71.rész:Ha parázom, mindig történik valami

Drága hűn szeretett olvasóim,
boldog új évet mindenkinek! :)) Hogy el repült ez az év.. el sem hiszem. Öregszünk ám de öregszünk :))
A részhez nincs különösebb hozzáfűznivalóm, maximum annyi, hogy remélem egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint a többi :DD és valamivel érzelem dúsabb is lesz :33 Oh ja és feltűnt egy régi szereplő is benne, állatozni támadt kedvem xd fogadjátok szeretettel :)
És most had szenteljek egy pár másodpercet(amiből perc lesz) annak, hogy megköszönjek nektek mindent, de tényleg mindent! A mai napon 7152(!!) oldalmegjelenítésnél járunk, ami bámulatos. És persze csakis NEKTEK köszönhető :)) Valamint már 9 feliratkozóval is büszkélkedhetek.. eszméletlen. Köszönöm :D
Najó, megpróbálom felfüggeszteni az érzékeny részt a ti kedvetekért, leszállok a felhőmről xd
Jó olvasást, Everybádik <3

Lábam remegni kezdett. Éreztem, amint kiszökik belőlem a maradék erő is. Fájdalmasan a földre rogytam és beütöttem testem.

A tükör előtt hevertem védtelenül. Kezeim lassan lefelé vándoroltak testemen, egyenesen ingem gombjait keresték. Amint megtalálták, kikapcsolták azt majd egy halk puffanással eldobtam magamtól. Kellemetlenül mértem végig felső testem, a számat szinte már elferdítettem.

-Legyen, aminek lenni kell-suttogtam, majd lehunytam a szemem. Zord, hideg kezeim utoljára számhoz emeltem, majd megajándékoztam egy kis meleg levegővel. Igazán jól esett.

Mindezek után újabb önostorozásba kezdtem. Kezem csípőmre helyeztem, amelyen farmerem gombját kutattam. Amint megtaláltam, elmosolyodtam. Mintha kényszerből tenné testem, újabb csapás ért. Éreztem, amint szám felreped, megtelt kellemetlen, vasas ízű folyadékkal. A vérem.

De ebben a helyzetben már ez sem érdekelt. Folytattam azt, amit elkezdtem. Amint sikerült kigombolnom a fém tárgyat, rögtön le is húztam gatyám.

Immáron fehérneműben feküdtem a hideg kövön. A puha pamut anyag úgy simult a bőrömhöz, mintha hozzám tartozna. Már csak azért is megcáfolnám, mert fekete, akár az ében az én bőröm pedig hófehér. Régen sokat is bántottak érte, de már megszoktam.

Nagy erőt vettem magamon, és éreztem, amint testem megfeszül. Muszáj volt felkeljek.

Lehunytam szemem és alsó ajkamba haraptam. Kifújtam a tüdőmben lévő oxigént, mely fogamon át távozott. Derekam meghajolt, én pedig levegőért kapkodva sikeresen fölültem.

Amint megláttam önarcképem a tükörben, újra fetrengni támadt kedvem. De nem tettem.

Az az egész arcomat átölelő vágás egyáltalán nem tetszett. Sőt, bármit megadnék azért, hogy eltűnjön onnan. De sajnos ez egy életre szóló játék, az nekem mindig ott marad. Egy emlék. Egy emlék ebből az időből.

Oké, tudtam, hogy a többi se szép, se jó de ez valahogy akkor is más volt. Nagyon rossz helyen keletkezett.

Felemeltem mutató ujjam, majd jobb szememhez helyeztem. Lassan elindítottam a vágás mentén az orromon át, egészen a szám széléig. Nem lett jobb, de legalább tudatomra adta, hogy valóban ott van... és ott is lesz.

Szembe tudtam volna magam köpni, hogy hagytam, hogy ezt tegye velem. De még erre is képtelen vagyok.

Fújtatva, erőlködés nélkül felpattantam a földről. Itt a nagy kérdés-vajon képes leszek elfogadni magam?

Mintha játszanék magammal, bal kezemmel letakartam szemem, majd szorosan vissza álltam a tükör elé. 

Számban nyál gyűlt össze, melyet félőn lenyeltem. Kedélyesen végig siklott torkomon, majd egy nagy korgással jelezte gyomrom: célba ért. 

Kezem leemeltem szemem elől. Gyomrom ismét össze rándult, sírni akartam.

Testem össze-vissza vágdosva, a sebek néhol frissek, fölrepednek.

Torkomban gombóc keletkezett, és ha nem lett volna még elég, magamban egy háborút vívtam.

Olyan gyerekes vagy, Avril.

Az ismeretlen idegen hang megijesztett. Sajnos később rá kellett jöjjek: saját elmém pszichés játékába csöppentem.

Elég volt, nem bírtam tovább. Könnyeim - akár egy kitörni készülő vulkán - utat törtek maguknak. Utáltam amikor ilyen vagyok.. mint egy 3 éves gyermek, akinek nem vette meg az anyja a kipécézett játékot. Egyáltalán nem szimpi, de ha akarnám szebb szavakkal is tudnám illetni magam, de úgy gondolom már eleget kaptam az élettől nem kell még nekem is bántanom magam.

Az utolsó csepp a pohárban. Szédülni kezdtem, majd neki estem a tükörnek, melyen lecsúszva, koppanva értem földet. Bevertem a fejem és a földön vagyok... megint.

Megint ott járok, ahonnan kezdtem. Megráztam a fejem, majd ökölbe szorítottam kezeim.

Mégis mit művelsz? Töröld le a könnyeid most!

Már megint az a dörmögően mély hang. Emlékeztet valamire...

A fájdalom a gyengéknek való! Mondd, te gyenge vagy?

Habár nevetségesnek találtam ezt az egész helyzetet, már csak azért, mert a belsőmmel beszélgetek, azért be kell lássam. Igaza van.

-N..nem vagyok gyenge!-kiabáltam, akár egy félbolond. Ha ilyenkor bárki látna, biztos azt mondaná megőrültem. Biztos van benne némi igazság. ( zene )

Én is így gondoltam. Rendben, akkor állj fel és most már tényleg töröld le azokat az elbaszott könnyeket a szemedről és mosolyogjál!

Nem akartam komolyabb összetűzést és különben is megijesztett ez a dolog, így úgy tettem, ahogy parancsolt.

Nagy nehezen föltápászkodtam a földről, majd kifújtam levegőm egy nagy szuszra. Letöröltem könnyeim, majd hiába nem akartam, tekintetem ismét a tükörre tévedt.

Még most is furcsállom, hogy ott akkor ez jutott eszembe, de egyáltalán nem voltam kívánatos sőt Niallnek még szerencséje van, hogy elég messze van tőlem. Remélem.

Okos kislány. Rendben, rám most nem lesz szükséged. - mondta és oly gyorsan elviharzott, ahogyan jött.

Egyáltalán nem értettem, de úgy érzem nem is kell. Addig örüljek, amíg nem vagyok egyedül.

Amikor majdnem újra sírni kezdtem, egy szintén nem várt dolog történt. Morgást hallottam az előszobából.

Hirtelen összerándultam, félelmemben remegni kezdtem. Tekintetem az említett szoba felé csatoltam, igazán féltem.

Pedig nem kellett volna. Egy farkas kutya sántikált ki a sötétből.

-Blue, oh drága Blue-mosolyogtam, majd magamhoz vontam a kutyát. Úgy öleltem, ahogy csak tudtam. Mivel minden hidat felégettem, mindent ott hagytam, most ő van nekem. Az állat szeretete viszonzása képet nyakamra helyezte fejét, majd farkát kezdte vadul csóválni.

-Semmi gond Édes, majd együtt túléljük ezt is -suttogtam a kutyának mintha bármit is értene. Amit a szobát fürkésztem, szememben újabb könnycsepp égett.

~Sammy~ 

Felnyitottam a billentyűzárat, és a következő kép villogott: Niall keres. Oh, csak ezt nem akartam.

-Szia -kezdeményeztem hosszasnak tűnő beszélgetésünk. Előre félek mit akar.

-Szia -bökte kissé kellemetlen stílusban -azt hiszem megállapodtunk valamiben.

Oh, hogy az isten basszon meg! Hogy lehetek ilyen feledékeny, a megállapodás..

-Igen, tudod azt... azt... elfelejtettem -hajtottam le a fejem. A következő pillanatban megállt a taxi, én pedig kiszálltam belőle. London fagyos utcáin szintén nyüzsgött az élet. A hideg levegő úgy hatolt be tüdőmbe, akár egy gyilkos tőr. Kissé csípős volt az idő.

-Hmm... elfelejtettem.. nekem ez kevés.. figyelj, hogyan bízzak így benned? -hangja kétségbeesett. Ezt most tényleg jól elszúrtam.

-Niall kérlek, ez csak egy botlás volt, kérlek! Bennem igenis lehet bízni.. -suttogtam magamnak.

