50.rész:Szeretlek!

Drága olvasóim! Gondolom érzékeltétek, hogy ebben a részben lesz valami. De itt az a kérdés, hogy mi. Hát nem mondom meg! Olvasd el és megtudod!:D 



-Hát, kiről akarsz hallani?
-Nem is tudom...Mindenkiről!-mondtam, majd ásítottam egyet.
-Hát, jó. Úgy is bealszol... Na, kezdjük Sammy-vel és Zayn-nel. Ő róluk csak annyit kell tudnod, hogy Zayn megkérte Sammy kezét.-Szemeim az eddigi nyugvó helyzetből hirtelen golflabda méretűvé nőttek. Mi? Nekik ilyen jól összejött az élet? Eddig nem mondhattam, hogy irigylem Sammy-t. De most!
-Hol? Mikor?-kérdeztem levegő után kapkodva.
-Nyugodj meg!-mondta, majd megsimogatta a fejem.-Zayn elvitte a város legjobb éttermébe. Nagyjából egy nappal rá jöttem el. Folytassam? És ha igen, ugye nem fogsz így kiakadni minden egyes történetnél?-kérdezte Harry, majd a szemembe nézett.
-Folytasd, és hát az attól függ!-mondtam, majd elkezdtem a plafont bámulni és a gondolataimba meredtem. Egyeseknek milyen jó lapokat oszt az élet paklija. Én soha nem leszek ilyen szerencsés... Azt a fiút, akinek a mindenemet adtam, eldobtam. Nem is lepődnék meg, ha már nem harcolna értem... De azért fájna de piszkosul!
-Na, ki legyen a kövi? Gondolom már csak...ja amúgy Liam-nak lett egy barátnője, Viki. Aranyos lány. Na akkor? Niall?-kérdezte Harry, de én már aludtam. Mélyen. Messze bent jártam álmaim földjén.

/az álmom/
Nem is tudom hol lehettem... Csak ott hevertem a fűben. Hol járok? Itt...itt minden olyan tökéletes! Egyenlőre... Lassan a hátamra fordultam, majd fölültem. -Mi ez a hely?-kérdeztem, majd felálltam és elindultam előre az ismeretlenbe.

Csak sétáltam a fák között, míg valaki a nevemen nem szólított. -Anya?-kérdeztem meglepődötten. De inkább megijedtem, mint meglepődtem. Anya mit keres itt? Lassan közelíteni kezdtem, majd kinyújtottam felé a kezem. Ekkor anya eltűnt. Hirtelen belül fájni kezdett. Ürességet éreztem, pont mint mikor meghalt. Sírni kezdtem és elindultam a másik irányba. Azon kaptam magam, hogy kiértem az erdőből. Egy útra tévedtem, ahol nem volt senki. Arcomat kezeimbe temettem és sírni kezdtem. Egyszerre csak egy autó hangjára lettem figyelmes. Felegyenesedtem és szembe néztem vele. Itt az idő. Többet nem futhatok el.-gondoltam és ekkor egy hatalmas lökést éreztem és az út szélén landoltam. De várjunk! Hogyhogy még élek? És ki ez, aki a kocsi előtt fekszik? Nem az nem lehet!!!-gondoltam, majd hihetetlen gyorsasággal felkeltem és oda guggoltam a test mellé.
-Ne! Niall édesem! Könyörgök ne! Hogy lehetsz ilyen hülye? Ha most elmész nekem végem!-mondtam, majd egy csókot nyomtam szerelmem élettelen ajkaira.

