtam, majd elé álltam.

-Ó, csak nem últrahangra jött?-mosolygott. Ezen elnevettem magam. Már ennyire nagyon látszik? Végül is 6 hónapos.

-Nem, nem. A barátnőmhöz. Avril Brown-hoz. megtudhatnám hol ápolják?

-Persze, a sürgősségin, a 6.teremben.

-Köszönöm.-mosolyogtam, majd elindultam. Megkerestem a nővér által leírt termet, majd megláttam Niallt. Ott ült a padon, melyet már kezd tönkretenni az évek súlya. Aludt. Odasomfordáltam hozzá, majd megsimogattam az arcát. Felnyitotta a szemeit és mélyet sóhajtott.

-Szia.-mondtam halkan, majd leültem mellé.

-Szia.-mondta fél mosollyal, majd felegyenesedett.

-Mikor mentek?-suttogtam még mindig. Magam sem tudtam mért teszem, talán mert a helyzet ezt kívánja.

-Holnap.. vagyis hát ma.-javította ki magát. Nem is foglalkoztam az idővel.. mennyi lehet? Olyan 1-2 óra?
-Értem. Figyelj, innen átveszem. Menj nyugodtan, jó?
-De ez így.. nem tudok én... nagyon fáj.-szinte értelmetlen volt, amiket mondott, de én mégis összeraktam. Egy sebzett fiú lelke dögrováson.
-Megígérem, hogy minden nap tájékoztatni foglak hogyléte felől, valamint ha fent lesz, ő is hívni fog.-küldtem felé egy nyugtató mosolyt, amit viszonzott. Jó volt végre teljes egészében mosolyogni látni.
-Rendben. Akkor, itt hagylak vele.-mondta, majd odasétált az ablakhoz és benézett Avril-hez. Még mindig csak feküdt, így nem volt értelme örülnie. Lehajtott fejjel fordult vissza hozzám, majd biccentett és elment.

Megkerestem az orvosát a folyosón. Épp egy másik orvossal beszélt, amikor megzavartam.
-Elnézést, uram!- kopogtattam meg a vállát.
-Igen hölgyem?-kérdezte, majd felém fordult. Lehet azt gondolta, mit akar tőle egy terhes nő, miért nem a szobájában van.-Segíthetek?
-Öm, Avril Brown-hoz jöttem váltásként és lenne egy kérdésem.-kicsit ijesztő volt a pasi, de tudjátok. Ne a külsőről ítéljük el az embert.
-Értem. És mi lenne az?-kedves volt, kicsit túl kedves.
-Be lehet menni hozzá?-kérdeztem reménykedve. Annyira jó lenne már újra a közelségét érezni, nem pedig ablakon keresztül bámulni, ahogyan egy ágyon fekszik pityogó gépekre kötve, mozdulatlan.
-Ihgen.-mondta sóhajtva. Azt hiszem, nehezére esett neki-De kérem ne terheljék meg a szervezetét!
-Rendben.-mondtam kissé fintorogva, majd vissza indultam. Utamat egyenesen Avril szobájába vettem, ahol volt egy szék az ágy mellett. Leültem rá, majd végig simítottam kezén, melyen hosszú, mély vágások éktelenkedtek. Már csak egy dolog foglalkoztat. Mit akart Katy Avril-től...?

~Avril~

Nem tudom pontosan hol vagyok, mi történik velem és a legfontosabb miért vannak ezek velem, csak a sötétség. Olyan, mintha meghaltam volna. De mégsem, hisz hangokat hallok. Hallom, ahogy az orvosok folyton ügyködnek körülöttem, és egy hangot. Egy hangot, ami kiemelkedik a sok közül. Egy női hang, amint mindig biztat, hogy fel fogok ébredni és hogy újra együtt leszünk. Biztos jól ismer az a lány.. Talán a legjobb barátnőm, nem tudom. Ehhez emlékezni kéne az életemre. De valami oknál fogva nem megy.. valami mindig meggátol ebben. Vagy elfáradok, vagy félek.