A vonal másik végén egy darabig csend honolt. Onnan tudtam csak, hogy itt van, hogy szuszogott.

-Rendben. De könyörgök több ilyen ne legyen, tudod te milyen szar az, hogy nem tudom mi van vele? -ezen a ponton hangja elcsuklott.

-Nem -válaszoltam együtt érzőn, miközben tovább sétáltam.

-Gondoltam.. és ő hol van most? Beszélhetek vele? -nem is tudtam mi okból kifolyólag, de hirtelen nagyon lelkes lett. Nem akartam letörni a szarvait, de többet hazudnom sem szabad.

-Nem beszélhetsz vele, Niall -suttogtam megbánón.

-M..miért?-nevetett fel -add ide kérlek.

-Nem tehetem.

-Sammy nem vagyok vicces kedvemben így utoljára kérlek. Add ide a telefont.

Egy pillanatig haboztam. Gondolkoztam és arra jutottam, nem kínzom tovább.

-Nem tudsz vele beszélni érts meg. Avril nincs itt.

-Hát akkor meg hol van? Sammy, kérlek ne! -a sírás határán, összetörten, de még mindig készen állt mindenre.

-Elment és egy darabig nem jön vissza -az utolsó nagy csapás.

Szintén csönd honolt a vonalon.

-E..elment? -kérdezte megrökönyödve. 

-Igen, de biztos lehetsz abban, hogy jól van. Engem megkért, hogy ne keressem de szerintem ha ép érved van biztos fog veled beszélni -próbáltam nyugtatni némi sikerrel.

-Szóval azt mondod, keressem? -hangja akadozott, mintha pont az imént sírt volna. Hihetetlen, milyen hangulatváltozáson ment át, miattam.

-Igen, nektek kell letisztáznotok mi van köztetek -mosolyogtam, bár ő nem látta.

Egy darabig csend volt köztünk megint csak, végül Niall törte meg.

-Mondd, szerinted normális az, ahogyan én teperek utána? Egyáltalán megéri?

-Persze, hogy normális. Hisz szereted. És megéri, mert ti össze tartoztok, még ha nem is látszik néha. És hidd el, ő is szeret téged, csak időre van szüksége.

-Köszönöm Sammy, de tényleg mindent. Most le kell rakjam, de talán kereslek még. Szia -mondta, majd a vonal elhallgatott. Lenyomtam a billentyű zárat, majd végleg zsebembe helyeztem.

Felhúztam vállamon táskám pántját, majd egyenesen haza vettem az irányt. 

70.rész:Egy kis dinnasztia

Hi Lovable,
mi van most? Hát persze, hogy SZÜNET!! Rátáttárá rátáttárá szünet éljen *------------------*
Drágák ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig vártam a résszel, de nem volt semmi időm :( (a szokásos)
Sajnos nem lett valami hosszú, sem fényes, de azért remélem tetszik. :)
Ne felejtsetek el komizni, esetleg ott a chat-oda is lehet írni-és pipálni. Ezekért én csókolok :3
Na nem szövegelek, a lényeget úgy is tudjátok, jó olvasást! :)
U.I.: minden kedves olvasónak szeretnék boldog karácsonyt kívánni így utólag, remélem a Jézuska kitett magáért :) valamint a másik nagy ünnepünk, Louis 22 éves már O.o el sem hiszem, lassan be kell látnunk, hogy ők már nem tinibanda, hanem egy érett, felnőtt férfibanda :')♥ Minden tiszteletem az övéké :)

/2 hét múlva/
Az idő gyorsan telt, megállíthatatlanul. Mire én kettőt pislogtam, Avril már talpon járt. Bár mindig is tudtam, hogy erős lány, ez azért súlyos volt. De ő mégis felépült. Siker nyugtázza ezt a történetet is.
Szokás szerint az orvostól jöttem, mint mindig ebben az időben, amikor furcsa felfedezést tettem. A szoba, melyben ő nyugodott, üres volt.
Mérgesen fújtattam, majd körbenéztem. Az ablak tárva-nyitva, a hideg csak úgy árad befelé.
-Hát ez meg-mondtam, amikor észre vettem egy papírt az asztalon. Jól gondoltam, hogy ő írta, de már a betűk kanyarítása rávezetett. Vajon mit akar?

Drága Sammy,

sajnos nem bírom már itt tovább ideggel. Az a helyzet, hogy akár egy percet is kéne már csak maradnom, belehalnék. Belehalnék abba a tudatba, hogy Ő ott van valahol a világban, én pedig itt rohadok egy ilyen romos épületben. El kell mennem és remélem meg érted. Fáj a tudat, hogy nem búcsúztunk és elszomorít. Ha erre gondolok, mindig sírnom kell, egyszerűen szar. Nem akarom, hogy akár Te, akár bárki sajnáljon, ez az én sorsom. Már úgy is "szabaduló" félben vagyok, senkinek nem fáj, ha egy kicsivel előbb le lépek. És kérlek ne légy ideges! Még szeretném épségben megcirógatni az ifjabb Malikot.
U.I.: Remélem nem haragszol, de ez nélkül nem bírtam. Beszéltük hogy oldja a feszültséget és bennem annyi halmozódott fel, hogy muszáj volt valamivel kiengednem.
Elvettem az egyik nővér zsebéből egy doboz cigarettát, üzend meg neki, hogy nagyon sajnálom, soha nem loptam.
Már értem miért szívják Zayn-ék.. Tényleg jót tesz, ha olyan állapotban vagy, mint én. Nagyon önpusztító, de muszáj. Nem mondom, hogy ezentúl folyton csak szívni-szívni és szopni fogom, de azért jó ha néha van.
És kérlek ne keress, egy idő múlva vissza fogok majd térni!

ölel és vigyáz Rád, Avril xx

Szemeimbe könnyek gyűltek, a lapot ketté hajtottam, majd szépen vissza helyeztem az asztalra. Letöröltem a könnyeim, majd lassan odasétáltam az ágyhoz és mély levegőt vettem. Szóval ő is elment.
Még hogy én szerencsés az életben... haha, egy mocskos hazugság. A szemem láttára törtek össze a legjobb barátaim. Mégis milyen lehet ezt megélni? Kibaszottul szar.
Azzal a tudattal élni, hogy veled nem fog soha semmi ilyesmi történni, de akivel megtörténik azon nem tudsz segíteni. Nevetséges. Nevetséges, milyen könnyen élik egyesek az életüket. Mások pedig örülnek, ha túlélnek egy napot. Amit ad az élet, azt el is veszi.
Egy fájdalmasat nevettem magamban, majd kifújtam a levegőm. Újra. Mintha már gyakorolnám be-ki-be-ki sihuhu teóriáját. Egyre többször lélegzem ilyen mélyeket.
Nevetni kezdtem, majd körbe néztem a szobában. Egyedül voltam, immárom teljesen. Mivel Avril cuccai már nincsenek itt, a sajátjaimat kell haza vigyem.
Össze gyűjtöttem őket, majd vissza raktam a szatyromba, melybe elhoztam. Sétálni kezdtem a lift felé, ahol egy öreg nénibe botlottam.
-Csak nem?-emelte fel remegő kezét, majd a hasamra mutatott.
-De igen-igen-mosolyogtam- 6 hónapos, lassacskán már 7 is lesz a kis drága.
-Egyem meg. Hát az apja?-kérdezte, majd hasamra helyezte kezét. Éreztem, ahogy a picur mozogni és rugdosni kezd.
Ez betalált. Hát mégis hol? Nem mondhatom azt, hogy nem tudom. Valahol a világ körül, sajnos én sem tudom, hogy hol. Ő is elpártolt tőlem.
-Öhm... dolgozni van-mosolyogtam rá, bár abban a helyzetben sírni tudtam volna.
-Értem, na mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Emma vagyok-nyújtotta a kezét.
-Ugyan, részemről az öröm-fogadtam el a kézrázást-én Sammy vagyok, a picur pedig... Ő pedig...
-Még nem tudják-mosolygott rám. És igaza van. Erről még szó sem esett és szégyellem nagyon magam. Valamint nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves és éles eszű a néni.
-Igen-sóhajtottam-bocsásson meg, de nekem igazából mennem kéne.
-Semmi gond és még egyszer nagyon örültem nektek-mosolygott, majd elbicegett.
El sem hiszem, hogy vannak még ilyen kedves emberek. Igen, az öregek.
Lenyomtam a gombot, majd vártam 1-2 percig, mire a lift megjött. Sajnos nem lépcsőzhetek, túl sok lenne nekem.
Megérkeztem le, ahol sikeresen kijelentkeztem. Vagyis Avril-t intéztem el.
Az ajkamba haraptam, mielőtt lenyomtam volna a kilincset. Elgondolkoztam azon, mennyi minden történt már itt ebben a kórházban, hogy mennyit jártunk ide. És még mennyit fogunk..
Megrázkódtam teljes testemben, majd végre kinyitottam az ajtót. Vége a megpróbáltatásnak.
Ahogy sétáltam, sikerült fognom egy taxit. Beültem, majd előre fizettem. A következő nem várt dolog történt: felhívtak telefonon.