/reggel/
-Avril! Avril! Mi a baj?-halottam, majd két erős kéz elkezdett rázni.
-Semmi...semmi. Niall!-mondtam, majd szemeim felpattantak.
-Akkor miért ordítasz mint a fába szorult féreg? Felébresztettél...És milyen Niall?-kérdezte Harry.
-Ne, már megint...-ültem fel az ágyban.-Álmodtam...
-Mit?-kérdezősködött.
-Szörnyűt. Tényleg! Niall? Niall hol van? Hogy van?-áradtak belőlem a szavak. Harry csak azt ne mond nekem, hogy az álmom valódi volt!
-Nyugodj meg! Niall még Londonban van és szerintem jól van!
-Biztos?-kérdeztem kételkedve.
-Biztos! És Avril lenne egy kérdésem.-mondta, majd ő is felült.
-Igen?
-Nem lenne kedved vissza jönni velem Londonba? Már mind...-akarta mondani, de ekkor a nyakába ugrottam. 
-Dehogynem Harry! Igen igen igen!-sisteregtem a fülébe. 
-Akkor ezt megbeszéltük.-morogta a hajamba.
-De, hova megyek, ha megint össze veszünk? Ide vissza nem jöhetek...-váltam el a karjaiból.
-Hozzám jöhetsz.-mondta egy olyan "Harold"-os vigyorral.
-Jaj, Harry! Köszönöm!-mondtam, majd újra megöleltem.-De ugye tudod, hogy csak barátként mennék oda? Köztünk nincs semmi...
-Tudom.-mondta, majd bólintott.-De nekem azért tetszhetsz. Na, akkor öltözz!
-Oké.-mondtam egy grimasszal, majd megfogtam a táskám és kikészítettem a mai ruhám. Mikor megvolt, elindultam a fürdőbe. Beszálltam a tusolóba, majd lefürödtem. Mikor kész voltam kiszálltam és körbetekertem magamon a törülközőt. Csak most döbbentem rá, hogy nem hoztam be a fürdőbe a ruháim. Hupsz... Vajon Harry még mindig ott van a szobámba? Lassan kinyitottam a fürdő ajtaját és csendben kimentem. Átosontam a szemben lévő szobába, vagyis a szobámba. Kinyitottam az ajtót és meg nyugodtam, hogy senki nincs ott. Egyszer csak lépteket halottam magam mögül. Megijedtem és hirtelen azt se tudtam, hogy hova kapjak. Lesz, aminek lennie kell. Odaálltam az ágyam elé és vártam az illetőt. Lassan jött, mintha még csak most járna itt elöszőr. Nagyot nyeltem, végül benyitott. Úr Istenem! Ez...ez...lehetetlen! Ő? Mégis hogy kerül ide?

-Szia Avril.-köszönt szerelmem.
-Niall?! Te meg? Hogy a ....?-kérdeztem, de ekkor közeledni kezdett.
-Látni akartalak.-mondta, majd rám vetette íriszeit. Gyönyörűek voltak, mint mindig.
-De hát...te...és...én....-nem jutottam szavakhoz. Megint elvesztem tekintetében.
-Avril gondolj akármit, én akkor is szeretlek!-mondta, majd megcsókolt. Mennyire hiányzott már ez!
-Niall én is szeretlek mindennél jobban!-mondtam, majd újra csókoltam.
-Akkor miért mentél el?-nézett szomorúan.
-Nem tudom...Életem legrosszabb döntése volt! De most itt vagyok...és? Mihez lenne kedved?-kérdeztem, majd végig simítottam mellhasán. Persze, volt még rajta póló.
-Késztetést érzek arra, hogy letépjem rólad ezt a rohadt törülközőt és kihajítsam az ablakon...-morogta a fülembe.
-Tedd meg!-suttogtam a fülébe, majd megpusziltam a száját. Niall ekkor eldöntött az ágyon és elkezdte kibugyolálni a törülközőm. Fogtam, és körbekulcsoltam a derekán a lábam. Közelebb húztam magamhoz a fejét, majd megcsókoltam.

 Csak húztam egy bugyit... Valahogy tudtam, hogy lesz valami meglepetés! Mikor leszedte rólam a törülközőt, szégyenlősen eltakartam a melleim. Tudom, látott már így, de ez most olyan, mintha újra kezdtük volna... Puha ujjaival körbefonta a csuklóm és karomat lehelyezte magam mellé. Nézett, és ez zavart. Észre is vette, így csillogó szemei újra találkoztak az enyémekkel. Újra csókolt.
-Niall, ugye tudod, hogy ehhez neked is le kell vetned a ruhád?-kérdeztem, majd megrángattam a felsőjét. Niall vette az adást és lerántotta magáról. Én nadrágjával kicsit bajlódtam, de aztán sikerült kigombolni és egy tompa puffanással földet is ért. Újra fölém tápászkodott és újra csókolni kezdett. Kezei gyengéden érintettek és minden egyes porcikámat bejárták. Ujjaimat beakasztottam boxerébe és lassan lehúztam róla. Amikor ő is levette az utolsó ruha darabot ami rajtam volt, megkérdezte.
-Biztos, Hercegnőm?-kérdezte, majd a szemembe nézett. Nem volt más út. Akarom őt! Tudom, hogy most a legmegfelelőbb ember kezében vagyok, így semmi nem történhet. Szeretem!
Bólintottam.
Niall lassan elkezdte mozgatni a csípőjét. Nagyon fájt. Elkezdtem sírni.
-Ne félj kicsim! Mindjárt jobb lesz...-mondta, majd egyre gyorsabban mozgott. Még így is nagyon fájt az alhasam,de valamivel elviselhetőbb lett. Niall lecsókolta a könnycseppem, de ekkor valaki berontott a szobába.

Na embikéim? Rossz volt? Szerintem kicsit...olyan...tompa volt! Na nem baj... Az a lényeg, hogy ti szeressétek! Asszonyom a *ke* sztorija hamarosan érkezik!:D További szép napot! Ja, és öhm... Várom a véleményeket!:)