/2 héttel később/

Már két hete fekszem, mozdulatlan. Csak a sötétség maradt meg nekem. Az a lány továbbra is bejár és biztat engem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Majd megköszönöm, ha sikerül felébrednem. Addig is csak, próbálkozom. Nagy erőt vettem magamon majd megpróbáltam emlékezni. Emlékezni arra mi is történt pontosan. Van egy ház.. nem az nem ház, inkább amolyan sikátorba dugott rejtekhely. De én mit keressek ilyen helyen? Megtalálom az ajtót. Lenyomom a kilincset, kinyitom az ajtót. belépek egy sötét helyre, ahol megpillantok egy hosszú fekete hajú lányt. Előtte lévő székben ugyan csak egy lány ül. A fekete hajú boldog, nevet a lányra, ám a másik korántsem. Boldogtalan. És nem csak boldogtalan, vérzik is! Jézus, a fekete hajú miért nem segít neki? Hisz nagyon vérzik. Valaki segítsen! Ekkor meglátom, hogy a fekete hajú földre taszítja a másik lányt. Belerúg, tapos egy párszor, majd ott hagyja. Elment..-ekkor megéreztem, hogy arcomat valami csikizi. Testem sírni kezdett, ám lélekben még mindig azon a szörnyű helyen jártam.-Elment egy fémcsőért. Istenem, azzal fogja megverni? És nekem miért kell ezt végig néznem és miért nem segít senki annak a szerencsétlennek? Fölemelte a csövet és lesújtott. A lány nyekkenve rogyott a földre, vérző fejjel. -Nem akartam ebből többet látni, de valami mégis kényszerített, hogy végig nézzem. nagyon sajnáltam szegény lányt, de mintha hasonlítana valakire és valakinek sorsára. De még mindig nem értem. Miért kell ezt végig nézzem?-Mégis bátran, sziszegve vissza válaszolt annak a fekete hajúnak. Bár tudta, ezért még bántani foglya, megvédte magát. Ekkor a fekete hajú egy pengét vett elő. Vágdosni kezdte a lányt, de ezt már tényleg nem akartam nézni. Valaki álítsa le, kérem! -Bár már megszoktam, hogy soha senki sem hallgat meg, azért megpróbáltam. Most, utoljára nekifutottam és megpróbáltam felnyitni a szemem. Először némi világosságot láttam, aztán homályt. Utána sikerült újra elkapni a fényt, de megint homályba torkollott. Próbáld erősebben!-parancsolt rám egy belső hang, amire engedelmeskedtem. Sikerült. felnyitottam a szemem.

-Avril!-halottam azt a hangot, amelyet mindig álmomban és rögtön üdvözölt.

Először nem tudtam megszólalni, hisz boldog voltam, belém fulladt a szó. De sikerült.

-Sz...szia Sammy-mosolyodtam el, bár gyenge voltam. De honnan tudom a nevét?

-Jaj Drágám annyira jó, hogy végre felébredtél!-ölelt magához. Hirtelen jött, igaz ami igaz, bár jól esett. Talán már vártam arra, hogy valaki megöleljen.

-Igen, nekem is. De... én álmodtam.

-Mit álmodtál?-nevetett. Annyira hiányzott már Sammy és az Ő cuki nevetése. 

-Hát összegezve volt egy sikátor és egy fekete hajú lány. Az a lány meg akarta ölni a fogva tartott másik lányt. Sammy én miért álmodok ilyeneket és ez mit jelent?-kérdeztem, majd rá néztem. Arca érzelemmentes, rezzenéstelen volt. Csak bámult maga elé a kis asztalra.

-Tudod mi történt veled pontosan?-kérdezte, majd tovább bámulta a kis asztalt.

Megráztam a fejem.

-Az a két lány te és Katy voltatok.-mondta, majd szomorúan rám nézett. Nem hittem neki.

-Aj, ugyan Sammy, ne nevettess!-nevettem, de komolysága miatt kezdtem belátni. Engem tényleg megkínoztak és majdnem megöltek? 

-Ez az igazság. Tönkre akart téged és Niall-t tenni, de te voltál olyan buta és belesétáltál a csapdájába. Sajnálom.-mondta, majd letörölte a könnyeit.

Szóval a saját kínzásom néztem végig. Mit akart tőlem az a nő, miért kellett neki ezt tennie velem?

-És ki szabadított ki?-erre már nagyon régóta kíváncsi vagyok. Talán az a Niall?

-Niall volt az.

-És ő hol van?-kérdeztem várva, hogy hálát adhassak neki, amiért megmentette az életem. Arról sajnos fogalmam sem volt, hogy Ő hozzám tartozik.

-Avril, tényleg nem emlékszel? Turnén.-mondta, majd könnyes szemekkel rám nézett.

-Akkor Ő énekes, ugye?

-Igen.-bólogatott. Ekkor zihálni kezdtem, hisz újabb emlékképek ugrottak be. Egy szőke srác mindent elsöprő mosollyal, és egy gyönge, átlagos lány. Kéz a kézben, egymásban. Ezek mi vagyunk? Egy esküvő. Ez Sammy! De ki az a fiú, aki őt az oltárnál tartja? Fogja és nem ereszti? Hát Zayn, ki más. Egy veszekedés. "Nem akarlak többé látni" Így kezdődött minden, ezért lettem én Katy áldozata. Most már minden világos.

-Avril, jól vagy?-kérdezte Sammy. Mosolyogva felé fordultam.

-Igen, ennél jobban nem is lehetnék. Ismerem a múltam!-ujjongtam, de boldogságom hamar elveszni látszott.

-Akkor jó.-nyugodott meg Sammy.

-Akkor Niall elment?-kerekedett ki a szemem. Ne, csak ezt nem akarom! Hisz el sem búcsúztam tőle!

Sammy bólogatott.

-Megyek, értesítem az orvost, hogy felébredtél.-mondta, majd elindult ki.

Fölültem az ágyon és szemembe könny gyűlt. Kezembe temettem arcom, majd sírni kezdtem. Sírni, megállíthatatlanul. Én miért vagyok ilyen szerencsétlen? Ő miért nincsen itt ilyenkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne Rá! Aj, a francba, rohadtul hiányzol!