~Avril~

Csak sétáltam. Nekem már igazán semmi nem számított, olyan szinten rossz vagyok, hogy még a halál is elkerül. Nem taxiztam, nem autóztam. Sétáltam, az időmbe belefér.

Nagy nehezen megérkeztem a házunkhoz, a drága emlékek újra kínozni kezdtek. Lehunytam szemem, majd felnyitottam. Ezt megtéve legalább 5-ször vártam, hogy történik valami változás.

De hiába vártam. Az élet kegyetlen, mind tudtuk.

Megráztam a fejem, majd elindultam befelé. Lenyomtam a kilincset, majd betelepültem a házba. Ledobáltam a kabátom és a cuccaim, majd a tükörhöz siettem. Sajnos... amit látnom kellett, újra sírásra késztetett. Tudtam, hogy csúnya vagyok, de most.

Egy szó futott át hirtelen az agyamon. Gyomrom görcsbe rándult hallatán, lelkem örök vesztes csatát vívott. Egy... szörnyeteg vagyok.

69.rész:Mindaz, amit valaha

Hi Fluffy,
ahj de nagyon sajnálom :( Sajnálom, hogy nem hoztam a részt. Tudom, megint arra hivatkozom, mint amire általában, de most tényleg. Talán egy icipicit játszott közre a lustaság, de nem nagy részt. De elég rólam...
A részről viszont annyit, hogy megtartottam amit ígértem :) "kissé" perverz dolgok születtek ebben a részben, remélem nem baj. :/ Asszonyom, remélem tetszik valamint minden kedves olvasómnak eleget tettem :'D
Jó olvasást!




Emlékszem, ott ültem a kanapén és néztem a tévét. Jóízűen szűrcsöltem a kávém, amit az imént csináltam magamnak. Tudom, csínyán kell vele bánni, hisz a babának nem biztos, hogy jót tesz. Fölöntöttem tejjel, így inkább bögrés tej volt. Egy kellemeset mosolyogtam saját szerencsétlenségemen, hisz végig folyattam mellhasamon. Letettem a dohányzó asztalra a bögrét, felálltam és egy kendőért siettem. Letöröltem magam, majd vissza csüccsentem. Megfogtam a távirányítót, majd tetszés szerint kapcsolgatni kezdtem. Csak változott és változott a kép, mígnem megakadt a szemem valamin. Valamin, amin nem kellett volna, talán. "Zayn Malik megcsalja a barátnőjét? A minap láttuk, amint egy szőke plasztikbombát kísér haza és felröppent az a hír is, hogy talán több is van közöttük. Vajon mit szól ehhez a várandós menyasszonya?"
Hogy mit szól hozzá?-gondoltam-,azt, hogy legyen valami ép érve, vagy tudja nekem rendesen kimosni a bundáját mert ha ez igaz, az biztos, hogy nézhet nagyokat. Nyugalom, Sammy, árt a babának.-ültem le, majd a fejem kezdtem maszírozni. Ha most meg tenném, tudom hogy nem csak a babát, de magam is elveszíteném. Nyugalom Sammy, semmi para, tuti, hogy előállna valami briliáns beszéddel, ami egyben igaz, meghat és újra minden a régi.
Csak ültem ott és merengtem magamban, amikor kulcszörgésre lettem figyelmes. Nem figyeltem föl, nem nevettem, nem üdvözöltem, csak ültem és merengtem. Merengtem azon, milyen jó is volt régen.
"Szia Babe-mondta, majd beljebb lépett. Rá se hederítettem. Bár tudom, így nem lehet elintézni semmit, azért egy kis depi még nekem is kijár.
"Valami baj van?-kérdezte, majd letérdelt elém. Olyan édes, amikor azzal a két szép barna szemével a tiedbe néz és megtörténik az, amire valaki egy életen át vár. Bár soha nem akarnám bántani, fájdalmat okozni neki, azért fel kellett világosítsam. Hát.. így szeret ő engem?
"Zayn.. te megcsaltál engem-suttogtam. Számon alig akartak a szavak felkúszni, nemes egyszerűséggel marták torkom.
Akár a riadt gida-kapta rám a tekintetét eddig az ajtó fürkészéséből, ártatlan arcának majdnem engedtem. Ha most engedsz, talán soha nem tudod meg az igazságot, talán tényleg bolondnak hisz! 
"Miből gondolod?-hangja nyugodt, érdes. Tenyere ahogy combomon pihen melegséget sugároz. Megfogja kezem, mely az övéhez képest kicsi, hatszor elférne benne. De én tudom, így van helyén.
"Láttalak.. láttalak azzal a másik lánnyal.-suttogtam magamból kiszállva. Tudtam, hogy igazából csak a hírekben hallottam, de fájt. Fájt és ezen semmi nem változtat.
"Milyen lánnyal?-nevetett-esküszöm, nekem csak te vagy és nincs más! Képtelen lennék mást szeretni, másnak is adni a szívemből.-amilyen komolysággal és tisztasággal adta át, esküszöm, majdnem bedőltem neki. Akkor mégis mit láttam én ott abban a nyomorult dobozban? Hát nem magunkat, az biztos.
"De én tényleg..-akárhogy is erőlködtem, engedtem. A lány, akit megcsókolt az isteni szikra. Várjunk, ez nem az volt. Ez Zayn. Hagytam, hogy ajkaink újra egymás ellen veszítse. Mintha erre vártam már volna egy évszázada, olyan varázslatos, olyan érzéki volt minden egyes csók.
"Most már hiszel nekem, Kedves?-döntött el az ágyon. Először fintorogni, később mosolyogni kezdtem. Csak néztem azt a két szép szempárt, míg ő ajkamat. Egy hirtelen jött kósza ötlet miatt játékosan megharaptam orrát. Ekkor megrázta a fejét, majd beleharapott alsó ajkába.
"Én nem így akarok játszani..-mondta, majd maga alá gyűrt. Elnevettem magam, de hamar meggondoltam magam, amikor megláttam, hogy szemei sokkal sötétebbek a megszokottnál. Szinte feketén parázslott.
"Zayn, b..baj van?-kérdeztem, mire ő vadul tépni kezdte ajkaim. Megijedtem hirtelen jött magabiztosságától, mindig is tudott a nőkkel bánni. Hirtelen befejezte csókolásom, simításom, a szemembe nézett.
"Mutatok valamit-mondta, majd kezem megfogta és mellhasára helyezte-érzed ezt? Ez mind te okozod, ez mind miattad van. Szeretlek, Sammy.
A szívverése, tudtam jól. De ez mit is jelent pontosan? Miattam ver ily' hevesen a szíve? Valamint értelmezhetem én ezt úgy, hogy miattam ver a szíve?
Mélyen elgondolkodtam azon, mit is kéne felelnem erre. Végül arra jutottam, nekem is adnom kéne neki valamit.
"Bolond vagy-nevettem, majd megpusziltam.
"Mondd Sammy, szeretsz engem?-kérdezte, majd újra a szemkontaktust tartotta épen.
Válaszomként megcsókoltam. Lassan, forrón, tele vággyal. Megpróbáltam minél érezhetőbbé tenni, mit is érzek iránta. Bár tudtam, hogy ebbe az ici-pici csókba nem tudom belepréselni minden érzésem, azért bepróbálkoztam.
De a dolgok újra oly hevessé váltak. Zayn újra csak csókol és simított ahol ért, de nem tagadom, nem ellenkeztem.
"Akarlak.. MOST!!-kiáltott kissé idegesen, majd elkezdte lerángatni rólam a ruhát. Megijesztett.
"Z.. Zayn, kérlek lassíts -mondtam, majd megfogtam a kezét. Szeme újra feketén parázslott, izzadt és nyögött. Újra csókolt, kezeim lehámozta sajátjáról és újra hadjáratot indított ellenem. [zene] 
Lassan benyúltam inge alá, mely alatt éreztem forró bőrét. Utol kellett érnem, hisz már csak fekete fehérneműmben játszott velem. Lassan és érzékin akartam csinálni dolgom, hogy élvezze. Lenéztem, amikor ki akartam gombolni nadrágját. Nyögve vettem tudomását, hogy erekciója keményem dudorodik.
Nagyot nyelve kigomboltam, majd lehúztam róla a kopott farmert. Megjárhatta már benne a világot-gondoltam hirtelen, gondolat terelésemben.
Kikapcsolta a melltartóm, majd melleim szadizásába kezdett. Élveztem, nem tagadom. Lassacskán megéreztem kezeit deréktájt, majd azt, ahogyan megszabadít az utolsó ruhadarabtól.
Tudtam. Én következem. Beakasztottam kissé hideg kezem a fekete, Calvin Klein boxerébe, majd forrón lehúztam róla.
Bár mindig is törődött, megkérdezte, hogy "biztos akarom-e?" ezektől eltekintve nem lassított. Ugyan olyan erővel hatolt be, amilyen erővel elkezdte.
Felsikoltottam, kezem felvezettem hátán, majd végig karmoltam. Úgy érzem, nem is baj.
Csak lökött és lökött, az egész szoba a mi sóhajainktól volt teljes.
Mikor már éreztem, hogy közel van, fejét nyakamba fúrta én pedig elmosolyodtam. A csúcsponton egy a szobát betöltő sikolytól sikerült megszabadulnom, Ő pedig édesen a nyakamba morgott.
Lemászott rólam, majd mellém feküdt. Betakart minket a takaróval, kezünk összekulcsolta. Nem értettem mit is jelent ez, de nekem már ez is tetszett. Szeretem Őt. Nagyon.
Csak néztem és néztem be nem telve gyönyörűségével. Izzadtság cseppek gyűrűztek bőrén, haja nedves, kócos. Egy Isten.
Meg akartam csókolni, ám nem volt erőm.
Hirtelen elsötétült minden. Zayn utoljára mosolygott, majd eltűnt. Eltűnt azzal a sárga, repedezett falu házzal amit annyira szerettem.
Rá kellett jöjjek. Csak álmodtam.
Lihegve felemeltem fejem az ágyról melyet Avril keze mellett pihentettem. Nagyot nyeltem, majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Megnéztem a naptárat, amely az ósdi fehér koszos kopott falon lógott. -December 01- olvastam le, majd lehajtottam a fejem. Már egy hete, hogy elmentek. Mennyire más így nélkülük az élet..
Elővettem a telefonom, majd megnéztem mennyi az idő. Pontosan 14 óra volt és Avril még mindig alszik?-kérdeztem magamtól, majd lenéztem rá. Furcsa... na mindegy.-gondoltam, majd elindultam ki az ebédünkért. Nem volt valami finom.. főzelék.
Azt hittem, ennél jobban már semmi nem hangol le. Rá kellett jöjjek, néha én is tévedek. 

