72.rész:A szerelem és azon túl

Drága olvasók,

köszönöm az eddigi visszajelzéseket, ez nekem mind nagyon sokat jelent :) Igaz, 'kicsit' késve, de meghoztam a következő részt. Azért remélem attól függetlenül, hogy ötlet híján vagyok és a történet is egyre ratyibb, azért remélem még elnyeri a tetszéseteket :D
Valamint ne haragudjatok az új blog miatt sem, hogy töröltem, de egyszerűen szar volt az egész és nem tudtam vele mit kezdeni.. nagyon sajnálom, ha valaki megkedvelte :/

Remélem azért sem fogtok haragudni, hogy nem tudtam rendes ötletekkel befejezni a blogot, így történt némi időugrás is. Remélem megértitek :)

Jó olvasást cukik! 

ajánlott zene

/3 hónappal múlva, Avril szemszöge/

Éppen a tv-t néztem, a garnitúrán ülve. De ez nem az igazság volt. Üres tekintettel bámultam a képernyőt, kavarogtam belülről. Niall nélkül senki voltam.
Szemeim megteltek a jól ismert, sós könnycseppekkel. Már csak 1 hónap. Ha hármat kibírtál, ez sem lesz nehéz. Ez tartott életben, az, hogy ezt hajtogatom.
De most nem segített.
Mély levegőt vettem, majd combomra helyeztem kezem és kissé megmarkoltam. Fölálltam, majd elindultam a fürdőszoba felé. Elkezdtem ledobálni a ruháim magamról, míg nem fehérneműben nem ültem be a fürdő kádba és megeresztettem a vizet.
Mintha nem is lennék ott, egyáltalán nem volt lélekjelenlétem. Fejem élettelenül billeget előre, majd hátra. Elfeküdtem a kádba, és mint a mázsás súly, fejem neki csapódott a kád szélének. Homályosan láttam, fuldokoltam, és éreztem, lassan megszűnni látszom.
Ekkor egy autó hangját hallottam, amint bekanyarodik a ház elé.
Eljöttek értem!-suttogtam magamnak, majd kezem a kád szélére helyeztem és megpróbáltam testem megemelni, de lehetetlennek tűnt. Ott feküdtem tehetetlenül. Hallottam ugyan a hangokat, de nem tudtam hogy reagálni. Ordítani lett volna kedvem, de nem ment.
Mit is mondott mindig anya? Nagy levegő, hát persze!
Végrehajtottam amit kellett, az oxigén amint tüdőmbe hatolt, erővel töltött meg. Felemelkedtem, teljes testem kinyomtam, majd kiültem a kád szélére. Már napok óta nem ettem semmit. És ez meglátszott rajtam. Olyan mély depresszió kerített hatalmába, hogy nem tudtam fölül kerekedni. De most itt vagyok.
Kiszálltam, majd magam köré tekertem egy törülközőt. A tükör elé sétáltam, majd bele néztem. Hajam nedvesen tapadt vizes testemhez, arcomba lógott, nem festettem valami kívánatos képet.
Kulcszörgés. Az ajtókilincs lenyomódik.
Szemeim kitágultak. Szívem vágtázni kezdett mellhasamban, nem tudtam mi tévő legyek. Ezek után még meg is erőszakolnak? Király. Már várom.
Csak képletesen nézem a dolgokat. Akire rátörik a házat, az nem ússza meg az efféle élvezetek nélkül.
Lépések. Most már tényleg félhetek.
És akkor olyat éreztem, amit még soha. Mintha egy jégdarab talált volna fejbe, teljesen lesokkoltam. Sikítani és nevetni, sírni és örülni lett volna kedvem. Remegő szájjal pislogtam a nappaliba, ahonnan Niall édes mosolyával találtam szembe magam.
Abban a pillanatban nem érdekelt semmi. Feladtam a világot. Éreztem, amint egy könnycsepp végigszáguld arcomon. Csak álltunk és néztük egymást.
Lehunytam a szemem, majd beharaptam ajkaim. Lassú lépésekkel megindultam felé, amiből nagyon hamar futás lett. Széttárt karokkal futottam, közben úgy sírtam, ahogyan csak belefért.
Niall szintén széttárta a kezét, majd tompa puffanással nekicsapódtam mellhasának. Mély nyögése angyali muzsika ként hangzott fülemben. Csak ölelni és ölelni akartam, többé nem elengedni.
-Ugorj - utasított. Nem láttam értelmét, de megtettem, amit kért. Fenekemre helyezte a kezét, és tartott.
Szorosan öleltem, arcom nyakába fúrtam és sírtam. Megint.
-Hé hé, ne sírj szerelmem. Itt vagyok - simogatta a hátam, és belepuszilt a hajamba. Lágyan dülöngélni kezdett. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyermek, melyet az anyja vigasztal. Nem akartam gyengének látszani.
Másodjára hallottam a hangját. Olyan volt, mint amire emlékeztem, de valahogy mégis más. Valahogy mégis jobb.
-Épp ez az. Miért? - kérdeztem, majd ránéztem. Belenéztem gyönyörű, tengerkék szemeibe, és nem is érdekelt többé. Itt van, és ez a lényeg.
-Tudod... nagyon sok helyen kellett fellépni és elfáradtunk. Lemondták az utolsó helyszínen a koncertet, így hazajöhettünk - mosolygott, majd elsöpörte hajamat az arcomból. Iszonyatosan meg akartam csókolni, de nem tettem. Csak bámultuk egymás szemét, és ajkát.
Mély levegőt vettem. Niall szorítása erősödött fenekemen.
-Tudod mire gondoltam? - kérdeztem lehunyt szemmel.
-Igen?
-Arra, hogyha ennyi időt külön töltöttünk, akkor van némi 'bepótolni' valónk - mosolyodtam el, miközben atlétája nyakát gyűrögettem hanyagul. Éreztem, amint hasa megremeg. Nevetett.
-Bizony, van némi - nevetett - de most csinálj nekem valami finomat.
Beleharaptam ajkamba, le akartam szállni, de ekkor megcsókolt. Nem ellenkeztem, rögtön viszonoztam mindent. Hiába csak egy csók volt, a tőlem telhetően megpróbáltam minden érzésem belepréselni ebbe az ici-pici csókba.
Hátamnál megéreztem a falat, mely hideg volt és kemény. Teljes erejével kinyomott, majd csípője köré fontam lábaim. Beletúrtam hajába, amitől belenyögött csókunkba.
Levegőhiány miatt, zihálva váltunk el. Belenézett a szemembe, majd a konyha felé.
-Nem akarlak bántani - mondta, majd lerakott és hátrálni kezdett. Neki ütközött egy széknek, és a háttáblájába belekapaszkodott.
Ezt nagyon nem értem. Miért bántana?
-Hogy érted ezt? - suttogtam szinte magamnak.
-Úgy, hogy megfogadtam, hogy többet soha senki nem bánthat téged. Beleértve magamat is.
Szóval most már ez is tabu? Tudod mit, vártam már ezt a pillanatot... csak azt, hogy tényleg úgy fog-e fájni, ahogy elképzeltem.
Nem válaszoltam. Lehajtottam a fejem, majd némán a konyhába botorkáltam.
-Mit kérsz enni? - kérdeztem, majd elővettem egy fazekat. Niall leült az asztalhoz, majd felhúzta a szemöldökét.
-Csinálj nekem spagettit - mondta, majd elmosolyodott és bűvölni kezdte a telefonját.
Megrökönyödtem, a tűzhelyre tettem a fazekat majd az ablakpárkányra könyököltem. Az ablakból a játszótérre láttam rá, ahol két kisgyermek vidáman játszott.
Ahogy néztem őket éreztem, amint a szívem darabokra hull.