68.rész: Megrémiszt, hogy már nem fekszel mellettem

Hey boys,
húúú de közelítünk valami... valami nem is tudom... csúnya számhoz. xd Talán a '69? Ahj, Harold :'DDD A végről nem is beszélve. :// Már nem tervezek ennek a blognak túl sokat, ha sikerül eljutnom addig, akkor 80 rész, vagy egy kevéssel afölött :))
Nagyon köszönöm a sok támogatást, a kommenteket és a látogatásokat, nagyon aranyosak vagytok. Mondtam már, hogy nekem vannak a legeslegjobb olvasóim?? :33 Imádlak benneteket! :)))
Na mostan már eleget szövegeltem, jó olvasást! :))



-Mr.Horan, az a helyzet, hogy Avril vérátömlesztésre szorul, valamint helyenként csontjai törtek, olyan vágások vannak rajta, amit kötözni kell.. De pontosan, mi a fészkes fene történt vele??-kérdezte tudakozva. Ha most megmondom azt, ami tényleg történt, akár újra eljön és újra megkínozza? Vagy talán engem? Tényleg nem tudom mi tévő legyek.
Gyáva leszek és hazudok..
-Hát.. khöm.. átesett az ablakon és kizuhant az udvarra.-annyira utáltam magam, amiért hazudnom kellett.. ráadásul nem először. Hogy lehetek ilyen ember? És ezek után merje valaki azt mondani, hogy nem vagyok rossz, hogy nem átkozz meg minden éjszaka!
-Ó Istenem.. szegény lány.. mivel büntette meg őt, hogy folyton itt köt ki nálunk? Mert nem először van itt, tény ami tény.-mondta az orvos, majd sarkon fordult és vissza ment a szobába.
Éreztem, sőt tudtam, hogy nekem most hol a helyem. Pakolnom kéne a turnéra, de... valami itt tart. Hogy pontosan mi is az? A szerelem. Szeretem én ezt a lányt és addig nem fogok megállni, amíg bocsánatot nem fogok kérni minden ellene elkövetett hibámért!
Eldöntöttem. Márpedig valaki akkor is vigyázni fog rá.
Ott ültem a váróteremben a padon, kisírt szemekkel, egy roncsként. Ökölbe szorítottam eddig combomon, pihenő helyzetbe lévő kezemet, majd zsebembe nyúltam telefonomért.
Döntöttem. A cél készen állt, már csak meg kellett valósítanom.
Tudtam kit tárcsázok. Hogy ki tud vigyázni rá, ki ismeri a legjobban, ki ér rá még ilyenkor is, ő kell nekem.
Gyorsan bepötyögtem a számokat, majd fülemhez raktam a készüléket és feszülten várakoztam.

Szerencsére nem kellett olyan nagyon sokat várni, felvette. Szerencsére.
-Niall? Szia! Mi a baj?-kérdezte mindig boldogan csengő hangján, majd tudtam, hogy elmosolyodik. Ez volt a szokása, ismertem.
-Avril..-csak ennyit sikerült kinyögnöm. A nevét..
-Mi.. mi a baj vele? Niall, kérlek!-megijedt. Mikor rákerült választásom, tudtam, hogy ő lesz a megfelelő ember, aki vigyázni tud rá. Hisz Sammy a legjobb barátja.
-Katy meg..megkínozta és kórházban v..van.-hangom rekedtes és akadozott volt. Halk és mély, néhol a torkomon akadt.
Nem szólt semmit válasz ként. Azt hiszem, sokkolta.
-Itt vagy még?-suttogtam, majd megéreztem, ahogyan egy könnycsepp legördül az arcomon. Azt hittem már nem tudok többet sírni. De... valahogy mégis. Valahogy olyan érzésem van, hogy érte még ez is megy.
-Persze, csak ez megrázott. Bemehetek?
-Én akartalak megkérni, hogy gyere be. Váltsál le, én sajnos nem lehetek itt vele.
-Rendben, indulok. Szia.-mondta, majd letette a telefont. Kinyomtam a billentyű zárat, majd vissza csúsztattam a zsebembe. Már csak várnom kell..

~Sammy~

Nagyon megijedtem, hisz Avril már nagyon régóta a barátom és mindenben segített mindig! Ha bármi történne most vele én nem tudom mit csinálnék.. de Niallt is féltem, hisz ezt most milyen lehet szegénynek átélni.. Kárvolt akkor és ott igent mondania annak a fruskának. Előre meg kellett volna látnia, hogy ebből ő csak vesztesként léphet ki. De sajnos akkor még nem gondoltunk bele ezekbe a dolgokba. Ha tudta volna, hogy a veszteség akár Avril élete is lehet, biztos nem megy bele. Annyira sajnálom őket, hogy úgy kellett élniük, hogy mindig befolyásoltuk őket. Hogy mindig úgy érezték, az árnyékunkba vannak. De ez nem igaz. Ha élnének vele, nekik egy sokkal jobb élet adatna meg! Ott van pl. Niall szülőhazája, Mullingar. Ott nyugodtan letelepedhetnének, távol a fájdalomtól, távol mindentől. Igaz, hogy tőlem is távol lennének, de ígérem, hogy látogatnám őket valamint biztos vagyok benne, hogy ők is látogatnának minket. És amúgy is.. mire való az internet? Ott nyugodtabbak a körülmények, akár még a család alapításon is elkezdhetnének gondolkodni. De ez nem az én és Zayn ügyem, hanem az övéké. Ez a jövő zenéje. Hagyjuk őket élni.-gondoltam útban a kórház felé.

Mikor épségben megérkeztem, kiszálltam és bezártam az ajtót. Benyitottam, és minden orvos gondosan megbámult. Felhúztam a szemöldököm, majd megráztam a fejem. Fogtam magam, majd oda mentem egy nővérhez.

-Ő, elnézést.-mondtam, majd elé álltam.

-Ó, csak nem últrahangra jött?-mosolygott. Ezen elnevettem magam. Már ennyire nagyon látszik? Végül is 6 hónapos.

-Nem, nem. A barátnőmhöz. Avril Brown-hoz. megtudhatnám hol ápolják?

-Persze, a sürgősségin, a 6.teremben.

-Köszönöm.-mosolyogtam, majd elindultam. Megkerestem a nővér által leírt termet, majd megláttam Niallt. Ott ült a padon, melyet már kezd tönkretenni az évek súlya. Aludt. Odasomfordáltam hozzá, majd megsimogattam az arcát. Felnyitotta a szemeit és mélyet sóhajtott.

-Szia.-mondtam halkan, majd leültem mellé.

-Szia.-mondta fél mosollyal, majd felegyenesedett.

-Mikor mentek?-suttogtam még mindig. Magam sem tudtam mért teszem, talán mert a helyzet ezt kívánja.

-Holnap.. vagyis hát ma.-javította ki magát. Nem is foglalkoztam az idővel.. mennyi lehet? Olyan 1-2 óra?
-Értem. Figyelj, innen átveszem. Menj nyugodtan, jó?
-De ez így.. nem tudok én... nagyon fáj.-szinte értelmetlen volt, amiket mondott, de én mégis összeraktam. Egy sebzett fiú lelke dögrováson.
-Megígérem, hogy minden nap tájékoztatni foglak hogyléte felől, valamint ha fent lesz, ő is hívni fog.-küldtem felé egy nyugtató mosolyt, amit viszonzott. Jó volt végre teljes egészében mosolyogni látni.
-Rendben. Akkor, itt hagylak vele.-mondta, majd odasétált az ablakhoz és benézett Avril-hez. Még mindig csak feküdt, így nem volt értelme örülnie. Lehajtott fejjel fordult vissza hozzám, majd biccentett és elment.

Megkerestem az orvosát a folyosón. Épp egy másik orvossal beszélt, amikor megzavartam.
-Elnézést, uram!- kopogtattam meg a vállát.
-Igen hölgyem?-kérdezte, majd felém fordult. Lehet azt gondolta, mit akar tőle egy terhes nő, miért nem a szobájában van.-Segíthetek?
-Öm, Avril Brown-hoz jöttem váltásként és lenne egy kérdésem.-kicsit ijesztő volt a pasi, de tudjátok. Ne a külsőről ítéljük el az embert.
-Értem. És mi lenne az?-kedves volt, kicsit túl kedves.
-Be lehet menni hozzá?-kérdeztem reménykedve. Annyira jó lenne már újra a közelségét érezni, nem pedig ablakon keresztül bámulni, ahogyan egy ágyon fekszik pityogó gépekre kötve, mozdulatlan.
-Ihgen.-mondta sóhajtva. Azt hiszem, nehezére esett neki-De kérem ne terheljék meg a szervezetét!
-Rendben.-mondtam kissé fintorogva, majd vissza indultam. Utamat egyenesen Avril szobájába vettem, ahol volt egy szék az ágy mellett. Leültem rá, majd végig simítottam kezén, melyen hosszú, mély vágások éktelenkedtek. Már csak egy dolog foglalkoztat. Mit akart Katy Avril-től...?

~Avril~

Nem tudom pontosan hol vagyok, mi történik velem és a legfontosabb miért vannak ezek velem, csak a sötétség. Olyan, mintha meghaltam volna. De mégsem, hisz hangokat hallok. Hallom, ahogy az orvosok folyton ügyködnek körülöttem, és egy hangot. Egy hangot, ami kiemelkedik a sok közül. Egy női hang, amint mindig biztat, hogy fel fogok ébredni és hogy újra együtt leszünk. Biztos jól ismer az a lány.. Talán a legjobb barátnőm, nem tudom. Ehhez emlékezni kéne az életemre. De valami oknál fogva nem megy.. valami mindig meggátol ebben. Vagy elfáradok, vagy félek.

/2 héttel később/

Már két hete fekszem, mozdulatlan. Csak a sötétség maradt meg nekem. Az a lány továbbra is bejár és biztat engem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Majd megköszönöm, ha sikerül felébrednem. Addig is csak, próbálkozom. Nagy erőt vettem magamon majd megpróbáltam emlékezni. Emlékezni arra mi is történt pontosan. Van egy ház.. nem az nem ház, inkább amolyan sikátorba dugott rejtekhely. De én mit keressek ilyen helyen? Megtalálom az ajtót. Lenyomom a kilincset, kinyitom az ajtót. belépek egy sötét helyre, ahol megpillantok egy hosszú fekete hajú lányt. Előtte lévő székben ugyan csak egy lány ül. A fekete hajú boldog, nevet a lányra, ám a másik korántsem. Boldogtalan. És nem csak boldogtalan, vérzik is! Jézus, a fekete hajú miért nem segít neki? Hisz nagyon vérzik. Valaki segítsen! Ekkor meglátom, hogy a fekete hajú földre taszítja a másik lányt. Belerúg, tapos egy párszor, majd ott hagyja. Elment..-ekkor megéreztem, hogy arcomat valami csikizi. Testem sírni kezdett, ám lélekben még mindig azon a szörnyű helyen jártam.-Elment egy fémcsőért. Istenem, azzal fogja megverni? És nekem miért kell ezt végig néznem és miért nem segít senki annak a szerencsétlennek? Fölemelte a csövet és lesújtott. A lány nyekkenve rogyott a földre, vérző fejjel. -Nem akartam ebből többet látni, de valami mégis kényszerített, hogy végig nézzem. nagyon sajnáltam szegény lányt, de mintha hasonlítana valakire és valakinek sorsára. De még mindig nem értem. Miért kell ezt végig nézzem?-Mégis bátran, sziszegve vissza válaszolt annak a fekete hajúnak. Bár tudta, ezért még bántani foglya, megvédte magát. Ekkor a fekete hajú egy pengét vett elő. Vágdosni kezdte a lányt, de ezt már tényleg nem akartam nézni. Valaki álítsa le, kérem! -Bár már megszoktam, hogy soha senki sem hallgat meg, azért megpróbáltam. Most, utoljára nekifutottam és megpróbáltam felnyitni a szemem. Először némi világosságot láttam, aztán homályt. Utána sikerült újra elkapni a fényt, de megint homályba torkollott. Próbáld erősebben!-parancsolt rám egy belső hang, amire engedelmeskedtem. Sikerült. felnyitottam a szemem.

-Avril!-halottam azt a hangot, amelyet mindig álmomban és rögtön üdvözölt.

Először nem tudtam megszólalni, hisz boldog voltam, belém fulladt a szó. De sikerült.

-Sz...szia Sammy-mosolyodtam el, bár gyenge voltam. De honnan tudom a nevét?

-Jaj Drágám annyira jó, hogy végre felébredtél!-ölelt magához. Hirtelen jött, igaz ami igaz, bár jól esett. Talán már vártam arra, hogy valaki megöleljen.

-Igen, nekem is. De... én álmodtam.

-Mit álmodtál?-nevetett. Annyira hiányzott már Sammy és az Ő cuki nevetése. 

-Hát összegezve volt egy sikátor és egy fekete hajú lány. Az a lány meg akarta ölni a fogva tartott másik lányt. Sammy én miért álmodok ilyeneket és ez mit jelent?-kérdeztem, majd rá néztem. Arca érzelemmentes, rezzenéstelen volt. Csak bámult maga elé a kis asztalra.

-Tudod mi történt veled pontosan?-kérdezte, majd tovább bámulta a kis asztalt.

Megráztam a fejem.

-Az a két lány te és Katy voltatok.-mondta, majd szomorúan rám nézett. Nem hittem neki.

-Aj, ugyan Sammy, ne nevettess!-nevettem, de komolysága miatt kezdtem belátni. Engem tényleg megkínoztak és majdnem megöltek? 

-Ez az igazság. Tönkre akart téged és Niall-t tenni, de te voltál olyan buta és belesétáltál a csapdájába. Sajnálom.-mondta, majd letörölte a könnyeit.

Szóval a saját kínzásom néztem végig. Mit akart tőlem az a nő, miért kellett neki ezt tennie velem?

-És ki szabadított ki?-erre már nagyon régóta kíváncsi vagyok. Talán az a Niall?

-Niall volt az.

-És ő hol van?-kérdeztem várva, hogy hálát adhassak neki, amiért megmentette az életem. Arról sajnos fogalmam sem volt, hogy Ő hozzám tartozik.

-Avril, tényleg nem emlékszel? Turnén.-mondta, majd könnyes szemekkel rám nézett.

-Akkor Ő énekes, ugye?

-Igen.-bólogatott. Ekkor zihálni kezdtem, hisz újabb emlékképek ugrottak be. Egy szőke srác mindent elsöprő mosollyal, és egy gyönge, átlagos lány. Kéz a kézben, egymásban. Ezek mi vagyunk? Egy esküvő. Ez Sammy! De ki az a fiú, aki őt az oltárnál tartja? Fogja és nem ereszti? Hát Zayn, ki más. Egy veszekedés. "Nem akarlak többé látni" Így kezdődött minden, ezért lettem én Katy áldozata. Most már minden világos.

-Avril, jól vagy?-kérdezte Sammy. Mosolyogva felé fordultam.

-Igen, ennél jobban nem is lehetnék. Ismerem a múltam!-ujjongtam, de boldogságom hamar elveszni látszott.

-Akkor jó.-nyugodott meg Sammy.

-Akkor Niall elment?-kerekedett ki a szemem. Ne, csak ezt nem akarom! Hisz el sem búcsúztam tőle!

Sammy bólogatott.

-Megyek, értesítem az orvost, hogy felébredtél.-mondta, majd elindult ki.

Fölültem az ágyon és szemembe könny gyűlt. Kezembe temettem arcom, majd sírni kezdtem. Sírni, megállíthatatlanul. Én miért vagyok ilyen szerencsétlen? Ő miért nincsen itt ilyenkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne Rá! Aj, a francba, rohadtul hiányzol!