/Sammy szemszöge/
Egyik kedvenc könyvem olvastam, amikor csörömpölésre lettem figyelmes a hátam mögül. Nagyon megijedtem. Szorosan kezembe szorítottam a könyvet, majd megfordultam.
Nem akartam hinni a szememnek. Zayn állt ott, egy törött üvegcsével mellette.
-Zayn.. - suttogtam, majd nevetni kezdtem.
-Babe... hát ez nem sikerült valami fényesen - fintorgott, majd a törött üvegre mutatott.
-Valahogy nem tud érdekelni - mondtam, és zoknistul mindenestül odarohantam hozzá. Úgy öleltem, ahogy csak tudtam.
-Annyira hiányoztál - csókolt meg.
-Te is nekem édes - bújtam hozzá. Ekkor a baba mozgolódni kezdett. Nagyon megfájdult a hasam - Zayn segíts leülnöm.
Zayn megfogta a kezem, majd lesegített. Ijedt tekintetét láttam minden felé.
-Ez gyakran megesik? - nyalta meg alsó ajkát, majd idegesen beletúrt hajába.
-Igen, de nem szokott ennyire fájni - nyögtem - lehet megérezte, hogy itthon van apuci.
Nevetnem kellett. Zayn is ugyan ezt tette, de óvatosan.
-Ez azt jelenti, hogy nemsoká a szülés is megfog indulni?
-Persze, de nem ma - mosolyogtam - most még csak egyre erősödnek a fájdalmak.
-Aha - bólogatott - hozzak valamit?
-Igen, egy kis víz jól esne.
Zayn kiment a konyhába, majd egy kis idő múlva egy pohár vízzel tért vissza. Megittam mind. Az üres poharat rátette az éjjeli szekrényre, majd mellém feküdt és kezét hasamra helyezte.
-Gyönyörű fiam lesz - mondta büszkén Zayn.
-Honnan veszed, hogy fiú lesz?
-Csak mert tudom. Érzem - mondta, majd fejét hasamra helyezte és egy meleg puszit adott rá.
Imádom, hogy ilyen aranyos és figyelmes. Nem tudom mire mennék nélküle.