67.rész: Ami nem öl meg, az erőssé tesz

Édeseim,
újabb résszel jelentkeztem :)) Igazán nem tudom, hogy mit mondjak, de van is egy olyan érzésem, hogy felesleges bármit is. Ugye milyen kis édes ez a kép?? *-----------* Meghalok.
Sajnálom, hogy ilyen és ilyen fajta történetet kell olvasnotok, hogy a szerelmes-sztori átcsapott krimibe, de ígérem, hogy lesz nekik jó is :))) Addig is jó olvasást és vigyázzatok a rohangáló négylábú tömött vakarcsokkal! :'DD

   

Fájva és kelletlenül nyeltem egyet, majd megköszörültem a torkom. Katy e mozdulatra felém fordult, majd fogsort villogatott.
-Nem haragszol, ha most váltás következik?-kérdezte, majd arcomra helyezte a kezét és belecsípett a bőrbe. Szívem dobogni kezdett, akár egy vad musztáng patái, sziszegve felé kaptam egyet fogammal.
-Bajod sok?-kérdezte, majd újra nevetni kezdett. Esküszöm, ez tényleg olyan, mint egy fogyatékos! És igen EZ, mert már olyan szinten lehetetlen személy, hogy nem akarom a nevén szólítani. Komolyan, még azt is seggbe rúgnám, aki kitalálta.
-Nincs, de annak a műribancnak ott komoly agybaja van.-mondtam, majd fejemmel felé biccentettem. Ekkor szemében megint harag gyúlt, kezét emelte, majd egy hatalmas pofont lekevert.
-Tényleg nem volt még elég?-kérdezte, majd a fejemet felemelte, hogy ránézhessek. Most nem nevetett. Inkább olyan volt, mintha együtt érezne, de biztos csak képzelődöm.
Hangos, fájdalmas nevetésben törtem ki, majd össze szorítottam a fogam.
-Csak ennyit tudsz?-szűrtem ki alig halhatóan. Ekkor elengedte fejem, majd rám nézett. Sajnálkozóan megrázta a fejét, majd kirúgta a szék lábát. A földre kerültem, nem először. Felemelte lábát, melyet végig szőrős-térdhosszú csizmája borított. Nagyot nyeltem, ekkor a sarkát hasamba taposta. Csak taposott és taposott nem foglalkozván azzal, hogy vérzem. Vérzem felül, vérzem alul, vérzem középen, vérzem mindenhol. Mikor végzett, kiszállt belőlem, majd kopogva a szoba közepén lévő asztalhoz sétált, majd rágyújtott.
-Mióta cigizel?-suttogtam alig hallhatóan. Valami csikizni kezdte szám szélét, le akartam volna törölni, de akárhogy próbálkoztam, kezeim kötve voltak. Csak később jöttem rá, a vérem az. Akár a könnyeim, úgy folyt végig szám szélén. Tudtam, az életemmel játszom.
-Egy ideje. Oldja a felgyülemlett feszültséget.-mondta, majd kifújta a füstös levegőt. A kesernyés nikotin füstös levegőjének szaga felhőként csapta meg az orrom. Akárhogy is tagadtam, ismerős volt. Bár én és a családom soha nem cigiztünk egy embert azért tudok, aki szereti ezt az önpusztító tevékenységet folytatni. Mégpedig Zayn. Nem hibáztatom miatta, tudom, ha egyszer elkezded, nehéz leállni vele.
-Akkor tényleg nem haragszol?-kérdezte, majd elnyomta a csikket és szorosan elém állt. Csizmája elejét arcomba nyomta, hogy mutassa, ő a nagyobb, bár én ezt soha nem kérdőjeleztem meg.
-Menny csak.-suttogtam erőtlenül, a lélek szinte teljesen elhagyott. Katy elővette a mobilját és tárcsázott. Egy igen mély hangú emberrel beszélt, annyit sikerült leszűrnöm, hogy ez az ember fog most rám vigyázni. És ha nem vigyázol, akár még ő is kárt tesz benned! De nem minden ember gonosz... De aki Katyvel szövetkezik, avagy az ördöggel, az mind gonosz, pszihopata és gyilkos!
-Megvárom a barátom és átadlak neki, rendben?-vihogott. Összeszorítottam a szemem és megpróbáltam arra gondolni, hogy valamelyik fiú jön el nagy kabátban, felismerhetetlenül, de semmi esélyem. Csak a rossz jut. Úgyis egy beteg, perverz, szexmániás állat jön... akár megerőszakol!
Nem kellett oly' sokáig várni, mint azt képzeltem, megjött a várt személy. Vagyis... Katy álltal várt, mert én nem várom a kínzásom.. Már nem.. Hagyjuk.
-Szia, Katy-mély hangja kissé sértette a fülem, de mégis volt benne valami...valami hogy is mondjam. Varázslatos. Fekete bőrkabátot viselt, amitől nem láthattam arcát. Akárhogy hunyorítottam, csak homályt és feketeséget véltem felfedezni.
-Hellooo! Akkor vigyázz rá, ne menjen el! Még komoly terveim vannak vele! Majd jövök!-mondta, majd oly' rejtélyes módon tűnt el, ahogyan jött.
Az ismeretlen gyors és ijesztő lépéseket kezdett felém tenni, féltem, bántani fog. Számon át sziszegni kezdtem, de hamar abba hagytam, hisz rettentően fájt. Orromon folytattam, bár tudtam, semmi értelme.
-Ne félj, kérlek.-hangja most másképp játszott fülemmel. Nem volt olyan mély, mint ahogy előbb mutatta, ámde még mindig volt benne valami különleges. Valami ellenállhatatlan.
-Ne bánts, kérlek!-nyöszörögtem, amikor felemelte a kezét. Mint később rájöttem, a kapucnijáért nyúlt. levette és egy elmagyarázhatatlan érzés futott végig rajtam. Már akkor tudtam, hogy ismerem valahonnan, amikor még csak az arcát sem láthattam, de most... ilyet még csak az álmomban sem képzeltem volna.
-Avril..-hirtelen mozdulata megrémisztett, de tűrtem. Hagytam, hogy öleljen, hisz erre vártam. Mélyen beszívtam férfias illatát, mely megbabonázott. Lehet hülyének nézett, hogy csak szagolom és szagolom őt, de a sok vér után már igazán szerettem volna valami jót is érezni. Valami emberfelettit.
-Niall..-a neve volt az utolsó, amit kinyögtem. Ezután megtörtént az, amit nem akartam. Amitől mindvégig féltem. Tényleg élet és halál között lebegtem.
Ezt egyáltalán nem így képzeltem el... minden sötét és fájnak a sebeim! A lelki sebekről nem is beszélve. most.. ugye nem halok meg??
De most sem az érdekelt, hogy velem mi lesz. Nem a saját sorsom épségének a célja vezérelt. Hanem az, hogy többé nem látom azt az arcot. Hogy többé nem simíthatom, többé nem csókolhatom pirosra hamvas arcát, többé nem nézhetek két szemébe, többé nem foghatom kezét, többé nem érezhetem közelségét és többé nem érezhetem Őt. Engem most ez érdekelt.

~A kórházban, Niall szemszöge~  

  Már nem tudom mióta várok arra, hogy kijöjjön egy orvos abból a nyavalyás teremből és közölje, hogy mi van Avvel. Tudom, bármire számíthatok, nagyon sok vért vesztett. Hogy lehettem olyan hülye, hogy elengedtem?? Tudtam, hogy ez lesz. És én mégis elengedtem.. Akkora egy barom vagyok, hogy az már fáj. Avril, ezt is túl fogod élni! És ígérem, angyalodként fogok rád vigyázni! Nagyon szeretlek!
-gondolkodtam feszülten, már ujjaim bánták. Ekkor ajtócsapódásra lettem figyelmes. Az orvos jött felém, nagy megkönnyebbülésemre. Rögtön felálltam és odarohantam.
-Igen? Mik a hírek?-hangomban túl sok izgatottságot lehetett felfedezni.
-Mrs.Horan, az a helyzet, hogy Avril..

66.rész:Összetörve..

Hi Beauty,
mostanában egyre kevesebb időm van írni. :// Ígéretemhez híven ez a blog már természetes úton fog véget érni, de nem ígérem, hogy kezdek tényleg elkezdem azt az újat. Tudom, ígértem azt is, de olyan "semmirenincsidőm" vagyok mostanában. :( Örülök, ha le tudom tenni a seggem. Ezt majd még átgondolom. Lehetséges, hogy befejezem ezt a blogot és nekiveselkedem, de lehetséges, hogy csak idővel rá fogom megpróbálni. Így is nehéz, nem mindennapi történet lenne, attól félek, hogy az én írásomból nem tetszene. Nyugtassatok meg, hogy nem így van. :)
Nagyon szépen köszönöm annak az embernek, akinek nem tetszett a 64.rész, kifejezte és köszönöm. :) Legalább tudom, hogy min kell javítanom :)
Mostmár csak jó olvasást szeretnék kívánni :)



Egy pillanatra megálltam, majd körbe néztem. Igazán el kellett gondolkodjak azon, hogy vajon hol tervezi ezt az egészet. Van olyan bátor és meg merne ölni nagy közönség előtt? Mondjuk az utcán? Hát persze! Megvan, hogy mit akar! Az a raktár... de vajon hol is volt? Gyerünk Avril, emlékezz! Egy park... egy utca és egy sikátor... most már tudom! Meg kell keressem azt a raktárat, hogy kezdődhessen újra az ördögi kör..

/1 óra múlva/
Kifizettem a taximat, amit még idefele fogtam, majd megindultam a park felé. Félve körbe néztem, az emlékek egymáson felülkerekedve száguldottak végig az agyamon. Valahogy olyan érzésem volt, hogy innen többé nem szabadulok. Ez talán a halálom napja lesz..
Nagyot markolva a bátorság édes cukorkáiból fogtam magam és csak úgy besétáltam a legközepébe. Váratlan volt még számomra is de az utóbbit még én sem gondoltam volna. Egy fekete kabátos ember jött egyenesen felém, majd egy fegyvert húzott elő a kabátja zsebéből. Tudtam, sőt éreztem, hogy ezek lesznek az utolsó pillanataim... Úgy éreztem, nem érdemlem meg, hogy büszkén halljak meg, így végig lábam pásztáztam. Ekkor éreztem, ahogy egy kéz körbe fonódik csuklómon, majd követi azt egy kötél is. Hát hiába készültem...
-Katy, te vagy az?-a válaszban szinte biztos voltam, de mégis meg kellett kérdeznem. Ekkor levette kapucniát, fekete, mű haja csak úgy tündökölt ugyancsak mű arcán.
-Talált süllyedt.-vigyorgott. Mindig is volt egy olyasfajta, utálat érzésem ez a nő ellen, de most.... Mondhatni olyan, mintha a börtön helyett gumiszobába zárták volna.
-Most megölsz?-kérdeztem már az autóban. A múltkori beszélgetésünk szintén nagyrészt az autóban történt, nem valami fényesen. Ám most az a különbség, hogy kicsit sem félek tőle.
-Hát, mondhatjuk így is, de mivel olyan drága és szép vagy és ha talán mégis sikerülne elszöknöd tőlem, még mielőtt megölnélek, megkínozlak és összetörlek. Megcsonkítlak és megvágdoslak, gonosz szavakkal foglak illetni amíg te nem könyörögsz, hogy öljelek meg. Hogy tetszik?-kérdezte mosolyogva. Összeborzongtam. Hogy érti, hogy megcsonkít? Megvágdos és megkínoz? Hogyha sikerül elszöknöm, maradjon tőle valamim?
Félelmem vissza fojtva bátran hatalmas levegőt vettem.
-Nagyon is jól.-még magam is meglepődtem, milyen jól sikerült meghazudtolnom magam. Félelmemnek semmi jelét nem érzékeltem, szerencsémre. Egyedül attól félek, hogy többet tényleg nem találkozhatok Niallel. Vagy esetleg komoly kárt tesz bennem ez a műribanc és bújdosnom kell?
-Hehhe, azt majd meglátjuk..-kacsintott, majd újra félelmetes, ijesztő nevetésben tört ki. Nem tehettem mást, szorosan hozzá bújtam az üléshez, majd megpróbáltam magam nyugtatni, hogy az utóbbiakból semmi sem igaz.
Az út többi fele sem telt jobban, el kell, hogy gondolkodjak: komolyan mondtam én azt, hogy nem félek tőle?

Mikor oda érkeztünk, ő kiszállt, én pedig szorosan az üléshez bújva vártam mi történik. Megkerülte az autót, majd az én oldalamon kinyitotta az ajtót. Belekapaszkodott hajamba, majd húzni kezdett az autóból kifelé.
-Katy, ez fáj!-próbáltam védekezni, de a kötéllel a csuklómon lehetetlen volt. Csak tűrtem és tűrtem. Berángatott a raktárba, akár egy kutyát a pórázon, majd lelökött az ott található székbe. Elképesztő gyorsasággal mellettem termett, leguggolt és a bokám is hozzá kötözte a székhez.
-És most? Mihez fogsz kezdeni?-sziszegtem fogamon át. Talán lehet, hogy nem kellett volna, mert van egy olyan érzésem, hogy ezzel csak jobban inspirálom.
-Hümm... lássuk csak..-mondta, majd lehajolt és fölvett a földről egy fémcsövet.
-Azzal meg... ne, ne!-könyörögtem, de ő nem kímélt. Egy hatalmasat sújtott fejemre balról, majd jobbról de nem volt neki elég. Még nem.
Számból ömlött a vér, fejemen hatalmas sebek, lihegve rá meredtem, ekkor elkapta a fejem kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
-Látni akarom mi van a szemedben, amikor felszabdalom  a combod!-vihogott, majd elővett egy kést és és beleszúrta a combomba. Felvágta azt egészen térdemig, majd vissza szúrta az első sebbe.
-Hmm... fájdalom és félelem. Hogyan tetszik?-mondta, majd elfordította a combomból kiálló kést.
Sikítani kezdtem, de hamar zihálásba torkollott. Ránéztem, majd lenyalva a vért a számról, felé köptem egyet.
-Szóval nem volt még elég-mondta, majd kihúzta a kést a lábamból és másik combom felett lebegtette.
-Kérlek, kímélj meg.-könyörögtem, de nem sokat hatott.
-Hopsz.-mondta, amikor elengedte a kést és rátenyerelt. Csak ordítottam és ordítottam, a sok vér már szinte rémisztő volt.. mintha egy horror filmet néznék.. csakhogy én vagy az áldozat.

Azt hittem egy kicsit felalélhatok a sok kínzás alól, de sajnos nem így történt. Ahogy abba hagyta az egyiket, hozta a másikat.
-Készen állsz a következőre?-nevetett, majd hozott egy pengét.
-Persze, hogy készen állok.-mondtam, majd köhögtem egyet. Számból csak úgy bugyogott elő a vér.
Katy megfogta a pengét, majd mikor az első vágást meg akarta ejteni, megérkezett az első mentsváram. Éreztem, ahogy zsebem zizegni kezd, majd elmosolyodok.
-Ez... ez meg-mondta, majd kiszedte a zsebemből a telefonom és felvette.

-Szia Avril! Remélem tudod, hogy a fiúk holnap mennek turnéra.-megismertem a hangot, tudtam, hogyha Katy bármit tesz/mondd most jönnek a rendőrök. De mégsem tudtam örülni. Féltem Sammy-t, nagyon.
-Szia Sammy! Mondd gyorsan, mert Avril-el van még egy kis... öhm... elintéznivalónk.-Katy szokásához híven nevetett és vihogott. Őt nem lehet meglepni.
-K..ki vagy te és mit csináltál Avril-el?
-Hát már meg sem ismersz? Rossz kislány.-Katy lebiggyesztette az ajkait, de aztán hamar újra nevetni kezdett. Egy őrült pszihopata..
-K...katy? Te meg..? Nem börtönben vagy?
-Kösz. Képzeld el, hogy nem. Ja és öm, adósságot fizetek vissza! Bye!-mondta, majd lerakta a telefont.

-Ezt nem úszod meg szárazon.-sziszegtem, fogamon keresztül, zihálva.
-Már megúsztam. Hol is tartottunk?-kérdezte, majd elkezdte felvágdosni a kezem.
-Niall soha nem szeretett téged..-mondta, miközben végig felszabdalta a karom-Csak kihasznál-ekkor áttért a másik kezemre.
-Csak a szexre kellettél neki-suttogta a fülembe, majd az arcomat is vágdosni kezdte.
-Egy testi öröm vagy számára..
-A személyes kurvája..
-Elég! Hagyd abba, most!-ordítottam, majd könnyeim megeredtek. Arcomon lévő sebeket csípni kezdte a sós folyadék, de nem érdekelt.
-Velem így nem beszélsz!-mondta, majd jobb szemem sarkától az orromon át a szám széléig húzott egy csíkot a pengével.
Ha tudtam volna, hogy hogy nézek most ki, biztos sírva fakadok, bár most igazán nem ez érdekelt. A kínzásom alatt átgondoltam ezt a dogot és arra jutottam, hogy én élni akarok! Nem most akarok még meg halni, főleg nem, ha van egy olyan ember aki mellett érdemes is élnem..
De.. hogyan tovább?
Mi lesz így velem?
Hogyan fogok elmenekülni?
Szerettem volna tudni ezekre a kérdésekre a választ, de akárhogy törtem a fejem, sehogy sem jöttem rá. Féltem, hogy talán nem is sikerül. Ha csak a reményben bízhatok, elég nagy szarban vagyok.. Bár, azért Sammy is megijedt. Szoktam azon gondolkodni, hogy hogy kerültem ilyen társaságba..
Nekem miért nem sikerül?
Én miért nem lehetek boldog?
Persze a választ soha senki nem tudja..

65.rész:Engedj el...

Sziasztok drágáim,
ajj, mit is mondhatnék... Keresném a szavakat, de ők menekülnek előlem. xd Az a helyzet szépen fogalmazva, hogy nagyon de nagyon boldog vagyok. :D
Hogy miért?
Hiába ilyen kis nyomi a történetem, mégis vannak olyan emberek, akiknek tetszik. :) Akik támogatnak engem. Lassan már megszámolni nem tudom hányszor kell megköszönjek nektek mindent. :))
A helyzet az, hogy én nem is gondoltam volna, hogy ilyen is történhet velem... Az igazság az, hogy ez a blogosdi is csak egy kósza ötlet volt... A barátnőm kezdett el elöszőr blogot írni és tökre megtetszett, hogy kiélhetem tudásom így, ilyen formában is. Az elején nem is nagyon érdekelt, csak írtam, de amint komolyra fordult a dolog, az életem része lett ez a blog. És tudom, nehéz lesz majd azt begépelni oda fölülre, hogy "epilógus", de egyszer eljön az is. De nem most! :) Még várjatok. :)
Ugye sokat tudok beszélni? :) De ez csak azért van, hogy titeket húzzalak. :)) Na jó, nem. Már csak annyi lenne, hogy.... hogy... ömm... jó olvasást! :D



De szerencsére nem történt semmi ilyesmi. Ahogyan azt is elmondhatom, hogy amíg alszik, nagyon könnyű elviselni és sokkal könnyebb vele bánni is. Ezt nem úgy mondom, hogy bántani akarnám, hanem nem egy könnyű természetű, nem könnyen barátkozik. Nem is csodálom, hogy kezdetben szégyenlős voltam előtte.
-Jó reggelt.-simogattam meg a karját, amikor kinyitotta a szemét.
Először vágyakozva vártam, ahogyan a tegnap estéről újra hozzám bújik, de nem így lett. Arca láttán meg kellett, hogy ijedjek.
-Regg...mi?! Az meg hogy lehet?-húzta össze a szemöldökét, de láttam rajta, hogy korántsem mérges. Inkább fél.
Elhúzta tőlem a kezét, majd fölállt és az ablakhoz sétált. Az üvegre tette a kezét, majd végig lehúzta. Vissza fordult felém, amikor megláttam, hogy sír.
-Hogy hogy nem haltam meg?-kérdezte, majd letörülte a könnyeit.
-Tudod, van aki nem kíván pokolra.-mondtam, majd felálltam és odasétáltam hozzá. Átkaroltam derekánál és magamhoz húztam.
-Akkor miért mondtad azt?-kérdezte, majd belefúrta mellhasamba fejét és újra könnyezni kezdett.
-Ha az olyan könnyű volna...-mondtam, majd két tenyerem közé vettem arcát.
-De, miért nem mondhatod el?-kérdezte, majd szemében újra könnyek égtek.
-Mert féltelek. Féltelek téged. Lehet, hogy nem tudod, de pillanatnyilag te vagy minden, amiért érdemes küzdenem és élnem.
-Tegnap még nem így gondoltad.-nézett mélyen a szemembe.
-Épp ezt kell megtudd.-mondtam pár kínzó, néma perc után, majd nyeltem egy nagyot.

-De mit?-törte meg végül Avril a csöndet. Leültem az ágyra, majd intettem, hogy üljön mellém. Mikor sikerült neki, belekezdtem mondókámba.
-Figyelj, Avril... az a helyzet, hogy... hogy az emberek nem akarják, hogy mi együtt legyünk.-fogtam meg apró kezét, majd megszorítottam.
-És... te sem akarod?
Szívbe döftél. Hát hol a bizalom? Már miért ne akarnám? Szerinted viccből mondtam az előbbit?
-Már hogyne akarnám.-pusziltam meg a homlokát.
-Niall, kérlek ne csináld ezt.-hunyta le a szemeit, majd elhúzódott.
-Rendben. De meg tudsz érteni?-fogtam meg újra a kezét.
-Nem igazán. Miért foglalkozol mások véleményével? Hát nem az számít, amit te akarsz?
Ezen gondolkodtam egy darabig. Valójában tényleg az számít, amit én akarok, de ha a döntésemmel veszélyeztetem az épségét annak, akit szeretek, akkor mi van?
-És most már érted? Ezért mondtam ott, abban a helyzetben ezt.-tettem a tarkómra a kezem.
-Nem tudlak megérteni... a gondolkodásodat nem megy... csak azért, mert az emberek nem képesek engem elfogadni és ki akarnak taszítani maguk közül, te is ellenem fordulsz? Te is, akit leírhatatlanul szeretlek?-temette arcát tenyerébe és zokogni kezdett.
-Nem fordulok ellened! Avril...-mondtam, majd át akartam ölelni és tartani a végtelenségig, amíg csak lehet. De ő eltolt magától.
-Ne érj hozzám...-suttogott, majd fölállt és a szekrényhez sétált, ahol a pohár víz volt.
-Dehát most...miért?-kérdeztem félve. Ha megint megjátssza ezt velem... Igen, nekem is vannak még érzésem, és amint látom, pozitívak.
Felemelte a poharat a vízzel, majd belekortyolt. Lenyelte szájában lévő tartalmat, majd újra megszólalt.
-Tisztázzunk valamit. Tulajdonképpen kik is azok az emberek, akik nem akarják, hogy mi együtt legyünk?-kérdezte, majd körbe fonta mellhasán a kezét. Nekitámaszkodott a szekrénynek, majd rám emelte kék szemei fényét.
Nagyot nyeltem.
-Van egy pár.-füllentettem. Tulajdonképpen, az "emberek nem akarják, hogy együtt legyünk" teória is egy hazugság. Részben..
-Niall! A kérdésre válaszolj!-élesedett a hangja. Felidegesítettem. Megint.
-Katy tegnap este felhívott és megfenyegetett. Azt mondta, ha nem intézem el, hogy ne légy a közelemben, megöl téged.-mondtam, majd éreztem, ahogy szemem könnybe borul.
Avril ijedten nézett rám. Kezei lassan remegni kezdtek a félelemtől.
-Katy börtönben van-suttogott.
-Én is ezt hittem, amíg tegnap fel nem hívott.
Avril végignyalta alsó ajkát, majd lehajtotta  a fejét és sírni kezdett. Újra.

-Akkor engedj el..-suttogott remegő hangon, majd rám nézett könnyes szemmel.
-Megőrültél?! Nem fogom hagyni, hogy megöljön!-mondtam, majd fölálltam és odasétáltam hozzá. Fölemeltem fejét kényszerítve, hogy szemembe nézzen.
-El kell engedned, Niall... tudod, hogy nem lehetek veled itt mindig.-mosolyodott el.
-De...
-Nincs de. Nem akarom, hogy bántson téged.-mondta, majd lassan elhúzta a fejét és eltolt magától.
-És hova mennél?-kérdeztem, majd nekitámaszkodtam a falnak.
-Még eldől. Csak... valahova.-rántotta meg a vállát.
-De mégis hol van az a valahova??-kérdeztem kicsit nagyobb hangerővel, mint kellett volna. Erre a tettemre rémülten nézett a szemeimbe, de aztán újra a földet pásztázta.
-Nem tudom, Niall. Ahova sikerül..-mondta, majd elindult a szobájába.
Ezt komolyan gondolja? Cél nélkül kimenne az utcára úgy, hogy nem tud sehol lakni?? Kérdem én, normális gondolkodás ez?

~Avril~

Nem érdekel, hogy Niall mit gondol. Lehet, hogy tényleg felelőtlen az, amit most csinálok, de meg kell értenie. Nem engedhetem, hogy akár egy újjal is hozzá merjen nyúlni! És még abba belegondolva, hogy akár nem vagyunk itthon, betör Sammyékhez és.... nem akarom tudni. Így lesz a legjobb. Szembe kell nézzek vele. Látnom kell, hogy megmer-e ölni. Hogy a szemembe mer-e még nézni egyáltalán.-gondoltam, miközben megfogtam a tegnap összepakolt táskát, fölvettem egy számomra megfelelő ruhát, majd elindultam az ajtó felé. Ekkor Niall megállított.

-Ezt most komolyan gondolod?-fogott meg.

-Igen, nagyon.-mondtam, majd megindultam.

-Avril, ha talán... már nem találkoznánk... egy csók?-kérdezte, majd elpirult.

Nem válaszoltam, csak a nyakába ugrottam és megcsókoltam.

-Szeretlek.

-Én is.-mondtam, majd búcsút intettem. Elindultam céltalanul valamerre. Kint vagyok az utcán. Megint..